Nagy Ildikó szerk.: Nagybánya művészete, Kiállítás a nagybányai művésztelep alapításának 100. évfordulója alkalmából (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1996/1)
Szabadi Judit: Ferenczy Károly pályaképe
részletekben való gazdagságánál fontosabb volt is számára a dolgok sűrített és festőileg kiegyenlített képe, most is annak a költői ihletettségű realizmusnak a szellemében munkálkodott, amely festészetének minden időkben központi és egyben állandó személyiségjegye maradt. Míg annak idején a költőisége volt az, amely képeit a leíró jellegű realizmus földhözragadtságából kiemelte, most a realizmus volt az, amely a művek valóságtartalmát az elsősorban vizuális ingerekre és képi ritmusokra összpontosító komponálás közepette is megőrizte. Ferenczy alkatából és érdeklődéséből egyenesen következett, hogy a formatartalmak szuverenitása sose szűrje ki, illetve sose utasítsa maga mögé az emberieket. Művészetének eredetisége az úgynevezett napfényes periódusban éppúgy, mint a későbbi szintetikusban, éppen az egymást többé-kevésbé opponáló látásmódok bravúros egymásba eresztéséből fakad, egy olyan rendkívüli szintézisnek a megteremtéséből, amely a kifejezésben' változatok ellenére is tökéletesen azonos rangú és egyöntetű emberi és művészi tartalmakat közvetített. Mindennek ismeretében nincs semmi meglepő abban, hogy utolsó korszakának legkiérleltebb alkotásai éppen a portrék lesznek. A Szakállas Béni 1912-ből származó arcképe teljes természetességgel olvasztja magába az életteli frissességet és egy tűnődésben fogant pillanat időtlenné nyújtott állapotát. A félrebillent fej és az összekulcsolt kezek artisztikus mozdulatát pompásan kiemeli a háttér mindenen uralkodó tündöklő zöldje, amely a kép egészét dekoratív egységbe fogja össze. Messzebb megy a stilizálásban és a közvetlen valóságtól való elvonatkoztatásban ennek a festői periódusnak legesztétizálóbb remeke, a Hármas arckép. A vásznat 1911-ben festette Ferenczy, hogy rajta egyetlen kompozícióban örökítse meg mindhárom gyermekét, Noémit, Bénit és Valért. Noha a modelljeit megelevenítő jellemző erő egy szemernyit sem halványabb, mint korábban, az alakok elhelyezésében, a színek kezelésében, a festék felrakásának módjában vitathatatlanul a dekoratív szervezettségű képi rend dominanciája érvényesül. A vászon kissé elcsúsztatott középtengelyében Valér ül, teljes szembenézetben; egyik kezét a térdén nyugtatja, a másikkal az asztalra könyököl. Balra döntött felsőtestének diagonálisa a szélen ülő Béni testhelyzetével csaknem párhuzamos, míg a jobboldalt elhelyezkedő Noémi teste ellentétes irányból van becsúsztatva a képmezőbe, s így Valér alakjával egy kisebb, Béniével egy nagyobb háromszöget zár be. Miközben a kompozíció geometrikus felépítése a formák egymásnak való megfelelése és kiegyensúlyozása által rendet és harmóniát teremt, a mértani szabályosság nem merevíti meg a jelenetet. Hiszen az irányított esetlegesség a formákat törékennyé, az időt rebbenékennyé teszi és feltölti a képet a fluktuáló élet eleven áramával. Az ide-oda hajladozó figurák legyezőszerűén „nyílnak szét" a vászon síkján, bár legalább annyira jogos lenne vázába állított csokorhoz, három szál virághoz hasonlítani őket, hiszen annyira organikus és érzéki a jelenvalóságuk. Ugyanakkor elrendezésük stilizáltságával tökéletes összhangban, stilizálva vannak a mozdulataik is. Ezek a mozdulatok az asztalra könyöklő Valért kivéve tökéleFerenczy Károly: Hármas arckép (Testvérek), 1911 Károly Ferenczy: Dreierporträt (Geschwister), 1911 Triple Portrait (Siblings). 1911 (Kat. sz. I Kat. Nr. I Cat. No. IIS.)
