Nagy Ildikó szerk.: Nagybánya művészete, Kiállítás a nagybányai művésztelep alapításának 100. évfordulója alkalmából (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1996/1)

Gulyás Gizella: Pechán József

saik jellegzetesen görögösek. A művész a jobb oldali aktot tudatosan elrajzolt formájú csípővel ábrázolta. A bal szélső pedig a Pechánra jellemző keresetten dekoratív mozdulattal megfestett figura. A kép jobb oldalán ívekből képzett, hengeres törzsű fák gömbölydeden duzzadó lombkoronájukkal, az aktok feje felett zárják le a kompozíciót. A fák hatalmas gyökerei a felszínre törve a talajt még mozgalmasabbá teszik. A festmény jellemzője a rajzos, kontúros előadásmód, a hosszú, pásztás ecsetkezelés és a visszafogottabb kolorit. A testek terrakotta színűek. Az „árkádiai" hangulatú aktos csoportképek tárgyköréhez kötó'dik az 1912-ben festett Z,ene című, ma még lappangó vászna. Az ötalakos kompozíció szimmetrikus, háromszög alakú. A kép középpontjában a függőleges tengelyben, a domboldalon a zenét átszellemülten hallgató, álló női akt helyezkedik el, de a hangsúlyosabb figura mégis a bal oldali lírát pengető egyetlen férfi akt. Körülötte zenét hallgató női alakok hevernek. A művészhez különösen közel áll ez a motívum, mert a zenéhez való kapcsolódása sokkal több volt a passzív érdeklődésnél, több hangszeren játszott: „Már kora gyermekkorában hegedül és önmaga képezi ki magát jó, nívós hegedűssé. Önálló zeneszerzeményei vannak tele melódiával és mondanivalóval".

53 Ez a zenei asszociációkat keltő képe fauves-os hatást is mutat - az életörömöt próbálta meg szimbolikus formában kifejezni. A formákat lágy dekoratív vonalak határolják. Ezen a képen összetalálkoznak a Vadak, a szecesszió és a Keresők (Nyolcak) rokonvonásai. Ecsetkezelésére a hosszú, rajzos ecsetvonásokból felépített képelemek a jellemzőek. Az „Árkádia" tematika megtalálható a szintén Bácskából (Zentárói) elszármazott Boromiszánál is. Pechán aktos csoportképei hasonló vonásokat mutatnak a Nyolcak törekvéseivel. 1909-tól a Keresők egyesítették a művészeti forradalmi újításokat a széleskörű radikális világszemlélettel, kiléptek a nagybányai neós keretek közül, hogy létrehozzák az első magyar avantgárd festőcsoportot, a Nyolcakat,

54 akik némiképp rokoníthatók a Nyugat folyóirat elveivel. Pechán a Keresők összefogottabb szemléletét festészetében mindjobban megközelíti, de ő nem csatlakozott „akárcsak Boromisza" a Nyolcakhoz.

15 Ziffer útja pedig másfelé vezetett, holott stílusa meglehetősen beilleszkednék a Nyolcak társaságába. A Nyolcakhoz 1911-től kezdve újabb festő nem is társult. Zárt, lehatárolt egységet alkotó társaságuk 1912 után inkább redukálódott, mintsem fellazult volna.

56 Már a Nyolcak feltűnésének pillanatában elterjedtek azok az ábrázolások, ahol a lovagló, magasba nyúló, meztelen atléta figurájú ifjak szimmetrikus csoportos együttese áll a dombvonulatú háttér előtt. Kernstok Károly: Lovasok a vízparton (1910) monumentális kompozíciójának hatása villan fel Pechán Győzelem című datálatlan (1913?) festményén. A figurák nyújtott, az akadémiai normáktól eltérő arányú, szélesvállú teste valóban rokonítható Kernstok ifjainak testi felépítésével, sőt maguknak a lovaknak a rajzával is. Viszont Pechán aktjai keverten női és férfi alakok. A már ismert Pechán József: Az igazság tüze, mely világít és éget József Pechán: Das Feuer der Wahrheit, das leuchtet und brennt The Fire of Truth, which Shines and Burns (Repr.: Művészbál 1912) „pechános" arcélűek, testszínük pedig a sötét terrakottától a világosabb árnyalatig terjed, amelyet a zöldes, kékes háttér színeinek ellentéte még jobban kiemel. A Nyolcaknál a forradalmi szemlélet nem jut világos gesztusokban és szimbólumokban kifejezésre.

57 Ezzel szemben Pechánnál egyértelmű a forradalom jelképe. A kép középpontját meghatározó lovas hatalmas piros zászlót lengetve táncoltatja lovát, a menetet vezető furulyázó férfi akt és a mögötte örömtáncot lejtő női aktok után. A kép jobb sarkában pedig egy magányos női figura hosszú, tekergő piros sállal járja örömittas táncát. Pechán itt tovább lépett az aktivizmus direktebb kifejezésmódja felé. Pechán 1912-ben festett tájképei közül erőteljes, szuggesztív, egyéni neós stílusban született az Út, és a Pöstyéni táj, ahol a rózsaszínek, a zöldek árnyalatai, a kékek, a világos sárgák, a pirosak kelnek egymással versenyre. A tájképek líraiak, harmonikusak, a vadak szemléletén és a szecesszió dekoratív vonalvezetésén túl, Cézanne hatása is kikristályosodik bennük. A művész ecsetkezelésére a széles foltokban felhordott festék-paszta a jellemző, amely dinamikussá teszi festményeit. Pechán a portréfestészetet is magas szinten művelte. Belső átéléssel és gazdag változatossággal festette saját és kortársainak arcképeit. Önarcképei mélyek és kegyetlenek, már-már tragikusak. Őszintén, sötét fájdalommal tárta fel a kínlódó, magányos művész bilincsbe vert akaratának komorságát. Még nem bizonyított tény, de egyes források szerint a nagy aktos csoportképet, a Győzelmet