Nagy Ildikó szerk.: ARANYÉRMEK, EZÜSTKOSZORÚK, Művészkultusz és műpártolás magyarországon a 19. században (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1995/1)
KATALÓGUS / KATALOG - I. Művészkultusz a 19. században
Irodalom A'nemzeti Képcsarnokot alakító egyesület Igazgató Választmánya által 1847 március 4-én tartatott 1-ső ülés jegyzőkönyvének kivonata. MNG Adattár 19780/1977 ltsz. Publikálatlan; Mátray 1862. 7, 8; „A magyar nemzeti Museum ügyeit és szükségleteit rendező Nagyméltóságú kinevezett Küldöttség Albizotmánya által, Jan: 21- 22 1863 a nemzeti museum képtárosztályában tartott vizsgálatai" 4. sz. jegyzőkönyv 70. tétel. MNG Adattár 19794/1977 ltsz; Kubinyi 1868, 27; Peregriny 1909, I. 128; Kapossy 1946. április, 34; Fejős 1957, 40, 43; P. Brestyánszky Ilona: A Pest-Budai ötvösség. Budapest 1977, 299; Zádor 1990, 128. MNM TKCs 104 Cs. M. I. 2a. 7. TIKOS ALBERT (1815-1845) Önarckép 1845 körül Selbstbildnis um 1845 olaj, vászon; 20,8 x 16,5 cm j. n. A kisméretű önarckép keletkezési körülményeiről nincsenek forrásaink. Ismerjük azonban az 1840-ben festett reprezentatív önarcképét, melyet 1891-ben vásárolt meg a Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnoka. E képhez viszonyítva az ábrázolt igen sokat öregedett, szinte többet, mint a haláláig eltelt öt év indokolná. Feltehetjük, hogy egyik utolsó, halála előtt nem sokkal készült műve lehet. Arra nézve sincsenek adataink, hogy baráti ajándékként, vagy megrendelésre került Müller Lajos (Buda, 1799 - Pest, 1868-ig említve) aranyműves tulajdonába Tikos Albert önarcképe. Müller Lajos 1856. február 14-én ajándékozta a festményt a Nemzeti Képcsarnoknak (leltári száma 83.). A Kubinyi nevéhez kapcsolódó arcképcsarnok nyolcadik művével, melyből Müller János portréjával kettőnek adományozója Müller Lajos volt, évekig megszakad a képmások gyűjtése. Irodalom Kubinyi 1868, 27; Ligeti 1870, 157; Peregriny 1909, I. 375, kat. sz. 121 ; Magyar Művészképmások. A Művészeti Múzeumok Baráti Egyesületének kiállítása a Szépművészeti Múzeumban. Budapest 1931, 10; P. Brestyánszky Ilona: A Pest-Budai ötvösség. Budapest 1977, 299. MNM TKCs, 121. Cs. M. I. 2a. 8. LIGETI ANTAL (1823-1890) SCHROTZBERG, FRANZ (1811-1889) után id. Markó Károly (1797-1860) arcképe 1847 Bildnis des Malers Károly Markó d. Ä 1847 olaj, vászon; 45 x 38 cm j. n. A honi képzőművészet barátainak körében igen nagy becsben állt Markó Károly, akit Toscana nagyhercege 1840-ben hívott meg professzornak a firenzei képzőművészeti akadémiára. Már 1843-ban két képe került a Nemzeti Múzeumba közadakozásból: a 7. leltári számú „Olaszhoni tájkép jövő menő személyekkel. Több műbarátok ajándoka", s a 8. leltári számú „Római Campagna közelgő viharban. A Pesti Műegyesület ajándoka". A Markot övező tisztelet bizonyítéka, hogy 1848 nyarának viharos belpolitikai viszonyai között június 19-én „A Fens. Nádor [István főherceg] előleg értesíti az igazgatót, hogy a Felséges Király a Museum képtára számára 1800 pf-on megvásárlá Markó Károly művész hazánkfia két darab nagyszerű tájképét, mellyeknek ide szállításuk iránt [unokatestvére] Toldy Ferenc, egyetemi könyvtár igazgató van megbízva." (Zádor 1990, 127) Sajnos semmilyen forrásunk nincs arra, milyen körülmények között készült a másolat. Arra sem találunk adatokat, hogy a legjelesebb bécsi arcképfestők között számontartott Schrotzberg, aki noha 18 évvel fiatalabb volt, Markó egyetlen igazán bensőséges barátjának számított, mikor festette le barátját. Mivel a kép az ötvenes évei körül járó férfit mutat, s tudjuk, hogy 1857-ben Ligeti már lemásolta, az eredeti kép keletkezési idejét joggal tehetjük 1843 és 1846 közé. A Nemzeti Képcsarnok Egylet nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy elhíresült hazánkfiának arcképe mielőbb birtokába kerüljön, így született az az egyesség, miszerint az egylet költségén készülő másolat fejében Toldy Ferenc átengedi a birtokában lévő portrét 1849. október 1-én, mely a József
