Veszprémi Nóra - Szücs György szerk.: Borsos József festő és fotográfus (1821–1883) (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2009/4)

BORSOS JÓZSEF, A FESTŐ / JÓZSEF BORSOS THE PAINTER - Sabine GRABNER: „Csodálatraméltó, szinte olyan, mint Amerling". Borsos József bécsi tanulóévei

41. AUGUST VON PETTENKOFEN: Imrédy Ferenc portréja, 1848. ÖGB,Wien müller] tanítványai milyen rövid idő alatt képesek"; illetve megállapíthatták, hogy „a módszer, amelynek segítségével Zichy fejlődésének e mostani fokát elérte, szinte csodát tett vele", ugyanakkor a kiállítást látva meg is nyugodhattak, hogy a tanítványok teljesítménye „Waldmüller hatékony módszere és Zichy rátermettsége ellenére sem volt hiba nélkül való".

30 Egy évvel később a műkritika már nem nyúlt ilyen óvatosan a témához. Szintén egy akadémiai kiállítás kapcsán írták, ezúttal Zichy /Wentőcsóno/gára (ma MNG) utalva:„Waldmüller és Zichy a maguk módján elválaszthatatlan páros. Ha Waldmüller új módszerének fényében kíván tündökölni, felbukkan Zichy, és a módszert máris példák támasztják alá. És ha Zichy tündököl, vele tündököl Waldmüller is, hiszen az, hogy Zichy Waldmüller-tanítvány, és hogy mindent, amit Waldmüllertől tanult, oly rövid idő alatt sajátított el, már régi história, amely szájról szájra jár. Egyébként meg kell jegyeznünk, hogy az idei művészeti szalonban Zichy Mentőcsónakja akkor sem tűnt volna ki kevésbé, ha festői tanulmányai rövidségével és Waldmüller oktatói mivoltával nem volnánk tisztában."

31 E tanulmány keretei nem engedik meg annak kifejtését, hogy Waldmüller módszertanát hogyan kritizálták és becsmérelték akadémiai kollégái, valamint a műkritikusok, élükön Rudolf Eitelbergerrel.

32 Tény azonban, hogy Waldmüller nagy tetterővel és ékesszólással állt ki tanítványaiért és a művészeti haladásért, hiszen meggyőződése szerint „a mesteriskolák célja nem lehet más, mint önálló, független művészek képzése".

33 Waldmüller körülbelül 80 diákról beszélt, akiket maga köré gyűjtött.

34 A leghíresebb közülük bizonyosan Zichy, Borsos és August von Pettenkofen volt, valamint a virágfestő 42. AUGUST VON PETTENKOFEN: Borsos József portréja, 1840-es évek második fele. SzM (kat. A19) Rosalia Amon és Pauline Koudelka-Schmerling, de ide sorolhatók olyan művészek is, mint Leopold Löffler-Radymno, Ferdinand Mallitsch, illetve a szobrász Eugen Felix, aki a mester bronz mellszobrát is megalkotta. Hogy Borsos milyen formában érintkezett Waldmüllerrel, ma már nem tudható pontosan, az eredmény azonban jól felismerhető. A mesterhez fűződő kapcsolatának hozadéka „a letisztult, részletező technika",

35 és - véleményem szerint az emberi jellemvonások találó megragadása. Borsos ebben az időszakban komolyan fejlődött a megfigyelőképesség terén, ami később különösen portréiban nyilvánult meg. Waldmüller tanítványainak egyike - mint említettük August von Pettenkofen (1822-1889) volt, Borsos barátja a korai bécsi években. Bár Pettenkofen évekkel később úgy értékelte Waldmüller megfontolt és pontos festésmódját, hogy mestere „nem tudta az ecsetjét idejében levenni a képről",

36 technikai alapossága mégis a Waldmüller-féle oktatáson nyugszik. Pettenkofen egyébként idős korában, amikor rátalált a francia értelemben vett szabad festésmódra, mindent elutasított, amit ifjú éveiben fontosnak vélt - így többek között másik tanára, a portréfestő Franz Eybl tanításait is. Általánosságban pedig úgy vélte, hogy „az akadémiai oktatás a művészet veszte",

37 amivel Borsos is egyetérthetett. Úgy tűnik, egyedül a Danhausernél folytatott tanulmányok tettek mindkettejükre mélyebb benyomást, hiszen - különösen kezdeti portréiban - Pettenkofen sem tagadhatta el a korrektor hatását. (41. kép) Mindenesetre a két közel egyidős művész „a Freihaus auf der Wieden épületegyüttesnek a Schikanederbrückével szemközti szárnyában lévő"

38 közös műteremlakásában bizonyosan megvitatta és alkalmazta is a művész-