Nagy Ildikó szerk.: ARANYÉRMEK, EZÜSTKOSZORÚK, Művészkultusz és műpártolás magyarországon a 19. században (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1995/1)

KATALÓGUS / KATALOG - II. Egyesületi műpártolás

Dugovicsról Szalay László először 1853-ban megjelent tör­téneti műve is megemlékezik Nándorfehérvár 1456. július 20-i ostromának leírásakor. Szalay szerint az ostrom kritikus szakaszába érkezett, s úgy tűnt, hogy a keresztények elveszí­tik a várost, mikor „egy ozmán feljutott a vár legmagasabb tornyára, melyen a magyar zászló lobogott, s merész karral török címert vitt fel magával, s egy percig talán Hunyady szintén lemondott a reményről. De ekkor az őrségbeliek egyike, Dugovics Titusnak hívták a dicsőt, utoléri a törököt, megvív vele, s erőt másképp nem vehetvén rajta, körülkarol­ja, s magával rántja a mélységbe. A Jézus név új erővel harsan fel az erősségbe, új erővel harsog le onnan. Hunyady parancsai megértetnek, mintha egyetlen kézből indulnának ki, kénkőbe mártott égő rőzsék hullanak az égből azokra, kik a várhídra törnek a városból. A vár és a város meg volt mentve." Wagner képe a Szalay által leírt jelenet csúcspontját ábrázol­ja, azt a pillanatot, mikor Dugovics Titusz nem bírván a lófarkas zászló vivőjével, azt magával rántva leugrik a legma­gasabb várfokról. A kép jobb oldalán látszik a vár hátsó kapuja és hídjának tornya, melyen, amikor észrevették Dugo­vics hősi tettét, a nyilazó és rőzsét dobáló védők újult erővel folytatták a harcot. Irodalom A Pesti Műegylet által 1860. évi január 17-től február 13-ig kiállított művek lajstroma. Pest 1860; A Magyarországi Mű­egylet által 1861. évi július 16-tól augusztus 14-ig kiállított művek lajstroma. Pest 1861, kat. sz. 48; Szalay 1865 2 , III. köt. 148; Lyka 1982 2 (1942), 104-105; Bodnár 1987, 22. MNG ltsz.: 2806 S. K. II. 2. 6. ISMERETLEN MESTER (19. század közepe) KLIMKOVICS FERENC (1826-1890) után Salamon és László király kibékülése Szt. István sírjánál 1081-ben 1860 UNBEKANNTER MEISTER (Mitte 19. Jh.) nach FERENC KLIMKOVICS Versöhnung der Könige Salamon und Ladislaus am Grabe Stephans des Heiligen 1860 zöldes alányomású litográfia, papír; lapméret: 326 x 392 mm felirat: Salamon és László királyok kibékülése szent István sírjánál. / Versöhnung der Könige Salamon und La­dislaus am Grabe Stephans des Heiligen. / j. a kép alatt b.: Kép Klimkovitstól j. a kép alatt j.: Müintézet Haske és Társa Pesten. / A Pesti Műegylet 1859-es történeti műlap-pályázatára beér­kezett festmény grafikus reprodukciója. Irodalom A Pesti Műegylet Évkönyve 1859-re. Pest 1860, 2, 4, 6; Gerszi 1960, 151, kat. sz. 28. MNM TKCs ltsz.: 5713 C. W. G.

Next

/
Thumbnails
Contents