Nagy Ildikó szerk.: Nagybánya művészete, Kiállítás a nagybányai művésztelep alapításának 100. évfordulója alkalmából (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1996/1)

Csorba Géza: A Nagybánya-kép száz éve

Jóllehet a szigorú időrendet tekintve Lyka Károly volt Nagybánya első kritikusa, krónikása és teoretikusa, az ő munkásságából kibontakozó felfogás másodlagosnak mondható. Azt a Nagybánya-képet, amelyet Lyka maradéktalanul magáévá tett és később Genthon István és mások kiindulási pontnak tekintettek, Réti István munkálta ki részletesen az 1900-as években kezdett és 1945-ben bekövetkezett haláláig úgyszólván megszakítás nélkül folytatott művészeti írói tevékenységével. Alapvető munkájának tekinthető az 1912-es nagybányai kiállítás katalógusához írott előszava,

15 amelyben a müncheni előzménytől kezdve először rendszerezi a nagybányai kolónia addigi eseménytörténetét, művészi fejlődésének folyamatát és Nagybányáról alkotott felfogásának sarkalatos tételeit. Ezek a következőkben foglalhatók össze: a müncheni Hollósy-iskolában gyökerező magyar naturalizmus francia (bastien-lepage-i) származtatása; Hollósy és a művésztelep funkciójának különválasztása annak a véleményének a megfogalmazásával, hogy Hollósy szerepe Münchenben sorsdöntő volt, de - amint írja - „A modern művészet érvényre juttatása, elismertetése és a művészeti erkölcs újjászületése a nagybányai művészcsoport által történt";

16 továbbá az 1912-ben megalakult Szabad Festőiskolában alkalmazott művészetpedagógiai elvek mibenléte és döntő hatása;

17 Réti Nagybánya-értékelésében annak az álláspontnak a jelentkezése, hogy „ez az újabb veretű Nagybánya" - vagyis a Hollósy távozása után alapított szabadiskola - alakította ki első éveiben az igazi, harmonikus állapotot, amelyben az új generáció az első nemzedéktől készen kapta az eredményeket: „A természet megismerésének, a látás tudományának a modern művészet szellemében leszűrt egyéni eredményeit";

18 annak leszögezése, hogy a nagybányaiak első tíz évének eredménye „az egyénies naturalizmus és impresszionizmus";

19 végül a neós mozgalom rövid ismertetése és bírálata. Réti későbbi írásaiban, ahol részletesebben foglalkozik a második nemzedékben fellépő újító törekvésekkel, differenciáltabban fogalmaz és toleránsabbnak vagy legalábbis megértőbbnek mutatkozik; itt rendkívül kategorikusan ítéli el „a természet elleni lázadást", amely Magyarországon először éppen itt, Nagybányán ment végbe. Ezt az alapvető képet a Magyar Művészetben 1926-ban közölt cikkében újabb elemekkel gazdagítja.

20 Megállapítja, hogy a nagybányaiak új korszakot nyitottak a magyar művészet történetében, amennyiben azt korábban „egyes géniuszok" képviselték: „Csak a nagybányai művészek föllépése és demonstrációja óta van ez másképpen. Ok nyitották meg a korszakot, amelyben a magyar művészet közvetlen és állandó és tudatos érintkezésbe került Európa művészeti jelenével, ennek törekvéseivel, életnyilvánulásaival". 21 Ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy elsőkként vívták ki a külfölddel szemben függetlenségüket és a magyar művészetet magyar talajban gyökereztették meg. Első ízben vázolja fel itt a nagybányai naturalizmus fejlődési vonalát, kimutatva, hogy a kolónia fiatal festői már kezdetben eltávolodtak a szigorúan vett naturalista doktrínától, amely „kizárta a műalkotás faktorai közül nemcsak a belső képalkotó Ferenczy Károly: A nagybányai jubiláris kiállítás plakátja, 1912 Károly Ferenczy: Plakat der Nagybánya Jubiläumsausstellung, 1912 The poster of the Nagybánya Jubilee Exhibition. 1912 (Kat. sz. I Kat. Nr. I Cat. No. 137.) intuíciót, a képzeletet, hanem az egyszerű, rekonstruáló látási emlékezetet is...".

22 Itt jelentkezik először a Réti írásaiban megfogalmazódott esztétikai rendszer egyik alapeleme: az intuíció fogalma. Éppen az intuíció és a természetlátás viszonyának kérdésével kapcsolatban, ugyancsak itt foglalkozik először Ferenczy Károly addigi fejlődésének részletesebb elemzésével, megállapítva, hogy a „tiszta festőiség" elvének ő volt a magyar megfogalmazója. A neósokkal Réti ebben a cikkében egyáltalán nem foglalkozik, hacsak célzásnak nem fogjuk fel azt a megállapítását, hogy az első nemzedék festőit később is alapvetően naturalista felfogásuk mentette meg az újabb irányzatok hatásától.

23 Művészeti esztétikáját a harmincas évek első' felében fogalmazta meg az Orsz. M. K. Képzőművészeti Főiskola 1932-es (A művészet és természet című) és 1934-es (A művészetek rendje és rokonsága című) értekezéseiben, amelyek később külön kötetben is megjelentek.

24 Ez az elméleti építmény a század elején divatossá vált és Magyarországon is ismert két filozófus, az olasz Benedetto Croce és a francia Henri Bergson esztétikájára alapozódik. Croce Esztétika, elmélet és történet című műve már 1917-ben megjelent magyarul, az ebben kifejtett elmélete két alappilléren nyugszik: „Meglátni annyi mint kifejezni és semmi más (se több se kevesebb), mint kifejezni... A festő azért festő, mert látja azt, amit mások csak éreznek, vagy látván sem látnak" és „a képzelet ... teremtő