Nagy Ildikó szerk.: Nagybánya művészete, Kiállítás a nagybányai művésztelep alapításának 100. évfordulója alkalmából (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1996/1)
Kisházi Zoltán: „Vidéken éltem, Nagybányán, a festők városában" (Tersánszky és a nagybányai festők)
A kiállítás 1912. augusztus elsején megnyílt. Noha mind a város, mind a vármegye magáénak érezte ezt az eseményt, a főváros közömbössége miatt meglehetősen visszhangtalan maradt a tárlat. E kudarc azt jelzi, Tersánszkyék aggodalma indokolt volt. Boromisza Tersánszkyhoz fűződő barátsága epilógusaként, még ebben az évben megfestette Krisztust föltalálják a pásztorok című sokalakos képét, melyen az írót is megörökítette. Tersánszky 1914-es bevonulásáig élt Nagybányán, ezután már csak látogatóba járt haza. Boromisza Párizsba, majd a Hortobágyra ment festeni, motívumokat keresni. Kapcsolatuk ugyan meglazult, de nem szűnt meg. Erről tanúskodik a festőnek, az ötvenes években írt egyik megrendítő levele: „Józsikám, köszönöm irántunk testvéri jóindulatod. A helyzet mibe belesodródtunk - 8 éves, de nem avítt! Virulens folyton. A vidék bornírtságába nem lehet bele szokni. Ha nem sikerül bármiképpen fölkerülni - hát be is fejezem zaklatott - babér és kóródús pályafutásom - pedig a családomnak nagy szüksége hogy még éljek. A villám mellettem csapott le - de nem volt telitalálat. Remélem még szóval sok mindenről. Sárinak jobbulást, kézcsókot. Av. szeretettel ölel Tibor" 29 Tersánszky Józsi Jenó': Kosaras asszonyok, 1900-as évek Jenó' Tersánszky Józsi: Frauen mit Körben / Women with Baskets. 1900s (Petőfi Irodalmi Múzeum) Az első világháborúban Tersánszky önkéntesként szolgált, ám katonáskodása közben sem szakadt meg a kapcsolat közte és művészbarátai között, rendszeresen levelezett Tihanyival, Berényékkel, Fémes Beck Vilmosékkal. 1919 szeptemberi leszerelése után, a megváltozott világban helyét nem találó Tersánszky nyomban felkereste a Nyugatot, ahol a háború alatt folyamatosan közölték szépprózai írásait. Elsőként természetesen képzőművészeti írással jelentkezett. A Még néhány „nagybalogról" című 30 szomorú jegyzet a fiatalon eltávozott művészbarátokól szól. Miután élete minden téren rendeződött, aktív és sikeres irodalmi tevékenysége mellett írásaiban ismét és rendszeresen foglalkozott művészeti kérdésekkel: egyebek között a sárközi népművészettel, Benedek Péter naiv festővel, Bokros-Birman Dezső szobrász és Gedő Lipót grafikus munkásságával. A Nyugat e tárgyban összesen huszonhárom írását közölte. Az utolsót 1938-ban, a legendás barát, Tihanyi Lajos halála alkalmából. Tudomásunk szerint Tersánszky ezután néhány évig nem publikált képzőművészettel kapcsolatos írást. Legközelebb 1941-ben jelentkezett egy nagyobb lélegzetű munkával. Ebben az évben kezdett el dolgozni A félbolond című regényén, melyet egy évvel később, 1942. január 6-tól folytatásokban közölt Zilahy Lajos lapja, a Híd, de kötetben csak 1947-ben jelent meg. A regény megírásakor Tersánszky ötvenhárom éves. Fiatalkori művész- és nem művész barátainak többségét elveszítette. Ebben az időben újra háború dúl a világban: életek és értékek pusztulnak. „Ha lelkünkben van egy gyönyörű, élettől-teljes kép, ne őrizzük meg azt a maga mivoltában? Szabad-e, okos-e, érdemes-e valami közönyös, rideg új képpel zavarnunk össze emlékünkben?" 31 - teszi fel a kérdést amikor nosztalgiázást vetnek szemére. Célja nem az, hogy újabb adatokat szolgáltasson a festőiskola történetéhez, hanem inkább e közösség sajátos hangulatának felidézése, megörökítése. A regény a festőtelep egy nyaráról szól, „amelyikben a festőiskola, hogy úgy mondjam, a saját levében főtt." 32 A történet hitelességét megerősítendő, Tersánszky az általa igen kedvelt egyes szám első személyű előadásmódot választotta. A regény szerkezetét öt pillér támasztja alá: a megismerkedés, melyben az elbeszélő találkozik a további szereplőkkel, majd a festőiskola mindennapi munkája, a város és lakóinak bemutatása, az elbeszélő levélbeszámolója, végül egy kirándulás és a záró bál tablója. 33 Ahhoz, hogy ezek a pillérek megálljanak, Tersánszky a rá jellemző mikrorealizmuson kívül az anekdotát is felhasználja a hitelesség érdekében. A szereplők valós személyekről, valós történeteket mesélnek. Hogy ezek az anekdoták a közvetlenség élményét nyújtsák, az író szabadon bánik az idővel: a regény kezdetén a társaság, a még az 1910ben eltávozott Iványi Grünwald után kialakult helyzeten vitatkozik, a kötet végén pedig a lezajlott bálról, melyről 1913. augusztus 9-én tájékoztat a Nagybánya és Vidéke című hetilap. 34 Az e két időpont között történteket Tersánszky egy nyár eseményeibe sűríti. „A regénybeli események háromnegyed részt teljes hitelűek. Legföllebb a helyzetek, az időpontok és az alakok cserélődnek össze-vissza bennük, azon az alapon, hogy ez vagy amaz, itt és ott, ekkor vagy akkor, ezzel is, azzal is megtörténhetett volna". 35 Tersánszky művét leginkább kulcsregényként tipizálhatnánk, melyben a figurák néha teljes nevükön jelennek meg, máskor pedig egyszerre ál- és valódi néven. A legtöbb gondot a főszereplők valódi kilétének megállapítása okozza, annak ellenére, hogy az író sok mindent elmond hőseiről. A történet elbeszélőjéről például ezt írja: „Ez az ötvenes festő az úri, vagy jobb polgári nevelés megtestesítője. Egyszerű írói fogás, hogy itt ilyen embert szerepeltetek elbeszélőként. Az ellentétet akartam alakjában kiemelni, a minden szokványt apróra tördöső művésznéppel szemben, akik közé kerül egy rendes ember... Modellem hozzá nem egy, de tíz is akadt a nagybányai fura művésznép között". 36 A főhős,