Nagy Ildikó szerk.: Nagybánya művészete, Kiállítás a nagybányai művésztelep alapításának 100. évfordulója alkalmából (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1996/1)

Kisházi Zoltán: „Vidéken éltem, Nagybányán, a festők városában" (Tersánszky és a nagybányai festők)

és főképp saját tanítványaival dolgozott. A „neósok" egyre vehemensebben támadták a magára maradt Réti Istvánt, vagyis az „öregek" vezetési stílusát és művészi szemléletmódját. A konfliktus 1911-ben sajtóháborúvá fajult. A problémák kezelésére, és az iskola egységének védelmében az év végén, október 21-én, hivatalosan is megalakult a Nagybányai Festők Társasága. Tersánszky mint patrióta, és mint a festőközösség tagja, eleinte kerülte a határozott állásfoglalást a vitában, ám ez év nyarán megismerkedett és összebarátkozott az új irányzat leghangosabb, legdinamikusabb képviselőjével, Boromisza Tiborral, akinek ellentmondást nem tűrő modorával sikerült őt maga mellé állítania. Tersánszky Réti Istvánról szóló emlékezésében

18 említi, hogy Boromisza a felesége révén komoly fórumot talált eszméi kifejtéséhez a Nagybánya című lapban: „A művészi munka foglalkozás is, megélhetés is! A festőnövendéknek abban is támogatást kell nyújtani, hogy éhen ne haljon! Ez nem hivatás, ez kötelessége a vezetőknek... A nagybányai szabad festőiskola önerejéből európai, sőt világhírre vergődött. Akkor nem jogos-e a kérelem a magyar kultuszminisztériumhoz, Tersánszky Józsi Jenő: Disznópásztor, 1900-as évek Jenő Tersánszky Józsi: Schweinehirt / Swineherd. 1900s (Petőfi Irodalmi Múzeum) hogy: legalább is segélyben részesítse iskolánkat, mint a többi rossz menetű festőiskolát!"

19 Az alapítók a változások követelésében - nem minden ok nélkül - személyük elleni támadást gyanítottak: „Tűrnünk kellett a propagandát tanítványok közt és a sajtóban, hogy tanításunk nem ér semmit".

20 E támadásoktól az iskola függetlenségét féltették: „A művészek vívják csak meg egyéni harcukat, mert minden összefogásból egyedül a középszerűség, sőt tehetségtelenség húz hasznot, az igazi tehetségeken való fölkapaszkodással!"

21 A helyi sajtóban elkötelezettség, vérméséklet szerint jelentek meg különböző állásfoglalások, nyilatkozatok. Tizennégy, úgynevezett második generációs művész állt ki Rétiek mellett, köztük Tersánszky jó barátja, Krizsán János is. Hogy ügye országos nyilvánosságot kapjon, az erélyes jellemű, energikus Boromiszának sikerült Tersánszkyt - annak minden fenntartása és Réti körével való kapcsolatai ellenére - rábírnia, hogy közíróként is álljon mellé. így a Nyugat 1911 októberi számában megjelent az első cikke a nagybányai festőiskola ügyeiről. Néhány nap múlva a Nagybánya és Vidéke című lapban Thorma János és Réti István nyilatkozatot tett közzé, melyben többek között közlik: „Az iskola és a kolónia belső ügyeibe idegeneknek nincs és nem is lehet beleszólásuk".

22 Tersánszky ekkor Budapesten tartózkodott, emlékezése szerint Tihanyi Lajostól értesült a cikk megjelenéséről.

23 Az elmérgesedett helyzetre jellemző, hogy gondolkodás nélkül reflektált az abban megfogalmazott álláspontra: „A nagybányai festőkolónia némely ügyeit hánytorgattam itt nemrégiben, jelesen azt, hogy amikor nálunk szinte példátlan, hogy egy szegény kisváros másfélszázezer koronát áldozzon művészi célokra, akkor a festőiskola vezetőinek még hagyján a maradisága, de tevéketlensége már csúnya dolog, mondjuk".

24 Rétiek ellen táplált indulata annyiban volt indokolatlan, hogy azt hitte a Nagybánya és Vidéke cikke őt támadja, holott Thorma és Réti nem Tersánszkyt vette célba. A nyilatkozat a város főjegyzője, Égly Mihály, a Nagybánya című lap tulajdonos-főszerkesztője valamint sógora, Boromisza Tibor ellen irányult: „Csak egy rövid nyilatkozatban utasítottuk vissza a tanításunk szellemébe való beavatkozást, amikor az egyik városatya, egyben csavaros rabulisztikájú prókátor, egy helyi lap szerkesztője és egyszersmind a vezető szerepre vágyó fiatal festő új keletű atyafija, azt vitatta lapjában, hogy a városnak, mivel segélyt ad, joga van a festőiskola vezetésébe beleszólni".

25 A békétlenkedés azzal zárult, hogy a város hozzájárult a festőtelep szubvencionálásához avval a feltétellel, hogy az rendez egy „országos" kiállítást 1912-ben. A Nagybányai Festők Társasága elvállalta e feladatot. Boromisza ebben az évben már nem látogatta a kolóniát, csak mint vendég tartózkodott a városban. Az augusztusban megnyíló kiállítással kapcsolatban júniusban (!) a következőket írta Tersánszkynak: „Kedves barátom, minden robbantás sikerült. Most mi vagyunk fönt, egyben azonban nagybányai létem is ingadozó. Közelebb kell jönni Bpesthez. Bányai ügyek - kiállítás iránt a legnagyobb erőfeszítéssel sem lehet beszélni, senkit nem érdekel".

26 Feltételezésünk szerint Tersánszky hasonló módon nyilatkozhatott valamilyen társaságban, ennek következtében a Réti István köréhez tartozó, és temperamentumáról közismert Jakab Zoltán, Dr. Homola László és Börtsök Samu segédek közvetítésével kihívta őt párbajra. Tersánszky a kihívást röviden visszautasította: „Válaszom az elégtétel magyarázat nélküli megtagadását tartalmazta".

27 Tersánszky gőgös magatartását párbajsegédei, a volt huszártiszt Boromisza és a már említett, az iskolából kizárt Harsányi György befolyása magyarázhatta, de az a személyes ellenszenv is motiválhatta, amely évtizedek óta elevenen élt benne. A Nagy árnyakról bizalmasan című kötetében „mitugrász alaknak" nevezi kihívóját, aki „valamiféle iparosságot rúgott föl azért, hogy körgallérját vállán átdobva feszítsen és dörgölődzék".

28