Nagy Ildikó szerk.: Nagybánya művészete, Kiállítás a nagybányai művésztelep alapításának 100. évfordulója alkalmából (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1996/1)

Szabadi Judit: Ferenczy Károly pályaképe

is belekerült ebbe az áramlatba, ebbe a divatba; ennek az irányzatnak ma már rozsdalepte fegyverzetében lépett fel először. Jól emlékszem az undor és a szánalom mosolyára az arcán, amikor műtermének egyik sötét zugából előkerült egy ilyen kép; úgy nézett rá, mintha valóban cugoscipő került volna elő..." In: Ferenczy Valér: Ferenczy Károly. Budapest é.n. [1943], 35. 1994-ben került elő Ferenczynek Plakátumok előtt című festménye, amely vagy a Ferenczy Valér által emlékezetből felidézett képpel azonos, vagy ennek a témának nagyon hasonló változata. Ma az MNG gyűjteményében található (ltsz. 94.6 T). 4 Ferenczy Valérnál erre a terminológiára magyarázatnak beillő utalást találtam: „... egyre jobban a széles színfoltok összhatására alapította képeit, egyre jobban alárendelte a résziereket ennek az összhatásnak. Egy igen fontos, ily vonatkozású mondás emlékemben, amikor azt mondta nekem: milyen nehéz egy fejet úgy megfesteni, hogy a formák leghalványabb árnyalataikban, szinte észrevehetetlen átmeneteikben is éreztetve legyenek és az egész arc mindamellett egy folt legyen, egységes hússzínű folt összhatását keltse a szemlélőben. Hogy ezt a felfogását „szintétikus"-nak nevezte, ellentétben az „analitikus" törekvéssel, erre a fogalmazásra kétségtelenül Herbert Spencer révén gondolt, aki éppen akkortájt, a század első éveiben jött nálunk divatba, annyira, hogy műszavai kávéházi szólabdázásokban is szerepet játszottak." Ferenczy Valér: i. m. 37-38. 5 Ferenczy naturalizmusának jellege azonban nem egészen azonos a franciákéval. A különbségre Ferenczy Valér is felhívja a figyelmet: „Mindamellett, hogy saját megállapítása szerint naturalista volt, biztos, hogy nem érdekelte volna olyan festő, aki csupán a természet egy darabjának pazar tudással, fölényes festői előadással való visszaadását tűzi maga elé; az ilyen piktúra, amelyet a francia - mint apám maga mondta nekem - »bon morceau de peinture«-nek nevez, nem állt nagy becsben előtte. ... a művészi elgondolás, a koncepció eredetisége, a színösszeállítás harmóniája - hogy kedvenc szavát használjam: előkelősége - volt mindenek fölött fontos szemében... Úgy érzem, ennél jobban misem alkalmas jellemezni egyéniségét, megvilágítani, mennyire mélyen rejlő volt benne az artisztikum, és eloszlatni, amennyiben még fennforoghat, azt az alapvetően téves felfogást, mintha a »naturalista« festés egyebet sem jelenthetne, mint hétköznapiságot vagy a természet egy-egy darabjának egy »természetkivágásnak« - mennél hívebb festői visszaadását, vászonra vetítését." Ferenczy Valér: i. m. 46. 6 Azt, hogy Ferenczy Károly a műalkotástól egyaránt megkövetelte az eredetiséget és az esztétikai értéket, Ferenczy Valér is megerősíti: „Ami azt a képességét illeti, hogy a maga stílusán kívül álló, szélsőségesen is újító törekvéseket is méltányoljon a művészetben... fontos szerepe van az eredetiség, újszerűség keresésének. Nyomatékosan vallotta azt a felfogását, hogy a kiváló műalkotásnak éppoly mértékben kell meglepőnek lennie, mint meggyőzőnek. Az, hogy meggyőzőnek kell lennie, az volt a sine qua non; az érdem fokát viszont az állapította meg, hogy a meggyőző erő, az őszinteség, a művészi igazság mellett milyen fokban meglepő, újszerű". Ferenczy Valér: i. m. 94. 7 Miként azt Ferenczy Valértói megtudjuk, apjának „kedvenc kifejezései voltak: biperesztézis, élvezetet okoz, folthatás, ízlés (főleg ilyen összeállításban: előkelő ízlés), műtárgy. A műtárgy inkább későbbi idejében lett kedvenc szólásmódja, és ez is jellemző annyiban, hogy ez az artisztikum kifejezője. És bár az artisztikum mindig kiemelkedő érdeme volt, mégis úgy érzem, hogy fejlődésében egyre határozottabban uralkodott és tetőfokát késői korszakában érte el." Ferenczy Valér: i. m. 72. 8 Ferenczy Valér: i. m. 73. Die Laufbahn von Károly Ferenczy Die Malerei von Károly Ferenczy gehört in die Reihe der rätselhaften Lebenswerke. Das Geheimnis seiner Tätigkeit scheint trotz der Tatsache, daß er der hervorragendste Vertreter der den Anfang der modernen ungarischen Malerei bedeutenden, 1896 gegründeten Schule in Nagybánya war, dann ab 1905 als Professor an der Budapester Akademie der Bildender Künste wirkte und daß nach seinem Tod sowohl seiner Person als auch seiner Tätigkeit die gleiche Anerkennung zuteil wurde, schwer ergründbar zu sein. Die sogenannten Stationen seiner Laufbahn sprechen für sich selbst. Zwischen 1887 und 1889 führte er Smdien in Paris unter der Leitung von Robert-Fleury und Bouguereau. 1889 kam er nach Hause und ließ sich in Szentendre nieder, wo er - durch die Mode der Zeit „infiziert" - bis 1892 unter dem Einfluß des Franzosen Bastien-Lepage arbeitete. 1893 löste er sich von dem für ihn schließlich völlig uninteressant gewordenen Stil los und ging nach München, wo er bis 1896 lebte. Er nahm JUDIT SZABADI an der Gründung der Schule von Nagybánya teil, in der seine Malerei bald zum nachzuahmenden Beispiel wurde. Seine Autorität stellte jene der Kollegen bald in den Schatten. Ab 1905 lebte er bis zu seinem 1917 erfolgten Tod abwechselnd in Nagybánya und Budapest. Seine Laufbahn, die sich auf 25 Jahre erstreckte, wurde zum größten Teil durch die Verflechtung mit Nagybánya bestimmt. Allerdings wurde gerade dieser „Nagybányaer Charakter" in der Beurteilung seiner Kunst zu einer Quelle von Mißverständnissen und zu einem Moment, das die individuellen Werte in den Hintergrund verdrängte. Während Ferenczy in Nagybánya das landschaftliche Milieu entdeckte, das seinen künstlerischen Ambitionen, d.h. der Pleinairmalerei vollkommen entsprach, hat er sich nicht nur bei der Einführung des Impressionismus in Ungarn verdient gemacht, mit dem man seine Kunst am liebsten, fast routinemäßig identifizierte. Ferenczys größtes Erlebnis war bereits in München die Verbindung zwischen dem Menschen und der Na-