Mikó Árpád szerk.: "Magnificat anima mea Dominum" M S Mester vizitáció-képe és egykori selmecbányai főoltára (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1997/1)

TANULMÁNYOK / ESSAYS - MIKÓ ÁRPÁD: Misztériumjáték. A táblák sorsa: források és feltevések

MIKÓ ÁRPÁD MISZTÉRIUMJÁTÉK A TÁBLÁK SORSA: FORRÁSOK ÉS FELTEVÉSEK Állítólag van valaki Budapesten, aki tudja M S mester igazi nevét. Hogy csupán a hétköznapi nevét ismeri-e, vagy kabbalisztikus értelemben véve az igazit, arról nem tudnak a városban, csupán arról beszélnek, hogy e titok tudását nem tartja lényegesnek. A művekről kellene beszélni. Csakugyan: fontos-e a név kimondása? S kell-e ismernünk a mögötte lévő személyiséget? A feloldatlan jelek mögé rejtőzött alkotót, aki - talán egyedül a középkori magyarországi festészet mesteremberei közül - valóban művész volt? „Mindenképpen ő az akinek sorsáról, életéről mindent szeretnénk tudni. S ennek a tudnivágyásnak legfőbb oka művészetének személyes, egyéni jellege. M S mester egyik betetőzője a középkori magyarországi művészet történetének, képviselője annak a művészeti és szellemi életre általában jellemző fejlődésnek, amely elvezetett a modern értelemben vett egyéniség kialakulásához." Legszigorúbb művészettörténészünk vallomása ez arról a mesterről, aki „... személyes élménnyé volt képes formálni ember és természet szerves összeforrásának, egyetlen világrend részeként való meghatározottságának tudatát."

1 M S mester képei - kivált a Vizitáció és a Kálvária jó ideje már emblematikus jelentőségűvé növekedtek a magyar szellemi patrimoniumban; valószínűleg nincs nála ismertebb festője, alkotásainál nincsenek ismertebb művei a régi magyarországi festészetnek. Képe előtt állva egyetlen percig sem kétséges, hogy a mű nem a tudomány poros illusztrációja, nem absztrakt formák szervezett halmaza a síkon, hanem emberi drámák magával ragadó megformálása; hogy nem egyszerű bibliai illusztráció, nem csupán morális narratíva, hanem annál sokkal több: szavakkal lefordíthatatlan, szimbolikus beszéd az élet, a lét végső kérdéseiről: Numen adest. A történet kezdete M S mester remekműveinek 19. századi fogadtatása teljesen hétköznapi volt. A képek - jelenlegi ismereteink szerint - először 1876-ban bukkantak fel. A magyarországi árvízkárosultak javára Budapesten, gróf Károlyi Alajos palotájában rendezett kiállításon szerepelt három tábla a ma ismertek közül.

2 A „leíró lajstrom" szerint melyet Henszlmann Imre és Bubics Zsigmond állított össze - a negyedik teremben, a harmadik és negyedik ablak közötti pilléren volt látható három kép a passiósorozatból. A szűkszavú leírás így hangzott: „három olajfestmény, német iskola, jelenetek a nagy passióból. M. S. 1506." A festmények „Coburg herceg" tulajdonát képezték. „Coburg herceg" (talán Koháry-Coburg Ágost Lajos [1818-1891]) több tárgyat is kölcsönadott a bemutatóra: két fekete szekrényt, amelyen „arany alapon" apostolok voltak láthatók, egy harmadikat, melyet németalföldi képek díszítettek, négy kandelábert, egy berakásokkal ékes szekrényt, egy velencei tükröt, egy asztalt, valamint néhány Koháry-relikviát: Koháry István atilláját, egy páncélt és néhány családi arcképet.

3 A kiállítás egészéhez képest is számottevő mennyiségű anyag értékes berendezési tárgyakból és történeti érdekességű arcképekből állott. Sem a Koháryaknak, sem a - vagyonukat megöröklő - Coburgoknak nem tudunk műgyűjteményéről, képtáráról.

4 M S mester három képe leginkább dekoráció lehetett. Kérdés persze, hogy hol. A kiállításról - mely az első nagyszabású történelmi kiállítás volt hazánkban - több híradás is megjelent. A Vasárnapi Újságban ismeretlen szerző írt röviden róla, aki a képeket természetesen nem említette meg.

5 Az Archaeologiai Értesítőben is jelent meg rövid méltatás a kiállításról. Szerzője több képet is felsorolt - főleg a történeti érdekességűeket-, és kiemelte a szignált poprádi Madonnát. A szemlét így zárta: „Mindez, mi festőművészeti szempontból említést érdemel."

6 Ipolyi Arnold lelkes, hosszú ismertetést írt a Századok 1876. évi folyamában. Rendkívül részletes, egyes tárgyakat is elemző írásában egyetlen szót sem vesztegetett M S mester képeire. Ipolyi ugyanis főképp a magyar érdekű darabokról írt - a passió-képeket nyilván nem tartotta hungaricumnak. Külön is leírta a Koháry-arcképeket, melyek „herczeg Kóburg által Sz.-Antalból [voltak] küldve", s a középkori magyar táblaképekről megemlékezve ő is kiemelte a poprádi Madonnát, amelyet mestere (Nicolaus de Leuczia) az önálló függőkép eredeti keretén szignált 1484-ben.

7 A passió-táblák mintha ott sem lettek volna. M S mester képeiről ezt követően nem lehetett hallani egészen 1891-ig. Ebben az évben jelent meg az „esztergomi hercegprímási képtárban" őrzött művek jegyzékének második, bővített kiadása.

8 A gyűjtő és múzeumalapító bíboros-érsek, Simor János ekkor már halott volt;