Szinyei Merse Anna: Szinyei Merse Pál (1845-1920) (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai)

nyében itt még gyöngyházas szürke tónusok alkalmazásával történik. Főművei irányában a döntő lépést az Anya és gyermekeivel (186869 - XIII.kép) tette. A művész célja az volt, hogy finom és mégis mindennapi jelenetet fessen, a valóságnak megfelelő világos, tiszta színekkel visszaadva. Mivel derűs természetének a napsütötte látvány felelt meg leginkább, alakjait itt már napos tájba helyezte. Ezáltal nem kerülhette el, hogy az újszerű témához új formanyelvet keressen. A zöld és piros komplementer színek erőteljes izzása, mely a fiatal magyar festményét olyan frissé varázsolja, Franciaországban is ismeretlen akkoriban. Müncheni barátai meséltek ugyan az 1867-i párizsi világkiállításról, de Szinyei Merse csak 1908-ban járt Párizsban. Mivel egyetlen hasonló képet sem látott, stílusát egyénileg kellett megtalálnia. Az Anya és gyermekei átmeneti alkotás, fontos állomás a plein-air meghódítása, s egyben a főmű, a Majális felé. A főalak festői megoldásában azonban még jelen van a klasszikus tökéletességre való törekvés is. A messzire nyúló tájháttér már csak a levegőperspektíva alkalmazása miatt is összevontabban, lágyabban kezelt, mint az egész előteret elfoglaló figurák plasztikus testiségükben bemutatott csoportja. Zseniális vázlatain, az 1869-es Hintán és Ruhaszárításon Szinyei Merse ezt a nehézséget is kiküszöbölte. Nem nyit kilátást a tág horizont felé, így a lehatárolt képtérben most már teljes festői egységet biztosíthat ember és természet között. A szereplők tökéletesen összeforrnak környezetükkel: az opálos színekben ragyogó Hinta (XVII.kép) az impresszionizmus egységes látásmódjának legszebb korai magyar és középeurópai példája. A képegységet itt már nem egy uralkodó tónus biztosítja, hanem a falombok alatti szórt fényben felragyogó sokféle színfolt azonos fényereje. A fiatal festő önállóan jött rá erre az európai festészet továbbfejlődésében oly döntővé vált valeur problémára: vázlata már készen állt a festőállványon, amikor a müncheni Glaspalast nemzetközi kiállításán először találkozott francia festményekkel. Hasonló megoldást azonban ott sem láthatott. A Ruhaszárííással (XVIII.kép) még ennél is tovább ment: az árnyék nélküli szabad villódzásban ékkövekként tüzelnek a teljes fényben felragyogó tiszta színek. Ezt a plein-air kompozíciót a komplementer színekre építette és ezzel talán még újszerűbb módon sikerült megragadnia a látvány egységes optikai képét. Vázlataival Szinyei Merse az európai festészet élvonalába került. Mivel azonban erről sejtelme sem volt és sem Münchenben, sem a hazájában nem kaphatott bátorítást, sőt figuráinak divatos ruházata és élénk színezése miatt kigúnyolták, időnként elbizonytalanodott. Vágyott volna Párizsba, ahová barátja W.Leibl is hívta maga után, de ehhez eladható képeket kellett festenie. Ez a magyarázata mitológiai képtárgyakhoz való visszatérésének (Bacchanália, 1869). Pedig a nagy kiállítás megnyitása előtt, hazai vakációján az addig másnál nem látott realista tónusfestésben is gyakorolta magát ( Vadgesztenyefatanulmány), majd Münchenben megfestette az Esthajnalcsillagot, ezt az igénytelenségében is poétikus külvárosi részletet. Courbet tónusos realizmusának hamarosan tapasztalt sikere tehát megerősíthette volna törekvései igazában. Szinyei Merse azonban nem volt kitartóan harcos alkat és főként most pénzre volt szüksége, így az értetlenség miatt abbahagyott nagy Hinta-kompozíció helyett megfestette az Anya és gyermekei replikáját (XlV.kép), majd a Szerelmespárt (XIX.kép), mely bizonyos visszalépést jelent előző eredményeihez képest. Technikai eszközeiben ugyan továbbfejlődött: figyelemre méltóak a szórt fény egyenletes megvilágításában finoman kibomló színek - de az alakok túl rajzosak lettek az álomszerűén puha tájháttérhez viszonyítva. Finom naturalizmusa BastienLepage műveire, főként a Les foins-re (1877) emlékeztet. Ez azért érdekes tény, mert a Szinyei Merse Pál utódainak tekinthető nagybányai festők Münchenben 1890 körül épp ezért a francia festőért lelkesedtek, holott hasonló eredmény jóval korábban, 1870-ben mára magyar festészetben is született, méghozzá Szinyei Merse műtermében, ugyancsak ott Münchenben. Szinyei Merse azonban képei eladásával (Amerikába kerültek) teljesen kivonta azokat az európai festészet vérkeringéséből és ez nemcsak a festő ismertebbé válása, hanem a magyar festészet fejlődésének folyamatossága szempontjából is káros hatással volt. A Szerelmespár csupán 1932-ben került külföldről magyar múzeumba, az Anya és gyermekei mindkét változata a mai napig amerikai magántulajdonban van. A francia-német háború kitörése után nem mehetett Párizsba, ezért hazautazott családjához. Szinte két éves jernyei elvonultsága alatt csupán családi arcképeket, egy oltárképet és egy természettanulmányt festett. Apjáról és nővéréről 1870-ben készített portréi a lélekláttató realista emberábrázolás jelentős magyar példái. 1872 júniusában Münchenbe visszatérve, szinte kirobbant belőle főműve, a Majális első vázlata. Otthon érlelt képgondolat volt minden eddigi jelentős alkotása is. Születésükkor még a hazai természet varázsának és kellemes él-