Nagy Ildikó szerk.: ARANYÉRMEK, EZÜSTKOSZORÚK, Művészkultusz és műpártolás magyarországon a 19. században (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1995/1)

KATALÓGUS / KATALOG - II. Egyesületi műpártolás

4. Die Preise der Gesellschaft für Bildende Kunst Die Gesellschaft für Bildende Kunst vergab ihre Preise erst ab 1880. Diese waren einerseits Stiftungspreise oder wurden fallweise von bedeutenden Persönlichkeiten der Gesellschaft zur Verfügung gestellt, andererseits handelte es sich um Preise der Gesellschaft. Die wichtigsten und bedeutendsten waren die Preise der Gesellschaft für Bildende Kunst (ab 1881) und die staatlichen Goldmedaillen (ab 1886). Auch ein Teil der Stiftungspreise hängt mit der Gesellschaft zusammen, denn diese wurden zum überwiegenden Teil von früheren Vorsitzenden und Vorstandsmitgliedern der Gesellschaft für Bildende Kunst gestiftet. György Ráth zum Beispiel, der zwischen 1870 und 1878 Vorsitzender war, stiftete 1880 den György-Ráth-Preis, der jährlich unter unterschiedlichen Voraussetzungen in jeweils anderen Gattungen vergeben wurde. Während der Amtszeit des Vorsitzenden Arnold Ipolyi wurde ein Preis von 500 Gulden zur Unterstützung der Historienmalerei vergeben, für den Ipolyi-Preis, der aus seinem Nachlaß gestiftet wurde, erging das Preisauschreiben ab 1 894. Tibor Károlyi war zwischen 1885 und 1 891 Vorsitzender, der Tibor-Károly-Preis wurde von 1 893 bis 1 897 vergeben. Gyula Forster war erst ab 1 904 Vorsitzender der Gesellschaft, hatte jedoch bereits zuvor einen Preis gestiftet, den er nach Kolos Vaszary benannte, dieser wurde von der Gesellschaft ab 1895 vergeben. Auch der Stifter des Harsányi-Preises war ein Amtsträger der Gesellschaft: er wurde 1885 zum stellvertretenden Vorsitzenden gewählt, der nach ihm benannte Preis wurde ab 1898 vergeben. Die Entscheidung über die Vergabe der Preise lag im allgemeinen in den Händen einer ständigen Jury, die von der Vollversammlung in geheimer Abstimmung gewählt wurde, wobei jedoch bei der Stiftung von Preisen auch andere Konditionen bestimmt werden konnten. An der Entscheidung über Stipendien und Preisarbeiten verschiedener Vereine und Gesellschaften hatten sowohl Delegierte der Gesellschaft für Bildende Kunst als auch Vertreter der Stiftungsorganisationen ihren Anteil. Aus unterschiedlichen Fonds, deren Verwaltung dem Kultusminister unterstellt war, wurden ebenfalls Preisarbeiten honoriert, zum Beispiel aus dem Religions- Fonds Preisausschreibungen für Werke der sakralen Kunst. Ebenfalls mit der Genehmigung des Kultusministers wurden die staatlichen Goldmedaillen zuerkannt. Vom Ergebnis der Bewertung durch die Jury wurden Protokolle geführt. So sind wir fallweise in der Lage, nicht nur die preisgekrönten Werke vorzustellen, sondern zum Vergleich auch alle, die bewertet wurden. Ab 1885 müssen wir jedoch wegen der hohen zahl der Preisarbeiten auf die Aufzählung derselben verzichten und bringen in unseren Anlagen nur die preisgekrönten Werke. K. S. a. Az Ipolyi Arnold-díj: 1880-1885,1893-1919 Ipolyi Arnoldot 1879 decemberében választották meg a Képzőművészeti Társulat elnökéül. E megbízatását 1885 áprilisáig töltötte be, amikor is lemondott. A Társulat elnökeként Ipolyi azonnal felajánlott évente 500 forintot történeti festmények vázlatainak jutalmazására. Az első pályaműveket 1880 novemberében ítélte meg a zsűri Ipolyi elnöklete alatt. A pályázat bevallott célja az volt, hogy olyan történeti képek készüljenek, melyekkel a Társulat teljesítheti a Nemzeti Múzeummal szemben fennálló kötelezettségét, ugyanis a Nemzeti Képcsarnok Alakító Egylet vagyonának átvételekor azt vállalta, hogy évente egy történeti festményt vásárol. A kiírás szerint a történeti eseményeket világos, egyszerű, jellemző módon kell ábrázolni, visszatükrözve a kort, a „kor jellemét", viseletét, bútorzatát, építészetét, stb. Ipolyi a feldolgozandó témákat is kitűzte, azonban a feltételek szerint más történeti mozzanatokat ábrázoló művekkel is lehetett pályázni. A megjelölt témák a pályázat hat éve alatt nagyobbrészt azonosak voltak: „a. Szent István király fogadja az első térítőket, például Szent Adalbertet, Gellértet, Mórt. b. Az I. Andrástól megvert és II. Leó pápa közbenjárása által békét kérő III. Henrik német császár átokkal fogadja a magyar király előtt, hogy soha többé Magyarországot semmi nemzetsége és ivadéka meg nem támadja; azon jellemzéssel, mint az Révaynál De Monarchia r. Hungáriáé 5. lapon olvasható. c. Szt. László a leányt rabló kun vezérrel küzdve s a leány által segélve. d. IV. László király habsburgi Rudolf császárral Ottokár ellen szövetkezik. e. Mária királyné a mohácsi csata vesztét jelentő követet Budavárból menekvőben és kíséretével útra készen fogadja. Az egykorú leírások olvashatók Jászaynál »A magyar nemzet napjai a mohácsi vész után« és Ipolyi Oláh Miklós levelezése 209. lap kiadásban. E kép dúsabb előállítást igényel. f. Tinódi lantos deák a vár főura vagy asszonya (lásd Török Bálint fogsága) előtt, vagy táborban a vitézeknek énekelve valamely históriás énekét, mely szerint alakítandók a képnek részletei. g. Zrínyi Miklós a költő (egykorú lovas, vagy más arcképei szerint) valamely hősi, írói vagy államférfiúi vonatkozásban, akár egyedül ily jellemző helyzetben, vagy másodmagával, például Montecuccolival, a hadviselés fölött vitatkozva. h. Petőfinek első találkozása Vörösmartyval. i. Munkácsy Mihály fogadtatása a Műcsarnokban, a koszorú átadása alkalmával 1882 február 19-én stb." Mint az utolsó három téma mutatja, Ipolyi nemcsak a történeti festészet mozzanatait kívánta megfesteni, hanem a magyar kultúrhistória eseményeit is. Ipolyi neheztelve vette tudomásul, hogy pályázatai nem érik el a kívánt célt. 1884. március 8-án tartott közgyűlési beszédében felhozta, hogy a cseh és lengyel festők, így Ales, Brozik és Matejko „az eszme tárgyával és nemzeties eredetiségével jóval