Nagy Ildikó szerk.: ARANYÉRMEK, EZÜSTKOSZORÚK, Művészkultusz és műpártolás magyarországon a 19. században (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1995/1)

TANULMÁNYOK / BEITRÄGE - SINKÓ Katalin: A művészi siker anatómiája 1840-1900

pártfogolt, olyan művészetet azonban, mely nemcsak tárgyában, hanem kivitelében is magyar. „Nekünk csak egy kell, hogy művészetünk jó ... s aztán magyar legyen, kifejezésben s alakításban, hogy a nemzet típusának és jellegének, szellemének és gondolatának kinyomatával bírjon,... s hazai életünknek népies, nemcsak alacsony vagy éppen durva jeleneteiben, hanem magasabb szellemi, történeti, erkölcsi, vallási, legendái, eposi, regei, mondai stb. eseményei és eseményei felfogásában, előadásában adjon méltó alakot ... E nélkül nincs eredetiség és nincs nemzeti iskola."

193 Ipolyi úgy érezhette, joggal foglal állást a történeti festészet ügyében. Nemcsak mint a Társulat elnöke, nemcsak mint történész, hanem mint a történeti festészet támogatására létrehozott Ipolyi-díj alapítója nyilatkozott. Ipolyi 1880-tól kezdve írta ki a történeti festészet fejlesztésére szolgáló díját.

194 Az Ipolyi-pályázat körülményei hasonlóak voltak az Eötvös-féle történeti pályázatokéihoz: előre meghatározott téma kidolgozásában versenghettek a művészek , s hasonlatos volt abban is, hogy képvázlatok alapján döntötték el a pályázat eredményét. Mint azonban Ipolyi fenti soraiból kitűnik, a pályázat elnyeréséhez nem csak a tárgy kidolgozásának históriai hűségét, hanem a „nemzeti karakter" megragadását is megkívánták a bírálók. A história-festészet akadémiai hagyományai közé - mint már említettük - a nemzeti karakter tükrözése eredetileg nem tartozott hozzá, azt leginkább a zsáner műfajával hozták korábban kapcsolatba. E követelmény megjelenése a történeti témájú ábrázolásokon a pozitivizmus, nevezetesen a milieu-elmélet befolyásával magyarázható.

195 Előtérbe kerüjnek, sőt a történeti festészet témájává is válnak a művelődéstörténet jelenetei. A történelmi képeknek ekkortól már nemcsak az események hiteles lefolyását, azok körülményeit, hanem a történelemben megjelenő „nemzeti jellemet", a „nemzeti lelket" és a „népkedélyt" vagy a „nemzeti géniuszt" is tükrözniük kellett.

196 Ugyanis a történelem alakítja ki a nemzetek alap-jellemvonásait.

197 A 70-es évek közepétől kezdve olyan történeti képek kerültek a múzeum falaira, melyeknek aktuálpolitikai olvasata is lehetséges volt. Than Mór: Kun László és Habsburgi Rudolf találkozását megörökítő nagyméretű kompozíciója éppúgy a kiegyezésről szóló históriai parabola, mint Zichy Mihály már említett képe, Erzsébet királyné Deák Ferenc ravatalánál, vagy Liezen-Mayer Magyarországi Szent Erzsébetet ábrázoló alkotása.

198 A históriai képek reprezentációs funkciója ez időtől kezdve szinte általánossá vált, a történelmi témák is aszerint váltak az ábrázolások tárgyává, hogy hová, mely közintézménybe szánták a művet. Az effajta igény jellemző példája Szathmáry Károly javaslata arról, mely témák „illenek" az épülő Országházba, és melyek a királyi vár művészi díszítésére.

199 Az ajánlott témák a magyar országgyűléssel, illetve királysággal kapcsolatba hozható történeti asszociációkat tükrözték, és az e szervezetek históriai reprezentáció iránti igényének kielégítését célozták. A reprezentatív históriai képek „dagálya" a millenniumi kiállításon tetőzött. A vármegyék és városok pályázatokat írtak ki saját múltjuk dicső jeleneteinek megfestésére, s az elkészült képek, pannók a törvényhatóságok dísztermében felállítva, a helyi hatóságok históriai öntudatát fejezték ki, annak reprezentációját szolgálták.

