Nagy Ildikó szerk.: Nagybánya művészete, Kiállítás a nagybányai művésztelep alapításának 100. évfordulója alkalmából (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1996/1)

Claudia Müller: Jakob Nussbaum és a nagybányai művésztelep

ban festett Fiatal asszony mellképének figurája. Mind a színek, mind a kompozíció az ember és a természet kapcsolatának harmóniáját tükrözi. Az erőteljes sárga és barna tónusok dominálnak. A fényhatások elsősorban a közép- és háttérben jelennek meg és varázsolják a füvet és a lombokat helyenként egymásba olvadó színfelületekké. Ezen a munkán az is feltűnő - s ezt Nussbaum még tovább is fejlesztette -, hogy az alapot, jelen esetben a kartonpapír színét beépítette a kompozícióba. Az akadémikus előírások szerint ugyan felróható lenne Nussbaumnak, hogy a kép „nincs kész", ám az bravúros mesterségbeli tudásról, ugyanakkor jelentékeny művészi fantáziáról tanúskodik, hasonlóan az 1901-ben készült, A Frankfurt am Main-i főparancsnokságnál (Télen) című városképhez. Ugyanabban az évben, 1897-ben, a nagybányai művészeknek lehetőségük nyílt arra, hogy további kiállításon is bemutathassák munkáikat. Ez a tárlat azonban már lényegesen nagyobbszabású volt: helyszíne a budapesti Régi Műcsarnok. A résztvevő tizenhat művész közül Nussbaum mutatja be a legtöbb képet, összesen tizenhat alkotást.

25 Réti még azt is megemlíti - és ezt külön is hangsúlyozza - a nagybányai művésztelepről írott könyvében,

26 hogy a művész, magyarországi tartózkodása alatt eredményesen el is adott képeket. NUSSBAUM MŰKÖDÉSE 1897 És 1906 KÖZÖTT Bizonyítható, hogy Nussbaum 1896 és 1897 nyarát Nagybányán töltötte.

27 Következő látogatására azonban csak mintegy szűk tíz év múlva került sor. 1906ban említik a dokumentumok ismét a telep résztvevőinek listáján. A századfordulóig Münchenben maradt, habár kapcsolatai egyre többször Frankfurtba szólították - erről számos látkép és frankfurti személyiség portréja tanúskodik. Korábbi művészeti fejló'déséből logikusan következik, hogy Nussbaum felvette a kapcsolatot a berlini Secession tagjaival. A csoport Max Liebermann és Walter Leistikow köré tömörült, és 1898-ban hivatalosan is megalakult. Nussbaum már 1899/1900 telén bemutatja műveit Bruno & Paul Cassirernél - német művészként egy francia impresszionista kiállításon.

28 1900 és 1913 között Nussbaum először rendszeresen, később bizonyos időszakonként mutatta be műveit a berlini Secession tárlatain. Témái továbbra is a tájképek, városképek és portrék maradnak. A polgári életből vett jelenetek egyre ritkábbak. Azt folytatja, amit előzőleg Münchenben és Magyarországon elkezdett. Portréiról eltűnt a kezdeti merevség és tömbszerűség. Egyre szívesebben kísérletezik a napfény érzékeltetésével - erről már szó volt a Nap című kép leírásakor -, továbbá a természet változásainak bemutatásával: példa erre az, ahogyan a havat ábrázolta az 1901-ben készült, a téli főparancsnokságot ábrázoló képen. Színskáláján minden árnyalat megtalálható: a Liebermannra emlékeztető barnától, a Nussbaum által sűrűn használt rózsaszínen át egészen az üde színárnyalatokig, amellyel a napfényt próbálja megragadni és amelyekkel az impresszionistákhoz hasonlóan megkísérli feloldani a formákat. Ez utóbbira példa az 1903ban festett Frankfurt-látkép, a Kis Nizza.

29 1903/1904 telét Nussbaum Tunéziában tölti, ahol egy sorozatban dolgozza fel új, az intenzív fényviszonyokról szerzett tapasztalatait. A képekből mára csak két darab maradt meg: a Zsidó szabók Tuniszban

3,0 és a Place Bab Souika Tuniszban;*

1 mindkettő 1904-es keletkezésű. Az első kép nyitott ajtón át enged betekintést egy enteriőrbe, ahol két, elmélyülten dolgozó ember ül a földön színes ruhában. A festő ugyanúgy dokumentálja és dolgozza fel a látottakat, mint a Place Bab Souikán. A háttér kékes tónusaiban a nagy mecset körvonalai emelkednek ki. Az előtér bal oldalán tunéziai asszonyok láthatók. Az innen kiinduló, emberekből és kék árnyékaikból álló átló két részre osztja a képet A fény és az árnyék játékában hullámzó ruhák szövete már az impresszionizmus hatását mutatja. Az anyag súlytalanná válik. A képet a pasztellszínek jellemzik, uralkodó a beige és a világoskék. A kontrasztot a piaci standok sötétebb, barna és borvörös színei alkotják. Helyenként erőteljes színfoltok élénkítik a jelenetet. Nussbaum ezekkel a munkáival került a legközelebb az impresszionizmushoz. A formát soha nem adta fel teljesen, emberábrázolásainál mégis erőteljesen háttérbe szorult az anyagszerűség. A piaci standok sorát struktúrákra redukálja a képen az impresszió uralkodik. HARMADIK ERDÉLYI LÁTOGATÁSA Két évvel később Nagybányán Nussbaum hasonló témához tér vissza. A kisváros piacterét ábrázolja. Most nem közel-keleti bódék varázsolják el a szemlélőt, hanem sátorszerű standok és az itt élő lakosság. Könnyedén rakja fel a színeket, ezért az emberek és az állatok annyira vázlatszerúek, hogy csak megfelelő távolságból ismerhetők fel. Balra a háttérben hatalmas fa, jobb oldalt nagy, manzárdtetős ház áll. Közöttük húzódik az előtér baloldaláról kiinduló átló. A kép hátterében hegygerinc húzódik, ez zárja le a kompozíciót. A mű elveszett, csak fekete-fehér fényképről ismerjük.

32 Réti megemlékezik Nussbaum harmadik művésztelepi tartózkodásáról is, bár azt - hibásan - a következő évre datálja: „Nussbaum 1907 tavaszán, amikor Hollósy már öt éve elhagyta Nagybányát, még egyszer eljött oda néhány napra, hogy életre keltse az elszállt idők emlékeit. Megnézte egyedül a Ligetet, az iskolát, a várost, az erdőket s a hegyeket. A tíz év előtti fiatal kollégák közül már senkit sem talált ott, mi is, régi ismerősei véletlenül épp akkor távol voltunk Bányáról."

33 Nem tudni, mennyi időt töltött Nussbaum 1906-ban Nagybányán. Réti „néhány napot" említ. A művész évekkel később műtárgylistát készített a már eladott képekről, s eszerint 1906-os magyarországi tartózkodása alatt legalább tizennégy munka született. Általában cigányokat ábrázoló művekről és tájképekről van szó. Ez akkora mennyiség, amelyet a művész semmiféleképpen sem festhetett meg ilyen rövid idő alatt. Amennyiben Réti helyesen határozta meg a tartózkodás időtartamát, elképzelhető, hogy Nussbaum - afelett érzett csalódottságában, hogy Nagybányán senki-