Nagy Ildikó szerk.: ARANYÉRMEK, EZÜSTKOSZORÚK, Művészkultusz és műpártolás magyarországon a 19. században (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1995/1)

KATALÓGUS / KATALOG - II. Egyesületi műpártolás

A Pesti Műegylet gyarapodása és vidéki terjeszkedése miatt 1861 júliusában átalakult Magyarországi Műegyletté. Ez az egyesület mindvégig megmaradt amatőrök, műkedvelők egyesületének, s noha a műbírálatokban vagy a kiállítások rendezésében részt vettek művészek is, az irányítás az előbbiek kezében maradt. Az 1 861. március 1 8-án megalakult művész-egyesületet, a Képzőművészeti Társulatot - mint neve is mutatja - a művészek szervezték. A Képzőművészeti Társulatnak megalakulása után nem volt lehetősége kiállítások rendezésére, de azonnal két albumlappal lepte meg részvényeseit (Grimm Rezső litográfiáit Brocky Károly és Ligeti Antal művei után. A korszellemnek megfelelően 1863-64-ben már a Képzőművészeti Társulatban is pályázati úton választották ki az albumlapként kiadandó műveket. Az albumlapok műfajukat, funkciójukat tekintve is eltértek a műegyesület által ekkor kiadott műlapoktól vagy „prémiumlapoktól", amely utóbbiak gyakran meglepően nagy méretűek voltak, bekeretezték őket és többnyire a falakra kerültek. Az albumlapok kiadásával a Képzőművészeti Társulat másféle igényt kívánt kielégíteni. Az albumlapokat szöveg kísérte, melyet Festetics Béla, Simonyi Antal vagy Orlai Petrics Soma írt. A két egyesület között azonban korántsem voltak oly mélyek az ellentétek, hogy megakadályozták volna együttműködésüket. Az 1863. évi áprilisi nyereménysorsoláson részt vettek a Pesti Műegyletben a Képzőművészeti Társulat albumlapjai is. A két egyesület közötti feszültség elsősorban gazdasági természetű lehetett, mely nemegyszer ideológiai mezbe burkolva jelent meg. A Műegylet ugyanis azzal az indokkal, hogy a magyarországi nyomdák nem alkalmasak megfelelő színvonalú műlapok készítésére, kényszerítve volt lapjait külföldön nyomtatni, míg a Képzőművészeti Társulat kisebb albumlapjait hazai nyomdákban is előállíthatták. A Képzőművészeti Társulat igyekezett ezidőtájt megnyerni magának a pesti nyomdászokat, az 1863. augusztusi igazgató-választmányi ülésen felkérték például Heckenast Gusztávot a „főügynökség" ellátására, amit Heckenast - ideiglenesen - el is fogadott. Az 1864. évre a Képzőművészeti Társulat három albumlapra indított pályázatot, és minden lapra egy 250 forintos jutalomdíjat ajánlott fel. A tárgyat nem határozták meg, s így rajzot, kész litográfiát is be lehetett nevezni a versenybe. A képek méretét azonban megszabták: 12x17 cm méretben. A versenyben végül olyan művek nyertek, melyeket nem maguk a művészek adtak be: Than Mórnak az Ember tragédiája világűr-jelenetét ábrázoló képe a Nemzeti Múzeum magyar képcsarnokának volt dísze és tulajdona (kat. sz. II. 1. 1 5.), Lötz Károly Alföldi zivatarát pedig tulajdonosa, Almásy Pál engedte át kőrajzolás céljára. 1865-re ismét három műlapra lehetett versenyezni. Tervezte ugyan a Képzőművészeti Társulat egy nagy festménypályázat kiírását is, de erre még sokáig nem nyílt mód, főképpen anyagi okokból. A helyzetet alapjában változtatta meg az állami történeti képpályázatok meghirdetése 1 869 júliusában, melyekről a további fejezetek szólnak. 1865-ben három albumlap helyett Székely Bertalan hármas képét, az Ágnes asszonyt adták ki. A Képzőművészeti Társulat azonban - ellentétben a Műegylet gyakorlatával - nem gondoskodott az albumlapban kiadandó mű megszerzéséről, majd a Nemzeti Múzeumba való juttatásáról. A reprodukált mű többnyire a művész tulajdona maradt, és a Társulat csak a reprodukálás jogát szerezte meg. Ez a mozzanat a magyar jogfejlődésről tanúskodik, ugyanis már az ötvenes években megindultak a viták a szerzői jogról, noha az első törvény erről csak 1879-ben született meg. Az 1 870-es évek elején a Képzőművészeti Társulat szerződést kötött a bécsi sokszorosító egylettel {Verein für vervielfältigende Kunst), mely ezentúl biztosította a társulati albumlapok sokszorosítását. Ezek nagy hányada az Esterházy-képtárnak - a magyar állam által újonnan megvásárolt (1871) - műveiről készített művészi reprodukciókból állt, néhány magyar művet pedig a Képzőművészeti Társulat választmányának döntése alapján sokszorosítottak. Olyan magyar képeket választottak ki, melyek nemzetközi sikerre és terjesztésre számíthattak: pl. Liezen-Mayer Sándor: Mária Terézia megszoptatja a koldusasszony gyermekét vagy Faust és Margit című műveit, Munkácsy és Horovitz Lipót képeit. 1880 után a Képzőművészeti Társulat tekintettel a nagyméretű, bekeretezhető műlapok iránti igényre - a Császári és Királyi Katonai Földrajzi Intézetben csináltatta meg műlapjait a kiválasztott képek után. Ezek újfajta technikával, fénymetszetben jelentek meg. A Képzőművészeti Társulat csak 1891-től kezdve hirdetett meg ismét műlappályázatot néhány éven keresztül. Ennek díja előbb 300 forint, majd 500 forint volt. Pályázni olyan művekkel lehetett, amelyek sokszorosításban még nem jelentek meg. A műlappályázatokról külön zsűri döntött, ennek összetétele eltért a Képzőművészeti Társulat állandó zsűrijétől: a tagok nagyobb hányada ugyanis laikus műértő volt. A műlappályázat zsűrijének tizenöt tagjából nyolc volt művész, hét tagot ellenben a műpártoló tagok delegálhattak. S. K. 2. Preisausschreibungen für Kunstblätter Die erfolgreiche Tätigkeit der Kunstvereine, die als Aktiengesellschaften funktionierten, war überall vom Erfolg der Kunstblätter abhängig. Jeder Aktionär erhielt nämlich von den Kunstblättern, deren Popularität engstens mit den Erwartungen des Publikums, mit dem tatsächlichen Publikumsgeschmack zusammenhing. Laut den Statuten des Pester Kunstvereins oblag die Pflicht der Auswahl von Kunstwerken, die als Kunstblatt vervielfältigt werden sollten, einem vierzigköpfigen Direktionsausschuß. Im Rahmen des Pester Kunstvereins wirkte zwar auch ein Ausschuß für Kunstkritik, aber die Frage der Kunstblätter löste immer heftige Debatten aus. Deshalb beschloß die Vollversammlung am 31. Mai 1857, das Werk für das Kunstblatt des Jahres im Wege eines Preisausschreibens auszuwählen. Ferner wurde festgelegt, daß jährlich abwechselnd einmal ein Historienbild, und dann ein ungarisches Genrebild oder eine Landschaft ausgegeben werden sollte. In diesem Jahr gewann Mór Than den mit 1000 Gulden dotierten Preis (Kat.Nr. II. 2. 1).