200 Miközben a história és reprezentáció szoros kapcsolata a 80-as évekre széles körben gyakorlattá vált, a pozitivista történészek újabb generációja egyre inkább elutasította a történelem példázatként való kezelését. Céljuk: „túljutni a romantikán, a provincializmuson".

201 Az Országos Képtár (1871 ) majd a Történelmi Képcsarnok (1884) felállításával a Nemzeti Múzeumban is jelentős változás következett be: a gyűjteményben lévő képeket, szobrokat a történeti és a művészi szempont alapján különítették el egymástól. A Történelmi Képcsarnok felállítását előkészítő bizottság tagjai közé tartozott a fentebb már említett Szathmáry Károly, aki korábban a Magyar írók és Művészek Társasága keretében mozgalmat indított a Történelmi Képcsarnok létesítéséért.

202 Az új múzeum kereteit felállító bizottság által készített javaslatok két nézőpont ütközéséről tanúskodtak: egyrészt tovább élt a régi pantheon-gondolat, másrészt azonban megjelent egy újabb, pozitivista szemlélet igénye is.

203 Ez utóbbi képviselője volt Pulszky Károly, aki a Történelmi Képcsarnok megnyitásakor kifejtette: „ a történet feladata nem az, hogy a múlt szereplőit megjutalmazza, vagy elítélje, hanem hogy a múltról igaz ismeretekhez jusson; számot adjon úgy a külső viszonyokról és alapokról, melyekben a nemzetek élete megnyilatkozott, mint a körülményekről és okokról, melyek e változásokat előidézték. E gyűjteményben tehát a múlt alakjait nem tisztán egyéni érdemeik szerint kell befogadni, hanem mindazon képeket, melyek őket hitelesen ismertetik".

204 Pulszky Károly modern nézeteit és történelemszemléletét az 1880-as évek elején nem sokan osztották. Az országházban is felszólaló, direkt politikusi ambíciókat tápláló Thaly Kálmán-féle történészek hangja jutott el a közönséghez inkább.

205 Pulszky Károly pozitivizmusában elkülönültek egyrészt a história forrásául szolgáló történeti művek, másrészt a művészi kritériumok alapján megragadható autonóm művészi értékek.

206 A Nemzeti Múzeum gyűjteményeinek újabb rendezésénél e kétféle szempont szerint különítették el az egyes műveket; egyik részük a história segédgyűjteményévé alakuló Történelmi Képcsarnokba, másik részük pedig a művészet önfejlődését bemutató művészeti gyűjteményekbe, az Országos Képtárba, majd a század végén a Szépművészeti Múzeumba kerül.

207 A művészeti múzeumok kialakulásának előfeltétele volt tehát a művészet autonómiájáról szóló közmeggyőződés kialakulása és az egyes tárgyak vonatkozásában az értékelés eltérő szempontjának figyelembevétele is. A hiteles történeti ábrázolás iránti igény azonban nem vált általánossá, hiszen például Szalay József népszerűvé vált Magyarország története című művének millenniumi kiadásában, mint ahogy más történeti művekben ekkor, a hiteles ábrázolások mellett illusztrációképpen felhasználták a 19. századi festők közismert történeti festményeit is.

208 A MŰVÉSZEK ÉS A TÁRSADALMI REPREZENTÁCIÓ A középületek reprezentatív díszéül szolgáló művek mellett szólni kell a művészek és közönségük viszonyáról, melyet igen gyakran a társadalmi reprezentáció foglalt keretbe. A múlt század utolsó két évtizedében ennek különösen kiterjedt formáit találhatjuk meg Magyarországon. Sokan vállalták ekkoriban a művészet pártfogójának szerepét. Pártfogó volt elsőként a király, s pártfogók az arisztokrata származású, hivatalt is viselő személyek, mint például az Andrássy-, s az Esterházy-család több tagja.

209 Műpártolóként jeleskedtek a nagypolgárok és a Bildungsbürgertum képviselői is.

210 Pártfogóként szerepelni