Nagy Ildikó szerk.: Nagybánya művészete, Kiállítás a nagybányai művésztelep alapításának 100. évfordulója alkalmából (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1996/1)

Boros Judit: Hollósy Simon művészi hitvallása levelei tükrében

Hollósy Simon: Almától vájok (Kis gonoszok), 1884 Simon Hollósy: Apfeldiebe (Kleine Spitzbuben), 1884 Apple Thieves (The Little Devils). 1884 (Kat. sz, I Kat. Nr. I Cat. No. 187.) Többször felmerült már a kérdés, hogy miért éppen Jules Bastien-Lepage ragadta meg Párizsban vagy Münchenben a fiatal magyar festoie figyelmét? A kérdés külön tanulmányt érdemel, itt csak néhány javaslatot próbálok tenni a megválaszolására. Egyik közvetlen oka az lehetett ennek az érdeklődésnek, hogy a többnyire Münchenből Párizsba menő festőnövendékek - legalábbis a naturalizmus iránt érdeklődők - megfordultak Hollósy iskolájában, vagy a köré szerveződött „bohémkompániában" és Hollósy Bastien-Lepage-ra illetve Millet-re hívta fel figyelmüket. (Miilet egyik képének reprodukcióját műterme falán őrizte.)

22 Hollósy maga több szempontból is különösen jelentősnek tartotta a két festő példáját - egyrészt nyilvánvalóan művészetük etikai alapvetése ragadta meg. A tizenkilencedik század ugyanis etikai hitvallást követelt az alkotóktól, személyes felelősségvállalást, ami a művel való teljes azonosuláson keresztül nyilvánult meg. Az az újfajta művész-éthosz mely a nagybányaiak felfogását jellemezte, már Hollósynál megjelent és hatott tanítványaira.

23 Másrészt 1880 körül Bastien-Lepage értékelése sokkal pozitívabb volt, mint ma: Hollósy Manetval egy színvonalú festőnek látta.

24 Erre vall többek között, hogy halála után nem egészen egy esztendő*vel nagy emlékkiállítást rendeztek munkáiból Párizsban.

25 Végül pedig Hollósy úgy vélekedett, hogy Bastien-Lepage érte el a kivitel legmagasabb fokát, „tökéletesítette azt az iskolát, amit Holbein kezdett meg".

26 Hasonlóképpen ír Miilet kapcsán: „A párizsi iskola szellemi életre, öntudatra tanít, elsősorban Millet ... a külsőségekben csaknem esetlen, naiv..." Hollósy művészetének következő éveire lesz jellemző az a végletes önkifejezésre való törekvés, amelyet már ekkor jelzett a következő megállapítása: „Millet a külső formát megvetette."

27 Az 189l-es, legkorábbi levélben még a naturalizmus követelményével találkozunk: „ilyen fejből festett dolgokat nem lehet jó pénzen eladni" írja például egy 1886 elején, kifejezetten kommerciális céllal készült kép kapcsán, majd: „porosz huszár tisztet festettem fénykép után tájképbe".

28 Ugyanebben az évben „passióval" festi háziura fiának arcképét,

29 és Katty Walis Merengő címen ismert portréját,

30 amely utóbbi már a fényproblémákkal való viaskodás kezdetét jelzi. 1889-ben, amikor az egzisztenciális szorítás némileg engedett körülötte, olyan képet szándékozott csinálni, amilyen még nem volt Münchenben kiállítva.

31 Nem tudni, mire gondolt, de feltételezhetjük, hogy ez a terve több lehetett puszta hencegésnél és formai problémák új megoldására vonatkozott. A Merengővú Hollósy visszatért a tónusfestéshez és azzal kísérletezett, hogy a pontosan megrajzolt formát tónusosán ábrázolja, de úgy, hogy a testeket körülölelő levegő, mint megannyi fényvisszaverő és áteresztő szűrő érzékelődjék. Az említett képen egyébként nyolc hónapig dolgozott, de nem tudta befejezni, mivel egyik modelljét valamilyen katonai mulasztás miatt elzárták. Ezután újabb képbe kezdett, ám befejezni azt sem tudta.

32 Figyelemre méltó, hogy ettől kezdve egészen a técsői tájképekig Hollósynak alig van befejezett munkája. O maga nem vette észre, hogy itt valójában befejezhetetlenségról van szó és rengeteget gyötörte magát a „kész kép" klasszikus eszményének okán. A fényhatások és a tónusfestés együttes alkalmazása sokáig érvényes maradt Hollósy iskolájában, még akkor is, amikor a mester maga már másként dolgozott. Msztyiszlav Dobuzsinszkij, aki 1901-ben volt Hollósy tanítványa, írja: „Legelőször nála értettem meg a tónus jelentőségét a festészetben. Az Azbenál virító tiszta színeket innen száműzték..." Vagy: „Ragyogóan tudta elemezni a formát (különösen az orr- és szemvázlatai voltak érdekesek). ... Az pedig, amit Hollósy a »benyomásról« mondott, leginkább az impresszionizmus lényegéhez vitt közel bennünket."

33 Teljes terjedelemben érdemes idézni Hollósy plein airrel kapcsolatos véleményét, ugyancsak az 189l-es levélből: „Nem bírom magam megértetni teljesen, hogy mi az oka annak, hogy én most ennyire jutottam, kellene ösmerned a legújabb irányt a művészetben, a mit úgy neveztek el a kik nem értenek hozzá, hogy plen air, t.i. világosan festenek mindent fekete festék nélkül, mert ez a természetben nem existai a legsötétebb színű fekete selyem ruhát is kék és vörös színből keverik ki... Ha te ezt elképzeled, hogy milyen rafinált műérzék kell oda, míg ezt valaki el bírja érni, úgy fogalmat alkothatsz magadnak arról, hogy milyen gyakorlat, milyen stúdium és milyen előrehaladott műérzék kell ahhoz, hogy ezekkel az ember lépést tarthasson." Vajon miért mondja, hogy azok nevezik plein airnek ezt az irányt, akik nem értenek hozzá? Talán mert úgy véli, hogy ez elsősorban technikai probléma, a természetes fény megjelenítésének kérdése, de nem kell feltétlen a szabad térhez kapcsolódnia. O maga már három éve tanulja, írja ugyanebben a levélben,

34 éspedig azokon a képein, amelyeket többen úgy jellemeztek,