Nagy Ildikó szerk.: ARANYÉRMEK, EZÜSTKOSZORÚK, Művészkultusz és műpártolás magyarországon a 19. században (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1995/1)

KATALÓGUS / KATALOG - II. Egyesületi műpártolás

II. 1.17. SZÉKELY BERTALAN (1835-1910) II. Lajos király holttestének föltalálása a mohácsi csatatéren 1859 Die Auffindung des Leichnams von König Ludwig II. auf dem Schlachtfeld von Mohács 1859 olaj, vászon; 139 x 182 cm j. n. II. Lajos király szerencsétlen elestének ábrázolása a magyar történeti festészetnek a 18. századig visszavezethető témái közé tartozik. A téma Dorffmeister Istvánnak a mohácsi püspöki kastély (1787) majd a szentgotthárdi apátság fogadótermeszámára (1796-1798) készített sorozatából is ismertté vált. E képek Istvánffy Miklós (1538-1615) leírását követik a király haláláról, amely szerint II. Lajos menekülés közben lovával együtt, páncélosán merült el a Mohács melletti mocsárban. Székely Bertalan hitelesebb forrást vett alapul képe megfestésekor, Sárffy Ferenc győri várkapitány 1526-os beszámolóját. Sárffy ugyanis jelen volt II. Lajos holttestének feltalálásánál. A szerémi püspökhöz írt levele Pray György Annalese (Viennae, 1770) nyomán vált ismertté. A holttestet a királyné kerestette meg Czettrich Ulrikkal és annak lovasaival. Sárffy beszámol a megtalálás körülményeiről. Először a király lovának mocsárba merült tetemét, továbbá a király fegyvereit találták meg, ám „őfelsége tetemét nem". A király holttestét egy, e helytől nem messze fekvő friss sírdomb alatt lelték meg, mint írja: „isteni útmutatásra". „Odasiettünk valamenynyien, s Czettrich rögtön elkezdte a földet kezével lekaparni, s mi is követtük példáját mindannyian". Mikor Czettrich a rajta lévő jegyről felismerte, hangosan felkiáltott: „Ez itten a király őfelsége, az én legkegyelmesebb uram holtteste, ez egészen bizonyos, s térdre borulva, sírva megcsókolta". A beszámoló arról is tanúságot tesz, hogy a király teste szinte teljesen épen maradt fenn: „nem volt a felség testének legkisebb része sem feloszlóban". Megmosták és tiszta ingbe öltöztették, majd koporsóba téve Székesfehérvárra vitték, ahol az ünnepélyes temetésre sor került. Sárffy elbeszélésében nagy hangsúlyt kapott a holttest épsége, amit a középkori királytemetések hagyománya is magyaráz: az új király megválasztásáig ugyanis a királyi halott a királyság intézményének sértetlenségét, integritását testesítette meg, s ezért mindent elkövettek a hosszú temetési időszakban a holttest épségben tartásáért. Székely Bertalan 1 857-től kezdve foglalkozott a témával. Képének kisméretű olajvázlata a Sárffy leírásában szintén szereplő jelenetet, a holttest lemosását ábrázolja (MNG ltsz.: 19484163). A végleges változaton jelentősen fokozta a jelenet drámaiságát, hogy az a királyi holttest feltalálásának, felismerésének pillanatát ábrázolja. Az egyik katona a kezével kaparja félre a földet, amíg Czettrich Ulrik, az ősz nemesúr térdre borulva ismeri föl az épségben lévő szép királyi holtat. A mögötte álló, kalapját levéve imádkozó két alak gesztusai a hazáért meghalt hősnek és a királyi holttest méltóságának egyaránt szólnak. Székelye képét, amelyet Münchenben 1859 decemberében fejezett be, 1861 februárjában küldte be a Pesti Műegylet kiállítására, ahol egy éven át volt kiállítva. A Képzőművészeti Társulat - a Műegylet riválisa - már márciusban közzétette állásfoglalását a lapokban, hogy a kép kerüljön a „nemzet birtokába" (Plachy Ferenc). Eötvös József javaslatára a Nemzeti Képcsarnokot Alakító Egylet 1863-ban meg is vásárolta 1 500 Ft-ért, részben a saját tőkéjéből, részben külön aláírás útján gyűjtött pénzekből a Nemzeti Múzeum magyar képtára számára. Irodalom Dorffmeister képéről: Galavics Géza, in: Művészet Magyarországon 1980, 164-167; Székely képéről: A Magyarországi Műegylet Évkönyve 1863-ra. Pest 1864, 5; Plachy Ferenc: Székely Berta/an II. Lajos teste feltalálása című képe ügyében. In: V. U. 1861, (17. sz.) 201; N. N.: II. Lajos király holttestének föltalálása a mohácsi csatatéren. In: V. U. 1861, 317-318; Szoko/y 1862, 75; Szmrecsányi 1911, 105; Székely Bertalan 1962, 38; Bakó 1982, 23-25; A történet/forrásokról: Mohács emlékezete 1976, 96-97. MNG ltsz.: 2807 S. K. II. 1.18. MADARÁSZ VIKTOR (1830-1917) Zrínyi és Frangepán Vázlat, 1864 Zrínyi und Frangepán Skizze, 1864 (In Wiener Neustadt wurde den beiden Magnaten am 31. März 1671 am Morgen vor ihrer Hinrichtung wegen Hochverrats im Gnadenwege eine halbe Stunde Zeit gegönnt, um ihre Familienangelegenheiten zu regeln und voneinander Abschied zu nehmen.) olaj, vászon; 65 x 81,2 cm j. n. Képe mellé, melyet Madarász Viktor Párizsból küldött a pesti kiállításra, egész kis leírást csatolt a Műegylet 1865. évi katalógusa számára (kat. sz. 117). Eszerint a mű Zrínyit és Frangepánt ábrázolja Bécsújhelyen, mikor is „1 681. március 31 -én kivégeztetésök előtti reggel egy félórai idő engedtetett