Mikó Árpád szerk.: "Magnificat anima mea Dominum" M S Mester vizitáció-képe és egykori selmecbányai főoltára (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1997/1)

TANULMÁNYOK / ESSAYS - MIKÓ ÁRPÁD: Misztériumjáték. A táblák sorsa: források és feltevések

Gerevich -, Hontszentantalról kerültek a képtárba, ahol őket, az egyiken látható M S monogramm alapján Schongauernek tulajdonították, dacára annak - eltekintve a kézjegynek a német mesternél szokatlan alakjától -, hogy a képek stílje későbbi kézre vall. A cudarul átfestett képekről végleges véleményt nem lehetett alkotni, míg azokat meg nem tisztították, amely munkát most Endrődy Sebestyén, a képtár jeles restaurátora, nagy gonddal és szakavatottsággal, a legszerencsésebb módon végezte el. Kitűnt, hogy a monogramm, ha némileg módosított formában is, régi, korabeli, s mellette előbukkant az 1506. évszám, ami természetesen végleg kizárja az 1491-ben meghalt Schongauert. Az eredeti rajz és színezés előtűnése után kétséget kizáróan megállapítottuk azt is, hogy a négy kép ugyanazon sorozathoz tartozik, és ugyanazon mester műve, mint a szentantali plébániatemplomnak Jézus születését és a Szépművészeti Múzeum Mária látogatását ábrázoló festménye. Ez utóbbi sok vitára adott már alkalmat. A rendkívüli művészi becsű képet, bár magyarországi templomból került elő, német kutatók a német művészet javára siettek elkönyvelni, sőt legújabban idehaza is német mester, id. Jörg Breu nevét vetették fel, aminek hatása alatt bevonták a múzeum magyar terméből, melynek legszebb ékköve volt. Furcsa volt, s már logikailag a kép német származása ellen szólt, hogy igen jeles mesterét nem tudták az alaposan ismert ó-német festészet egyetlen alakjával sem azonosítani. Reméljük, hogy mint »M S mesternek« 1506ban festett képét mihamarabb viszontláthatjuk a szegényebbé tett magyar teremben. Az újjárendezett Prímási Képtár M S mester személyében a XVI. század elejének legjelentősebb magyarországi festőjét ismerteti meg, oly művészi egyéniséget, aki tehetség, eredetiség és művészi erő tekintetében semmivel sem áll kora német festői mögött." Gerevich fontos mondanivalója volt ez utóbbi; a prímási képtárban végzett munkájának legfőbb tanulsága a régi magyar festőművészet felfedezése volt. Hogy a képek magyarsága számára mit jelentett, arra az a mondata utal, amelyet később többször is - például 1924-ben, akadémiai székfoglalójában

22 - szó szerint idézett fiatalkori önmagától, s amelyet harmincöt évvel később majd a fejére olvasnak mint nyilvánvaló képtelenséget: M S mester „Keresztrefeszített Krisztusa nem összeomlott emberi roncs, mint Grünewaldnak a német realizmus kegyetlenségére annyira jellemző Megváltója; szenvedésében is megőrzi az isteni méltóságot." Gerevich cikkének másik változatát ugyanebben az évben a Vasárnapi Újságban jelentette meg.

23 Ez az írása inkább a magyar művészetről vallott nézeteinek kvintesszenciáját tartalmazta, mint konkrétumokat; közölte viszont - elsőként - a Keresztvitelnek és a Kálváriának a reprodukcióját. A képek a források labirintusában M S mesternek magyarországi múzeumokba jutott képei az első világháború idejére tehát bekerültek a művészettörténeti köztudatba. Az akkor rendelkezésre álló információk szerint a táblák útja Selmecbányáról vezethetett a városhoz közeli falvakba. Ez persze - bárha fölöttébb plauzibilis is - mégis csak föltevés volt. Azt, hogy az esztergomi képek pontosan honnét kerültek a Keresztény Múzeumba, nem tudta senki. Nem tudjuk ma sem. Mindössze annyival ismerünk többet a képek sorsáról, hogy 1876-ban a passió-sorozat három darabja biztosan a Koháry-Coburg hercegi család birtokában volt. Ha pedig a képek 1876-ban főúri tulajdonban voltak, méghozzá egy olyan család birtokában, amelynek eredete német (szász-gothai), rokonsága pedig számos európai uralkodócsaláddal kötötte össze őket, akkor egyáltalán nem lehetünk biztosak középkori magyarországi eredetükben. A Koháry-Coburg-család kastélyába kerülhettek volna bárhonnét a 19. században, akár - horribile dictu - német területekről is. A Vizitáció - az esztergomi táblákétól független - provenienciája látszik az ellenpróbának lenni, hiszen az egy Selmecbánya melletti kicsiny falusi templomban bukkant fel. Ám ennek sorsában is gyanúsan sok a kalandos, ellenőrizhetetlen elem. Ismét Divald Kornél a forrásunk: „Amikor a selmeciek a XVIII. században templomukat új oltárokkal szerelték föl, a csúcsíves szárnyasoltárok festményeit szétfűrészelték s a szomszédos községek templomai között osztották szét. így került Krisztus születésének festménye Szentantalra,... a Szépművészeti híressé vált festménye a tópataki templomba, ahol azonban idők folyamán a padlásra dobták. Innen vitte el mintegy húsz év előtt egy szentantali mesterember. Ez a templomban javító munkákat végzett s idővel elszegényedvén, a képet alig néhány forintért Selmecbányán elzálogosította, de sohasem váltotta ki többé. Vörös Ferenc főjegyző figyelmeztetésére, akinek a kép sorsára vonatkozó adatokat köszönhetem, egy Selmecbányái oltárfaragó mester vásárolta meg s a Szépművészeti Múzeumnak ajánlotta föl, amelyben ma a magyarországi képek termének fő büszkesége, s mint láttuk, német műtörténészek buzgólkodása révén máris szép karriert ért el."

24 Ennél többet azóta sem sikerült kinyomoznunk a Vizitáció sorsáról. M S mester művének hovatartozása ma még ezen a hajszálon függ. Vegyük most sorra a helyszíneket. Legelőbb is meg kell jegyeznünk, hogy Tópatakot, azt a falut, amelyet a Vizitáció-tábla felbukkanásának helyeként mindig ezen a néven emlegetünk, valójában csak 1892-ben nevezték el Tópataknak, korábban, évszázadokon át Kolpachnak, helyesebben Goldbachnak hívták. (Ma Bansky Studenec.)

25 Selmecbányától északkeletre fekszik; a patak, amelynek völgyében meghúzódik, nem a Selmec (vagyis végső soron a Garam), hanem már a Vág vízgyűjtő területén van. Maga a falu mindig nagyon kicsi lehetett, a 18-19. században alig néhány száz lel-