Veszprémi Nóra - Szücs György szerk.: Borsos József festő és fotográfus (1821–1883) (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2009/4)

BORSOS JÓZSEF, A FESTŐ / JÓZSEF BORSOS THE PAINTER - VESZPRÉMI Nóra: Virtuóz táncos az álarcosbálon. Borsos József stílusáról

32. FRANZ XAVER WINTERHALTER: Eugénia császárné udvarhölgyei körében, 1855 Musée du Château de Compiègne © RMN illetve azok a csillámló felületi hatások is, amelyekről fentebb beszéltünk, különösen a haj megfestése. A Virágjóslást Borsos 1856 októberében mutatta be, így könnyen lehet, hogy ihletői között szerepelt Winterhalter márciusban kiállított képe. Winterhalter irányában tehát egy újabb szál húzódik, amely Borsost a nemzetközi neorokokó áramlatába kapcsolja. Az 50es évek második feléből kevés reprezentatív arcképét ismerjük, de egy most felbukkant, 1857-es, illetve 1858-as dátumot viselő portrépár (kat. 58-59) azt sejteti, hogy Winterhalter példája ebben a műfajban is meghatározó volt Borsos számára. A neorokokó vonások feltárása Borsos művészetében nemcsak azért fontos, mert új megvilágításba helyezi festőnket, hanem azért is, mert - esettanulmányként - jól példázza a késő biedermeier átalakulását. Borsos érzéki festésmódja, könnyedsége a biedermeier korában gyökerezik; Amerling akkor újszerűnek számító művészetében. A divathullám, amelybe a rokokó jellegű témákkal bekapcsolódott, vagyis a második rokokó, szintén értelmezhető a biedermeieren belül. A frivol grafikák, amelyek megihlették, hozzátartoztak a biedermeier kultúrájához. Mégis nehéz lenne tagadni, hogy mind a fényűző környezetben játszódó életképek, mind a Winterhaltert idéző reprezentatív portrék jelentősen eltávolodtak a hétköznapiság és otthonosság biedermeier ideáljától. Említsük meg itt, hogy Borsos az 50-es években néhány népi életképet is festett (kat. 94, 105), amelyek viszont egészen más felfogásban készültek: abban az egyszerű, a holland zsánerfestészet hatását tükröző stílusban, amely a század első felének biedermeier népi életképeit jellemezte. Esetlen aprólékosságuk az Eitelberger által találóan leírt „altwiener Genrebild" sajátja. Vagyis: ezek „tisztán" biedermeier képek, míg a szalonzsánerek más festésmódot kívántak meg. A stílust tehát a téma határozza meg: így lesz a biedermeierből historizmus. A 40-es és 50-es években különböző módokon - a kosztümös képektől a Borsos-féle rokokó szellemű pikantérián át Winterhalter reprezentatív watteau-izmusáig - megnyilvánuló neorokokó állandóan alakulva élt tovább még hosszú ideig. A rokokó idején játszódó jelenetek a század végéig kedveltek maradtak, de a neorokokó nem csak ennyiben termékenyítette meg a festészetet: ebből a divatból született meg a következő évtizedekben meghatározó fontosságú szalonfestészet, íme, megrajzolhatunk egy képzeletbeli ívet, amely Borsos Józsefet összeköti a 19. század egy másik jelentős, külföldön alkotó magyar mesterével - Munkácsy Mihállyal. AZ ELVESZÍTETT ÁRTATLANSÁG Nem a historizmus idején fordult elő először, hogy a kortárs művészet tudatosan igyekezett elmúlt korok stílusát követni. A historizmus újdonsága inkább az, hogy ekkor a régi korstílusokra úgy tekintettek, mint párhuzamosan is használható