Nagy Ildikó szerk.: Nagybánya művészete, Kiállítás a nagybányai művésztelep alapításának 100. évfordulója alkalmából (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1996/1)

Szabadi Judit: Ferenczy Károly pályaképe

Ferenczy Károly: Fürdőző fiúk (Nyár), 1902 Károly Ferenczy: Badende Jungen (Sommer) / Boys Bathing (Summer). 1902 (Kat. sz. I Kat. Nr. I Cat. No. 106.) kus derengése a patyolatfehér éteri tündöklésével és a zöld foszforeszkáló smaragdjával olvad össze, a földi dimenziók átlényegülnek, és valamiféle megfoghatatlan belső megrendülés és szakrális áhitat hordozói lesznek. A Háromkirály okéval csaknem azonos intenzitású formai és szellemi átlényegülés következik be egy másik biblikus témájú képen, az 1901-ben festett Ábrahám áldozatán. Izsák alakja meggörnyedt izmos felsőtestével és hátrakötözött kezével a drámai erejű valóságábrázolás remekművű megnyilvánulása, akárcsak Ábrahám aggastyánfeje és megzavarodott egész lénye, amint Isten parancsának engedelmeskedve megmarkolja a vérontásra szánt hatalmas kést. A reálisan megfestett figurák ellenére a jelenet meglepő módon mégis átbillen az álomszerű jelenések tartományába. A dráma közepébe toppanó angyal ugyanis, aki egyszerre idézi föl egy hús-vér ifjú testi valóságát és egy égi lény földöntúli sugárzását, csupa költészet és egyben olyan mágikus eró', amely a kép két átellenes sarkába nyomja a szenvedésre ítélt szereplőket. Ahogyan pedig a lombok harsány, életteli zöldje frigyre lép az angyal ruhájának halványabb zöld selymével, nyilvánvalóvá válik, hogy Ferenczy Károly a színeket és a fényeket nem feltétlenül a külső látvány pillanatnyi állapotához, hanem sokkal inkább a benne élő belső képhez igazította. Mégis az ő természetélményének a lényege talán jobban megérthető profán tárgyú festményeiből. Hivatkozhatunk a Hazatérő favágóra és az Esthangulat lovakkal című festményre, mindkettő 1899-ből való. Az előbbi csaknem teljesen felszabadultan festett plein air kép, a munkából még nappali verőfényben visszatérő egyszerű emberek alakjával, akiknek subáján, akárcsak a táj zöld tisztásán, aranyló foltokban táncol a nap. A másik a falusi életnek ugyancsak mindennapi mozzanata: a lóitatás. De az alkonyi óra sápadt derengésbe vonja a lovakat és az őket gondozó férfit; a mézszínű fény rávetül a talaj vörhenyes homokjára, tovakúszik a fák törzsei között, és sárgás ködével bevonja a fák mögül kirajzolódó ház falát, hogy végül ott, ahol az alkonyt már elmélyíti a lombok sűrűje, zölden sápadozva kihunyjon végre. A képet misztikus félhomálya és varázslatos hangulata, triviális témája ellenére is, a Háromkirályok szellemi rokonává avatja. Vagy vegyünk egy másik példát, az Ábrahám áldozatának profán „párját", a Festő és modell erdőben című képet. A két kép készülési ideje megegyezik: 1901. A tárgyválasztás beleillik az impresszionizmus témakörébe, és első tekintetre úgy látszik, hogy ami a megjelenítés módját illeti, abban is átengedi magát Ferenczy az egyszerű téma, pontosabban: a látvány sugallatának. A fák sűrű lombjai között átcsillanó napfény puhává, oldotta teszi a formákat, megszámlálhatatlanul sok árnyalatra bontja a színeket, és mindezzel a festő megteremti egy erdei részlet fényekkel és színes reflexekkel átitatott képét. A fénytől remegő atmoszférában azonban - ellentmondva a plein air festés gyakorlatának - a hosszú piros ruhát viselő nő és a kalapos festő - alakjának megőrződik testisége, beleértve elsősorban ruhájuk és bőrük anyagának nagyon is érzéki tapinthatóságát és testük formáinak sziluettszerű körülhatároltságát. Átlényegülésük nem külső hatásra megy végbe, azaz nem a látvány felszínén zajlik, hanem belülről hat kifelé. Súlytalanságuk az, amellyel átlépik a fizika törvényeit; oly könnyűek, anyagtalanok - a festő az ellenfényben szinte árnyékszerű -, mintha lebegnének ebben az ugyancsak materiális valóságában érzékelhető, pompás természeti környezetben. A káprázatos látvány bűvöletében a köznapi jelenet szakrális jelleget ölt: a festő áldó mozdulattal emeli kezét a szinte révületbe hulló modell fölé. Nem úgy, mint aki egyszerűen megfesteni akarja modelljét, hanem úgy, mint aki teremteni akar. Míg egy francia festő esetében ez a köznapi jelenet a racionális ábrázolásból következően tárgyszerű maradna, addig Ferenczynél megtelik misztikummal és áhítattal, valamiféle lélekzsongító hangulattal. Mindezek után aligha kétséges, hogy Ferenczy első nagybányai képeinek az érdemét fölösleges lenne kizárólag a szabadban való plein air festés, nevezetesen az impresszionizmus magyarországi meghonosításában keresni. Ha ez többé-kevésbé meg is történt, a fényviszonyok tisztán optikai ábrázolása másodlagos szerepet kapott a festészet technikai kérdéseinél nagyobb távlatokat átfogó piktúrájában. Ugyanakkor dőreség lenne a festészet tartalmi és technikai kérdéseit szembeállítani, hiszen az egyikből következik a másik, azaz az érdeklődés és a szemléletmód törvényszerűen kimetszi a megjelenítés módját. Ferenczyt pedig nem pusztán a pillanatnyi látvány dokumentumszerűen pontos rögzítése érdekelte, a fény- és az általa meghatározott színviszo-