Mikó Árpád szerk.: "Magnificat anima mea Dominum" M S Mester vizitáció-képe és egykori selmecbányai főoltára (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1997/1)
TANULMÁNYOK / ESSAYS - MIKÓ ÁRPÁD: Misztériumjáték. A táblák sorsa: források és feltevések
a jegyzéket ugyanaz a Maszlaghy Ferenc írta, aki az első kiadást is összeállította. M S mester képei csak a második kiadásban szerepeltek: „Schoen-Schongauer Márton Nr. 534. Krisztus az Olajfák hegyén. 162 x 82 cm. Nr. 535. Keresztvitel. 147 x 93 cm. Nr. 536. Kálvária. 147 x 93 cm. Nr. 537. Feltámadás. 162 x 82 cm. Alól az elhengerített kövön a művész ismert monogrammja." Ebben a regisztrálásban az a legkülönösebb, hogy nem említette az 1876-ban már közölt évszámot és gond nélkül tulajdonította a képeket az 1491-ben elhunyt Schongauernek. Nem tudjuk, hogy pontosan mikor és hogyan jutottak a képek Simor birtokába. Ha a Maszlaghy-féle jegyzék valóban Esztergomba kerülésük sorrendjében rögzítette a műtárgyakat, akkor igaz lehet az a vélekedés, hogy az érsek 1886-1887-ben szerezhette meg őket (1885-ben még biztosan nem voltak a gyűjteményben). 9 A táblák régi kereteiről nincsenek információink. Nyilván volt keretük, ezek azonban elvesztek, méghozzá legkésőbb akkor, amikor új, kicsit stilizált, „középkorias" keretbe illesztették őket (alkalmasint Simor számára). 10 Hogy a képeket minő átfestés fedte Esztergomba kerülésük idején, csak találgatni lehet. Az 1876-ban még jól látható évszámot Maszlaghy, a gyűjtemény kurátora már nem ismerte, s azon a fényképen sem látható, amely a Feltámadás-táblát 1915-ös restaurálása előtti állapotában örökítette meg. Szerencsére valamennyi tábláról készült fénykép 1915 előtt (talán még a múlt században: rajtuk az Országos Képtár pecsétje), s jól látszik, hogy minden négyzetcentiméterüket pontos átfestés borította." Bár - letisztításuk után - többen is leírták, hogy a képeket csak Esztergomban festették át, az ismert adatok nem zárják ki sem azt, hogy már 1876-ban is átfestett (legalábbis javított) állapotban voltak, sem pedig azt, hogy 1876 és 1886 között „csinosították ki" őket valahol másutt. Sőt, ennek a valószínűsége nagyobb: az, hogy az évszámot elfedték, a monogram viszont látható maradt, talán manipulációra utal. Lehetséges, hogy az évjelzést azért tüntették el, hogy Simorhoz már Schongauer műveként kerüljön a sorozat? Ezeket a táblákat sem csupán egyszer festették át. A 17. századra valló festői megfogalmazások (például a pasztózusan festett ruharedők) igazából így volnának érthetők, s így válnék igazán indokolhatóvá az a hallgatás is, amellyel Henszlmann, Ipolyi és Rómer fogadta ezeket a képeket 1876ban. Simorról amúgy is nehéz feltételezni egy efféle „cudar" átfestetést, alapítója halála után pedig (csaknem negyedszázadon át) a Keresztény Múzeum tetszhalottá vált. Vaszary Kolos (1891-1913) nem, csak utódja, Csernoch János (1913-1927) foglalkozott a pompás gyűjteménnyel, amelynek újjárendezésével Gerevich Tibort (1882-1954) bízták meg. E munka során, 1915-ben tisztította le (és konzerválta) a képeket Endrődy Sebestyén, Gerevich pedig két - immár restaurált - táblának közölte a fényképét 1916-ban. M S mestert azonban nem Gerevich Tibor fedezte fel, hanem - tíz esztendővel korábban - Divald Kornél. Már 1906-ban ismertette M S mester háromfelé szétszóródott képeit. A Művészetben közölt cikkében a Szépművészeti Múzeumbeli „magyar szoba" anyagát rostálgatva emelte ki a Vizitációt. „E kevés kép sorában a legvonzóbb a Mária látogatását ábrázoló festmény, amely Szentantalról került Múzeumunkba s egy a XVI. század elején készült oltár egyik szárnyképének a fele. Az oltár többi részletei az esztergomi prímási gyűjteménybe kerültek, ahol ezeket a képtár egyéb magyarországi festményeihez hasonlóan kontár módon restaurálták, s ezzel tönkre is tették. Egy szárnykép még ma is Szentantalon van." Ezt követően magát a Vizitációt is leírta néhány mondatban, amely - a tábla letisztítása előtt készülvén - forrásértékű dokumentum. 12 „Az előtérben naturalisztikusan festett virágokat látunk, amelyekkel szemben a háttér romantikus hegyvidéke szinte merő stilizálás. Mária bájos, asszonyos alakja meggyszínű ruhában, kék palásttal a vállán, féloldalt kihajló csípővel, mintegy vonakodást kifejező testtartással áll a mosolygó természet ölén. Arca némi elfogódottságot árul el, miközben nála jóval idősebb nénje alázatosan s szinte mohón a kezének esik csókra álló ajkával. Erzsébet aranybrokátujjas kék ruhát, zöld bélésű piros palástot visel, fehér ingvállat s fején szintén fátyolkendőt." A festmény a múzeum Régi Képtárához tartozott; a gyűjtemény 1906-ban megjelent katalógusa - utalásszerűén - ugyanezeket az adatokat tartalmazta. 13 Divald Kornél 1910-ben a magyarországi gótikus szárnyasoltárokról írott összefoglaló cikksorozatában ismét összegyűjtötte a teljes opust: a budapesti Vizitációt, a hontszentantali Jézus születése-táblát és az esztergomi passió-sorozatot (közülük azonban csak kettőt említett). 14 M S mestert a magyar művészettörténet számára tehát Divald Kornél fedezte fel. 1906 és 1914 között kilenc írásában említette meg a képeket. 15 A „lavinát" a Szépművészeti Múzeumba jutott Vizitáció indította el, valamint az, hogy a stíluskritika meg a Drang nach Osten lendületében élő német művészettörténet-írás a kitűnő képet rögtön magáénak vindikálta. 16 Divald azonban tudatában volt annak, hogy mennyire fontos a képek származása is, és nem egyetlen táblát, hanem egész sorozatukat ismerte. Ugyanannak a mesternek attribuálta őket, és arra a következtetésre is ő jutott, hogy a sorozat Selmecbánya valamelyik templomának főoltárából származhatott el a város környéki falvakba. (O írta le először, 1925-ben, hogy ez a templom a Vártemplom lehetett. 17 ) Érdekes, amit a képek provenienciájáról tudott. Azt írta 1910-ben, hogy a táblák - „melyek művészi értéke még külföldön is ritka" - a hontszentantali templomban maradtak fenn, s onnét jutottak jelenlegi őrzési helyükre, illetve egyikük ott is maradt a templomban. Mivel a templom (a hegyoldalban) csak 1789-ben épült, az előző pedig, a völgyben, 1592-ben, a képek nem készülhettek Szentantalra. 18 (Ezek azok az évszámok, amelyek utóbb minduntalan feltűnnek majd az irodalomban!) Divald ismerte a Vizitáció-tábla kanyargós útjának történetét is, amely szerint egy szentantali „ember közvetítésével Tópatak templomából került" a Szépművé-
