Nagy Ildikó szerk.: ARANYÉRMEK, EZÜSTKOSZORÚK, Művészkultusz és műpártolás magyarországon a 19. században (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1995/1)
KATALÓGUS / KATALOG - II. Egyesületi műpártolás
II. EGYESÜLETI MÜPÁRTOLÁS Az egyesületi müpártolás és az állami kultúrpolitika, 1840-1900 A polgári társadalom kialakulásában meghatározó mozzanat az egységes kulturális hagyomány kitalálása (lásd: Hobsbawm) és ennek hozzáférhetővé tétele széles társadalmi rétegek számára. A tömegdemokráciák nemzeti tradícióinak össztársadalmi megteremtésében egyaránt nagy szerepe volt a hagyomány állami propagálásának - pl. az egységes iskolai oktatáson, a katonaság homogeneizáló hatásán, az államilag fenntartott kulturális intézmények működésén keresztül -, az autonóm módon létrejövő társaságoknak, az irodalmi, olvasói, illetve művelődési egyesületeknek és a sajtónak. A nemzeti történelem dicső vagy tragikus eseményeinek képei, a nemzeti karakter idealizált vonásai a 1 9. századi festők, szobrászok alkotásaiban öltöttek testet, s váltak ismertté és elfogadottá. A művészeti egyesületek voltak mindenütt, így hazánkban is, a „nemzeti kép-készlet" megteremtésének és terjesztésének nélkülözhetetlen intézményei. Az alábbiakban az egyesületek műpártoló, értékterjesztő munkásságát és az ezzel összefonódó állami kultúrpolitika kialakulását, azaz az értékek intézményesülésének folyamatát mutatjuk be. Az első részben sorra vesszük az egyesületi müpártolás állomásait, majd a második részben az állami müpártolás kialakulásának történetét. Az intézményesülés centrumában a Széchényi Ferenc által alapított és József nádor által kibontakoztatott Nemzeti Múzeum áll. A Nemzeti Múzeum József nádorról elnevezett Nemzeti Képcsarnoka 1847-től fogadta be a nemzeti festészet és szobrászat közérdeklődésre számot tartó alkotásait. A Nemzeti Múzeum Képcsarnokát a különböző műpártoló egyesületek egyaránt támogatták. Az általuk meghirdetett képpályázatok, és kiadásukban megjelent műlapok a nemzeti művészet szélesebb körű propagálásának voltak hathatós eszközei. A század negyvenes-ötvenes éveiben az egyesületi és magánműpártolás a művásárlások döntő hányadát tette ki. Az állami müpártolás és a művészeti kultúrpolitika intézményei 1 867 után alakultak ki. Az egyesületi müpártolás súlypontja is eltolódott: amíg 1840 és 1867 között a jórészt az amatőrök által létrehozott részvénytársaság, a Pesti Műegylet működése volt a meghatározó, 1867 után a Képzőművészeti Társulat szerepe növekedett meg. A Képzőművészeti Társulat kimondottan művész-egyesületként jött létre, ám jelentős számban voltak műpártoló tagjai is. A hetvenes-nyolcvanas évek folyamán azonban a Társulat egyre kevesebb beleszólást biztosított számukra az ügyekbe, ugyanakkor egyre bővülő teret kínált a formálódó állami kultúrpolitika érvényesülésének. A 19. század politikus-nemzedékei vagy a polgári egyenlőség híveiként fellépő művészeti írók, amatőrök egyaránt hittek az állami szerepvállalás fontosságában a művészet fejlesztésének és terjesztésének területén. Mint ahogy Keleti Gusztáv fogalmazott 1885-ben: „Mindazon rendszabályok és intézmények, melyekről a képzőművészetek nyilvános és többé kevésbé rendszeres ápolása, fejlesztése kiindulhat... az 1867-ik évnek köszönik keletkezésüket, midőn Magyarország újra alkotmányos kormányzatot nyert és felelős minisztériuma alatt ... a közművelődés terén még érzett hiányok és mulasztások pótlásához valahára teljes eréllyel hozzáfoghatott ...". „Magyarország összes művelődési és anyagi viszonyai sajátszerűségében rejlik annak oka, hogy csaknem minden, a mi ez idő szerint a művészetek előmozdítására céloz, a testületi csakúgy mint az egyéni törekvések összege a kormánynál keresi és találja legfőbb támogatását". E támogatás fontos eszközei voltak az ösztöndíjak, továbbá az állami történeti képpályázatok, az állami aranyérmek rendszere, az állami képvásárlások. Feltétlenül meg kell említeni a király művásárlásait is, mint olyanokat, amelyek a közízlés formálásában mintaadó szerepet játszhattak. Az állami befolyást szervezetileg az Országos Magyar Képzőművészeti Tanács, a Műemlékek Országos Bizottsága és a Magyar Egyházi Festészet Emelésére Alakult Bizottság működése biztosította. A fenti bizottságok a vallás- és közoktatásügyi miniszter tanácsadó testületeiként jöttek létre. A Képzőművészeti Tanácsba 1871 után - három évenként megújítva tagjait - saját kebeléből hat tagot delegálhatott a Képzőművészeti Társulat. Az állami érmek megalapítása (1886) után pedig az aranyérmes művészek automatikusan az Országos Magyar Képzőművészeti Tanács tagjaivá váltak. Ez a tanács tett javaslatot az érmek, ösztöndíjak kiadására, pályázatok elbírálására és az állami művásárlásokra is. Az alábbi fejezetekben sorra vesszük a társulati és állami müpártolás állomásait. A közgyűjteménybe került képek, szobrok és a popularitásukat biztosító műlapok alkották azt a történelmi „kép-készletet", amely megteremtette a társadalom széles körének a múltról őrzött „kollektív emlékezetét", azt a kollektív „kép-tárat", amelynek - hála a múzeumoknak és iskolai tankönyveinknek - mi is örökösei vagyunk. S. K.
