Mikó Árpád szerk.: "Magnificat anima mea Dominum" M S Mester vizitáció-képe és egykori selmecbányai főoltára (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1997/1)

TANULMÁNYOK / ESSAYS - MOJZER MIKLÓS: A festő hagyatéka, ahogyan ma látjuk

„... még a Rozgonyi-féle támadás (1442) előtt hosszú évekkel, vagy talán még Zsigmond idejében építették a templomot. Oltárát még első alapítói helyezték el benne s ennek rendkívüli hírneve korunkig fönnmaradt. A város egy bizonyos vidékén volt ugyanis egy gazdagon ágazó csodálatos magasságú hársfa, amely roppant terjedelmesen és bőségesen lombosodott, és sokak gyönyörűségére nyújtotta árnyát; jellegzetessége miatt a nép a szép hársfának hívta. Tudták azt, hogy ez a kedves és viruló fa már évszázadok óta él és amikor öregedni kezdett és lassabban hajtott, a városi tanács vagy a templom alapítói elhatározták a kivágását, hogy majd kifaragva anyagot szolgáltasson egy oltárhoz meg ahhoz tartozó szobrokhoz és különböző díszekhez. Az oltár tömege így növekedett rövidesen rendkívüli magasságba, és pompásan kacskaringós stílusú alkotás volt mindkét oldalán szélesen kitáruló szárnyakkal; középen az isteni Katalin művészi faragású szobra állt, és mindemellett semmiféle más fát nem használtak föl ehhez a műhöz, csak ezt a gyönyörű hársat. Végül az oltár teljes egészében ragyogott, mert sok aranyat használtak fel hozzá, és olyan nagyszerű látványt nyújtott, mint amilyen különlegesen áhítatkeltő is volt; közel három évszázada állt, míg aztán az anyag korhadása, az eresztékek lazulása miatt összeomlással fenyegetett..."

13 A hagyománynak ugyan aligha lehetett valóságos történeti alapja, mégis a legjobb jele annak, hogy az oltárt igen nagyra becsülték. A hársfából dolgozó régi német és németkörű, s főleg a középkori oltárművészetnek kedves monda-emléke ez a Selmecbányái, számunkra pedig azért nagyon illőnek tűnő az egykori műhöz, mert csaknem régi prédikációs fordulattal képezte meséjét „a szép hársfához", ahová a városban - Richter megjegyzése szerint még az ő korában is - utca és út vezetett. A három, napjainkig megőrzött szobor nagyméretű oltárszekrényre vall. A szekrényt két jókora szárny fedhette, ha az oltár mozgatható részeit ráhajtották. Egyik leírás sem említette viszont azt a tényt, hogy szárnyasoltárról volt szó és az becsukható. Kizárólag nyitott állapotban szóltak róla - igaz, említvén az összesen nyolc táblát oldalról, és azt, hogy (legalábbis így, nyitott állapotában) az oltárművön minden faragott. Azaz az oltár nyitott állapotában kizárólag szobrászi alkotásnak látszott. És ha becsukták? A leírtakból (és az általános gyakorlatból) következően is a 4+4=8 táblás, mozgatható szárnyakkal még 4+4=8 álló tábla, vagyis összesen 16 jelenetnek kellett láthatóvá lennie. Vajon ezek is faragottak (és festettek-aranyozottak) lettek volna?

14 Ezt a lehetőséget ugyan nem lehet teljesen kizárni, de eléggé valószínűtlen. További tizenhat tábla nagyméretű megfaragtatása, szükségszerű aranyozása és kifestetése legalábbis megduplázta volna a költségeket és a készítés idejét is. Ha az 1496-os búcsúengedélyt a munka kezdetének tekintjük, négy évig tartott volna a munka, s akkor is több alkotó közreműködésével. Alig hihető, hogy a Katalin-templombeli főoltár ennyire kivételesen plasztikus lett volna. Ha pedig sem a mozgószárnyak belső oldalát, sem az merevszárnyakat nem díszítették domborművek, akkor azoknak festetteknek kellett lenniük. Úgy, ahogyan a vári Mária-, azaz plébánia-templom főoltárát is festmények díszítették M S mesteréi -, míg a mozgó szárnyak belsejét ott is domborművekkel látták el hat évvel később - prope cerium est. Szobrok és képek A két főoltár maradványai - bosszantóan vagy örvendetesen - kiegészítik egymást. Egyikből a szekrényszobrok, a másikból a táblák külső festményeinek 6 darabja maradt fenn. Más semmi. Jó húsz évvel ezelőtt a Katalin-templom szentélyében késő középkori, az Utolsó ítéletet ábrázoló freskófestés maradványai kerültek elő. Az igen rongált alkotásnak jobbára csak előrajzolása (szinópiája) került elő, amely kvalitásos mester művének látszik, de egyelőre nehezen megítélhető. Közlői 1500-ra datálták, és az erdélyi segesvári vártemplom 1483-88-ban készült freskóival rokonították - és M S mesternek tulajdonították. A most közölt adatok inkább arra mutatnak, hogy a freskók némileg korábban készülhettek, 1491 és 1500 között, hiszen meg kellett előzniük a főoltár felállítását.

13 Tény továbbá, hogy a két főoltár egyrészt faragott, másrészt festett részletei stilárisan valóban rokonok egymással. Amíg a szobrokat és a táblaképeket egyetlen oltárhoz tartozónak nézték, szinte természetes módon kísértett az a lehetőség, hogy készítőjük azonos lehet, és M S mestert festő-szobrásznak kell hinnünk. A kérdést most jobb megfordítanunk, akkor is, ha aligha lehet rá valaha is biztosan válaszolni: nem festhette-e M S mester a Katalin-templom főoltárának külső tábláit 1500-ig, és nem lehetett-e esetleg a Mária-templom főoltárának (vagy netán csak egyik) szobrásza a Katalin-templom szobrásza is? Hiszen a Mária-templombeli oltárról a szekrényszobrok(?) és a belső domborművek hiányoznak. Miklóssy Zoltán korábbi feltételezése tehát, hogy festő-szobrászt vagy műhelyét kell keresni, nem volt alaptalan; csak talán nem eléggé alapos. Sebastianus pictor sculptor A polgárok 1499-es összeírása szerint Sebestyén szobrász a város negyedik kerületében lakott és három ort adót fizetett.

16 A vagyonosak adója mellett ez szerény összeg. Fizetője ekkor még kis vagyonnal rendelkezhetett, vagy adókedvezményben részesült. Föltételezhetjük, hogy fiatal ember volt. Alig másfél évtized múlva tragikusan halt meg. 1513 február legelején Zsolna közelében a város felé tartó kocsiban polgártársa, a vele utazó Ferenc szabó meggyilkolta és kirabolta.