Nagy Ildikó szerk.: ARANYÉRMEK, EZÜSTKOSZORÚK, Művészkultusz és műpártolás magyarországon a 19. században (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1995/1)

KATALÓGUS / KATALOG - III. Állami műpártolás

III. 2b. 4. BENCZÚR GYULA (1844-1920) Szent István keresztelése (Vajk megkeresztelése) 1875 Die Taufe des heiligen Stephans (Die Taufe Vajks) 1875 XVII. sz. színes kép olaj, vászon; 360 x 245 cm j. I. j.: Benczúr Gyula München 1875 Benczúr Gyula, miután elnyerte a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium történeti festményekre 1869-ben kiírt pályázatának 100 aranyas díját, állami megbízást kapott a mű nagy méretben való megfestésére. A megrendelés körülményeiről és feltételeiről egyelőre nem került elő írásos forrás. Benczúr 1875-ben fejezte be Münchenben nagyméretű képét. A díjnyertes vázlat és a végleges mű között azonban az ábrázolás témáját illetően is lényeges az eltérés, ami minden valószínűség szerint a megrendelő - a kormány - intencióinak alapján történt. Az 1869-ben festett képvázlaton a régi és új hit ellentétét ábrázolta a festő Vajk és Adalbert, valamint a táltosok csoportjának szembeállításával. A kép középtengelyébe ültetett Géza és Sarolta mintegy összekötők a régi és az új hit képviselői között. Benczúr az állami megrendelésre készített, álló formátumú képén lényegesen redukálta a jelenet szereplőinek számát, elhagyta az óhit pogány képviselőit és Vajk szüleit is. Hangsúlyos szerepet kapott ellenben a képen III. Ottó császár és Sanseverinói Deodat, Vajk keresztszülei. A kissé homályban hagyott vagy csak részben ábrázolt alakok mellett a képen csupán négy szereplő látszik egész alakjában: a pompázatos aranyló pluviáléba öltöztetett Szent Adalbert, akinek bölcs arcán meghatódottság ömlik el, amint Vajk fejére csordítja a keresztvizet; maga Vajk, aki a királyoknak kijáró vörös öltözetét derekáig leeresztve, gyöngyökkel befont fürtös fejét alázatosan meghajtva fogadja a keresztségét; s a kép jobb oldalán III. Ottó császár, lebecsülést és respektálást egyaránt kifejező arccal, miközben roppant méretű kardot tart maga előtt. A jelenet negyedik, egészalakos szereplője, Vajk kis fegyverhordozója úgy térdel, hogy az arca nem látszik, Vajk súlyos pajzsát maga mellé támasztja a földre. A kép előterében ez a pajzs van a nézőhöz legközelebb. Vajk megkeresztelésének témája a magyar festészetben, néhány szórványos 18. századi előfordulás után, a Rudnay Sándor esztergomi hercegprímás által 1822-ben megrendelt esztergomi főoltárképen kapott nagyobb hangsúlyt (Hesz János Mihály). Az első király megkeresztelésének jelenete történeti például szolgált a magyar egyház ősi autonómiájára, s szembenállást fejezett ki a Habsburgok II. Józseffel kezdődő, ezt az autonómiát megszüntetni szándékozó egyházpolitikájával szemben. A magyar egyház szervezeti önállóságának kérdése a független államiság problémájával terebélyesedett a múlt századi történetírók munkáiban. A század közepétől kezdve e témát Horváth Mihály dolgozta fel alaposabban. (Szent István első összeköttetései az egyetemes keresztény egyházzal, 1868; A magyar egyház függetlensége Szent István alatt, 1 870; A kereszténység első százada Magyarországon. Budapest 1878; stb.) Horváth Mihály - más történetírókhoz, például Szalay Lászlóhoz hasonlóan - tanulmányaiban cáfolta Szent István nagylegendájának azon állítását, hogy