Nagy Ildikó szerk.: ARANYÉRMEK, EZÜSTKOSZORÚK, Művészkultusz és műpártolás magyarországon a 19. században (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1995/1)

TANULMÁNYOK / BEITRÄGE - TÓTH Ferenc: A külföldi művészet jelenléte és pártolása az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat kiállításain

TÓTH FERENC A külföldi művészet jelenléte és pártolása az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat kiállításain A külföldi művészet magyarországi jelenlétét a 19. század első kétharmadában jórészt az ország kiváló szellemű főurainak magánkezdeményezései biztosították, nagyobb szabású állami támogatásra csak elvétve lehetett számítani. Néhány külföldi műszészegyéniséggel való közvetlen kapcsolat kialakítására kínált alkalmat a szolnoki művésztelep. A hosszabb ideig Magyarországon tartózkodó Rudolf von Alt, Hans Canon és mindenekelőtt August von Pettenkofen ajánlására itt dolgozó külföldiek (Ignaz és Johann Gaulbert Raffalt, Franz Adam, Otto von Thoren, Tina Blau) nemzetközi művészkolóniát alkottak. Arra, hogy az ország közönsége a külföld művészetével valamilyen formában folyamatos kontaktust tartson, a hatvanas évekig a Pesti Műegylet kiállításai nyújtottak egyedüli lehetőséget.

1 Az 1861-ben megalakuló Országos Magyar Képzőművészeti Társulat megszüntette a Műegylet addigi monopolisztikus helyzetét. „Tisztán művészek körében érlelődött meg a mi társulatunk eszméje és a művészek látták helyesnek és üdvösnek, hogy a maguk szűkebb körén túl a társadalomnak vezető férfiaival szövetkezzenek."

2 A művészeti élet aktív képviselői és a politikai körök közötti szövetkezés intézményes keretek közé szorítása teremtette meg annak feltételeit, hogy az országban bármiféle rendszeres állami mecenatúra létrejöhessen. A Társulat eredeti szabályzata csak magyar művészek alkotásainak kiállítását engedélyezte. A Képzőművészeti Társulat valójában a magyar képzőművész társadalom védegyletévé vált, miután maga mögött tudta a művészek széles körű támogatását. Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat 1868. május 23-i közgyűlése vitatta meg azt a kérdést, hogy „kiterjessze-e a társulat alapszabályait külföldi képek kiállítására és vásárlására."

3 A szavazás eredményét kihirdetve „az elnök kimondá, hogy a közgyűlés az alapszabályok e pontját változatlanul hagyja, és külföldi művek vásárlásába nem egyezik bele, azonban jeles külföldi művek kiállítását elfogadja". Ez az elvi álláspont a későbbiek során sem változott, a Társulat saját pénzén, amely többnyire a tagdíjakból folyt be, csak magyar műveket vásárolt. A külföldi művészet pártolásának feladata tehát kizárólag az állam központi támogatásától függött. A Társulat választmányának döntésével megteremtődött annak elvi lehetősége, hogy az ország közönsége ezentúl rendszeresen, és a műegyleti tárlatoknál nagyobb igényű szervező munka eredményeként, a határainkon túli művészettel is találkozhasson. A választmány döntését követően a kiállítások előkészítésére tett első lépésként a Társulat egy „emlékiratot" küldött szét külföldi műegyletekhez és művészekhez azzal a felkéréssel, hogy műveikből engedjenek át a Társulat újonnan szervezendő kiállításaira. Ezzel párhuzamosan egyéb csatornákon is megindult a kapcsolatfelvétel. Ez ügyben a leghatékonyabbnak a társulati titkár személyes közvetítése és az intézmények, illetve a művészek közvetlen felkeresése bizonyult. Az 1868-ban hozott határozat értelmében Telepy Károly titkár, a bécsi nagy német kiállítást megtekintve, lépéseket tett néhány jelesnek ítélt mű megszerzésére a Társulat kiállítása számára.

4 A Műcsarnok (az Országos Magyar Képzőművészet Társulat kiadványa) három egymás utáni folytatásban küldött részletes tudósítást a bécsi tárlatról. A cikkben a korábban széles körben népszerű Waldmüllerről az alábbi sorok jelentek meg: „Waldmüller »Felso ausztriai parasztlakodalma« melyet ő mint egy gép ieolajképezett vagyis daguerotypozott, a sok idétlen arczot és alakot minden árny és világfelosztás nélkül egymás meilé tömött apró szőrszálakra fektetve a fősúlyt, mindent egy téren egyenlő erővel világítva - ám, tessék a ki bele szerelmes, de a művész igényeit ki nem elégíti a sok bőgő szin".

5 A történelmi festészet volt az a meghatározó példa, amely a Társulat kiállításpolitikai arculatát ezekben az időkben alapvetően jellemezte. A tudósítás méltatása alapján a kor meghatározó egyéniségei Kaulbach és Piloty - illetve a német festészet akadémikus mesterei voltak. A Társulat első nemzetközi kiállításain az osztrák művészek is részt vettek, mellettük a legnagyobb számban a müncheni és düsseldorfi naturalizmus képviselőivel találkozunk. Az osztrák Karl Rahl a korabeli méltatás szerint „az annyiféleképp rajzolt emberi test alakjában a tökélyt, a természet fölé emelkedett eszményi szépséget ábrázolja, klasszikus lévén - nem csak az előadott tárgyat, hanem az előadás modorát tekintve is".

6 Kari Rahl vagy a müncheni akadémiai festők megjelenése kiállításainkon többnyire nagy visszhangot keltett. A Műcsarnok hetvenes években megrendezett nemzetközi tárlatainak legjellemzőbb műfaja mégis az európai Kunstvereineket elárasztó müncheni, düsseldorfi vagy bécsi táj- és életképfestészet volt. Hosszú időn keresztül a Képzőművészeti Társulat tárlatai nyújtottak kizárólagos alkalmat arra, hogy a kormány - a Társulat művásárló bizottságának javaslatai alapján - a vásárlások felől döntsön.

7 Ezekben az évtizedekben a lehetőségek meglehetősen szűkösek voltak. „Az állam egyelőre sokat nem tehetett. 1896-ig, a millenniumi kiállításig, az állami költségvetésben »ösztöndijakra, megrendelésekre, vásárlásokra és egyéb celokra« az összes javadalom 30.000 koronán felül alig emelkedett. Külföldi művek vételére 10.000 korona állt rendelkezésre. Természetes volt, hogy a társulat kiállításaiból csak egy-két elsőrendű alkotást lehetett a múzeum képtára számára megvenni és sokszor kellett aránylag jutányosán kapható remekműveket az általános óhaj ellenére visszaküldeni."

8 Az állami vásárlások jelentették a legfőbb forrást és sok esetben az egyedüli alkalmat arra, hogy a kiállításokra érkezett művek értékesítésre kerülhessenek. Ipolyi Arnold 1882-ben keserűen panaszolja a „fejedelmi kegy" hiányát a társulati kiállításokon, „mely a legbőkezűbb vásárlással emeli a bécsi hasonló két tárlatot".

9 Királyi vásárlásra - külföldi műre vonatkozóan - először