Veszprémi Nóra - Szücs György szerk.: Borsos József festő és fotográfus (1821–1883) (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2009/4)

BORSOS JÓZSEF, A FESTŐ / JÓZSEF BORSOS THE PAINTER - Életképek/Genre Paintings

A 17. és 18. század a festészeti műfajok szigorú rendjének és hierarchiájának kora volt, a 19. században pedig ez a rendszer lassanként átalakult, veszített jelentőségéből: egyes műfajok átértékelődtek, új műfajok alakultak ki a régiek határmezsgyéjén. A kor művészeti írásaira, kiállítási kritikáira jellemző, hogy a klasszikus műfaji kategóriák szerint csoportosítva sorolják fel a műveket, gyakran méltatlankodnak a műfajtani szabályok megszegése miatt, és kiemelten kezelik a magasabb rendűnek tekintett történeti festményeket. Ugyanakkor jól megfigyelhető ezekben a szövegekben az értékrend változása, például az, hogy milyen nagy jelentőségre tett szert egy korábban alig figyelemre méltatott műfaj: az életkép, más néven zsáner. A 19. századi műfajtan az életképet a történeti festmény ellenpárjaként definiálta: a történeti kép jelentős személyiségek nagy tetteit ábrázolja, amelyek egy egész közösség sorsát befolyásolták, az életkép viszont egyszerű, névtelen emberek gyakran egy csoportot megtestesítő típusok - mindennapjait jeleníti meg. Nem véletlen, hogy az életkép egyik fajtája, a népi életkép kiemelt fontosságot kapott, hiszen a korszakban igen erős volt a nemzeti festészet megteremtésének vágya, a „tipikus" hazai alakokat és helyzeteket ábrázoló képek pedig különösen alkalmasnak tűntek e feladatra. A népiéletkép-festészet művelői többféle forrásra támaszkodtak: a viseletek ábrázolásában a közkedvelt népismereti kiadványok, metszetsorozatok segítettek, kompozicionális és tematikai szempontból pedig fontos példa volt a 17. századi holland zsánerfestészet. Borsos József népi életképeire különösen ez utóbbi jellemző: a beállítások, a térábrázolás (pl. Csábítás, kat. 94) sémái a kortárs osztrák festészet, főként Ferdinand Georg Waldmüller közvetítésével juthattak el hozzá. A műfaj nem töltött be fontos helyet életművében: kevés ilyen alkotását ismerjük, és ezeken is inkább a sémák tudatos követése érződik, mint a portréira jellemző könnyed virtuozitás. Ennek oka lehet az is, hogy a népi életkép íratlan szabályai pontosan azt nem várták el, ami Borsos legfőbb erőssége volt: az anyagok, tárgyak érzéki ábrázolását. Sokkal meghatározóbb Borsos munkásságában egy másik életkép-típus, amelyet szalonzsánernek vagy - kissé pontatlanul - polgári zsánernek nevezünk. Ennek is vannak 17. századi holland előzményei, történetének másik fontos állomása pedig az volt, amikor a 18. század második felének Franciaországában a hétköznapi emberek nagy pillanatait ábrázoló képek a történeti festészet rangjára kezdtek emelkedni, pl. Jean-Baptiste Greuze (1725-1805) művészetében. A 19. század művészei a polgári otthonokban, arisztokrata szalonokban zajló élet jellegzetes alakjait és helyzeteit is megjelenítették. A kortárs osztrák festők közül Josef Danhauser volt az, akinek munkássága e téren nagy hatással volt Borsosra: képeinek témái és részletei is sok hasonlóságot mutatnak hozzá (ilyen a csak leírásból ismert Veszélyben forgó szerelmes levél [1844, kat. 78] vagy az Anyai gond [1845, kat. 79]). A fő téma a szerelem és a család, a helyszínek pedig gazdagon berendezett otthonok, amelyeknek csendéletszerű részleteit Borsos a rá jellemző műgonddal festette meg. Egy olyan új elem is megjelent azonban Borsos szalonzsánereiben, amely Danhauserre nem volt jellemző: a frivolitás. A Lányok bál után (1850, kat. 91) és a következő években festett hasonló képek sokat köszönhetnek a 18. századi francia zsánerfestészet (és grafika) pikáns műveinek. Borsosnak ezek a festményei a korabeli Európában ekkoriban divatos neorokokó irányzatba illeszkednek; a képek részletei, a bútorok, ruhák is rokokó jellegűek. A Danhausernél még gyakran meglevő erkölcsi tanulság teljesen hiányzik, így a képek gyakran ki is váltották a kritika rosszallását „romlottságuk" és „felületességük" miatt. A szalonzsánerek közé soroljuk azokat az 1856 körül festett képeket is, amelyeknek a helyszíne ugyan nem szalon, hanem a természet, de alakjaik és témáik okán közeli rokonai a szalonzsá-