Adalbert első magyarországi útja alkalmából, csecsemőként keresztelte volna meg Istvánt. („A püspök a kereszténység szentségével felavatja az ő hitének igazsága szerint... királyi módon ápolva nőtt a csecsemő, s meghaladván a gyermekséget, midőn a növendéki kor első fokát elérte... atyja őt utódul nevezte." Horváth Mihály fordításában, Horváth 1878, 76.) Horváth Mihály a korai egyházszervezés egyik jelentős mozzanatának tekintette, hogy Géza elutasította Piligrim passaui püspöknek a magyar egyház fölötti fennhatóság megszerzésére irányuló törekvéseit. Horváth Mihály értelmezésében e mozzanatnak a magyar egyház és állam függetlenségére vonatkoztatható, aktuálpolitikai olvasata is volt a hatvanas években. Szerinte Gézát óvatosságra intette az a tapasztalata, hogy a „császári fejedelmi házból származó császárok I. Ottó korától kezdve csak is azért buzogtak a kereszténységet a pogány népek között terjeszteni, hogy a kereszténységgel együtt saját hatalmukat is megalapítsák". Ugyanakkor „Géza meg kívánta mutatni a világnak, hogy bár ellensége I. Ottónak és Piligrimnek, de nem ellensége a keresztény világnak". (Horváth 1878, 78.) Ezért űzte ki Géza Piligrim embereit és hívta meg Adalbert prágai püspököt 984 és 989 között több ízben, s kereszteltette meg vele - nem pedig a passaui püspökkel - fiát, Vajkot. Horváth Mihály számítása szerint Vajk ekkor már nem csecsemő, hanem 14-16 éves ifjú volt. Születését ugyanis 973 előttre tette. Benczúr képén két, hangsúlyosan az előtérbe állított fegyvert is láthatunk, melynek feltűnő ábrázolása az egyházi témához nemigen illeszkedik: III. Ottó óriási, német sasos címerrel díszített, pallos formájú kardját és István súlyos pajzsát. E két tárgy nem csupán a historizmus megkívánta dekoráció, hanem egyúttal szimbolikus értelmű. Horváth Mihály említést tesz ugyanis István korának hatalomfelfogása kapcsán arról, hogy a német császárok legrégibb törvénykönyve szerint „két kardot helyezett Isten a hüvelybe a kereszténység védelmére: a pápának az egyházit, a császárnak a világit". III. Ottó tehát a kereszténység ellenségeit leverni képes császári kardot tartja, István mellett ellenben ott van a pajzs, az a pajzs, amellyel népe és ő maga is a kereszténységet a pogányok ellen védelmezte az évszázadok során. Benczúr képe szorosan megfelel az egyházi történetírók és a kiegyezéssel újjáformálódó magyar államideológia felfogásának, ami közvetve arra utal, hogy a művész saját történeti tanulmányai mellett, a megrendeléssel párhuzamosan, az illetékesek szakmai segítségére is számíthatott. A kép pontos programjának szerzőjét csak az állami megrendelés még fellelhető forrásainak feltárása után tudjuk majd azonosítani. Benczúr képét 1878-ban a magyar állam kiküldte a párizsi világkiállításra, ahol elnyerte a kiállítás bronzérmét. (Értesítés erről: MNG Adattár, 22595/1 986 ltsz.; a nagy arany díszérmek egyikét Munkácsy kapta Milton című képére.) Benczúr művének sikerére való tekintettel, 1879. március 15-én elnyerte a Ferenc József Rend lovagkeresztjét. Irodalom Magyarország és a Nagyvilág 1874. (24. sz.) 249; ua. 1878, 219; Horváth 1878, 76, 95-96, 112; Szana 1881a, 483; A Magyar Országos Képzőművészeti Társulat Közleményei 1881. évre (8. sz.) 33; Horner 1938, 25-28; Lyka 1982

2 (1947), 55; Telepy 1963, 15-16; Bellák 1986, 76-78; Bodnár 1987, 25; Sinkó 1989a, 42-52.