Bakos Katalin - Manicka Anna szerk.: Párbeszéd fekete-fehérben, Lengyel és magyar grafika 1918–1939 (MNG, Warszawa–Budapest, 2009)

II. HÁROM SZÓLAMBAN A LENGYEL ÉS MAGYAR MŰVÉSZETRŐL, MŰVÉSZETTÖRTÉNETRŐL ÉS TÖRTÉNELEMRŐL - Lidia Klein: Lovagi és keresztény arculat... Lengyel-magyar művészeti kapcsolatok a két világháború közötti időszakban

LOVAGI ÉS KERESZTÉNY ARCULAT... LENGYEL-MAGYAR MŰVÉSZETI KAPCSOLATOK A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTTI IDŐSZAKBAN A Párbeszéd fekete fehérben... című kiállítás a rendezők szándéka szerint olyan párbeszéd, amely a két világháború közötti időszak magyar és lengyel művészetét mai szemszögből próbálja láttatni, s minden lényegesnek tűnő jelenséget igyekszik bemutatni a jelenkor emberének számára. Vajon mi történne, ha egy pillanatra látószöget váltanánk, és a két nemzet művészetét a két világháború közötti időszak kiállításai, kritikái és cikkei fényében vennénk szemügyre? Ez a kísérlet rávezetne bennünket arra, hogy a jelenség megközelítési formái mennyire eltérőek és korfüggőek, történelmileg és kultúrpolitikailag behatároltak egyszerre. A két világháború közötti korszak lengyel művészeti és kulturális sajtója a magyar-lengyel kapcsolatokról szólva szívesen koncentrált a lengyel művészet magyarországi kiállításaira, hangsúlyozva azok sikereit és az általuk felkeltett érdeklődést. Ezek a bemutatkozó tárlatok általában egy adott korszak művészeti keresztmetszetét kívánták nyújtani, ezért nagyrészt klasszikus művészek munkáit állították ki. Ha egyáltalán szóba került a modern művészet bemutatása, többnyire vallási témákat feldolgozó, illetve a népművészet által ihletett festményekre, grafikákra és plasztikai művekre esett a választás. Az avantgárdot szinte teljesen kihagyták. A Budapesten 1938-ban megrendezett Lengyel Képzőművészeti Kiállítás - igaz, megint csak a keresztmetszet igényével - a többitől eltérően a modern művészetre összpontosított. Ami meglepő (és fontos): a kritikusok mégis szívesebben írtak Jan Matejkóról és a Báthory Pszkovnál című festményének nagy magyar közönségsikeréről, mint a modern művészekről.

1 Nem csak a lengyel művészet Magyarországon népszerűsített képe tűnik ilyen behatároltnak. A lengyelországi kiállításokon megjelenő magyar művészet bemutatása hasonlóképpen egyoldalú. A kiállítások nagy része - kezdeményezőik nyilatkozatai szerint - a magyar művészet és uralkodó irányzatainak hiánytalan, teljes és hiteles áttekintését kívánta megvalósítani. Jól példázza ezt a lengyel Művészeti Propaganda Intézet (Instytut Propagandy Sztuki) által megszervezett //. Nemzetközi Fametszetkiállítás, amelyre 1936-ban Varsóban került sor. Mint ahogy a kiállítás katalógusában is olvasható, a szervezők törekedtek arra is, hogy „egyetlenegy ország művészi vívmányai se veszítsék el eredeti karakterüket", s a zsűri „egy adott grafikai technikában az adott területen érvényesülő összes irányzatot kívánta bemutatni".

2 Sőt, mi több: „a képviselt országok, művészek és művek mennyisége miatt //. Nemzetközi Fametszetkiállítás a három évvel korábban megszervezett elsőhöz hasonlóan, különb a két kontinens minden hasonló jellegű rendezvényénél. Ez az egyetlen, amely a nemzetközi fametszetkészítésről a maga teljességében a lehető leghitelesebb képet adja."

3 A kiállítás rendezői feladatuknak tekintették a kortárs fametszet jellegzetes megnyilvánulási formáinak meghatározását, és alapvonásként a művekben általánosan jelentkező Bogna Krasnodębska-Gardowska, Stacja X, Jezus z szat obnażony I Jézus megfosztatik köntösétől I Jesus is stripped of His Garments, 1926-1928, 11/93