Bakos Katalin - Manicka Anna szerk.: Párbeszéd fekete-fehérben, Lengyel és magyar grafika 1918–1939 (MNG, Warszawa–Budapest, 2009)

I. PÁRBESZÉD FEKETE-FEHÉRBEN - Bakos Katalin, Anna Manicka: Valami történik közöttünk. Szubjektív előszó a Párbeszéd fekete-fehérben. Lengyel és magyar grafika

gultságaival, szimpla hőstörténetként tálalva egy rendkívül bonyolult időszakot. A rendszerváltás után előtört mindaz, amit ez elfojtott, és a mai fiatalok tanácstalanul állnak. Ugyanakkor az Amerikában rendezett magyar avantgárd kiállítások kedvelt darabjai a Tanácsköztársaság plakátjai. AM: Jól emlékszem, legutóbbi németországi tartózkodásom idején. Saarbrückenben. az ottani Történeti Múzeumban jártam. Ők is másként látnak bizonyos dolgokat, például abban a hitben éltek, hogy a megszállás idején a lengyelek „németországi munkára" szívesen és kényszer nélkül mentek, s csupán elismerték, hogy a német gazdák valóban nem biztosítottak számukra megfelelő életkörülményeket. Ugyanakkor például Fehéroroszországban (Belaruszban) az ottani lengyelek leszármazottai az 1990-es években Lengyelországban élő rokonaiknak szalonnál küldtek ajándékba. ..mert olt nálatok. Lengyelországban éhínség van", s ugyancsak sok olyan orosz élt a Szovjetunióban, aki meg volt róla győződve, hogy az ottani piaci ellátási gondok abból adódnak, hogy ők kénytelenek etetni az éhenkórász lengyeleket. Lehet, hogy ugyanezt tartották az éhenkórász magyarokról is, ki tudja? BK: Egyetlen esetet említenék, amely sok mindent megértetett velem önismeretről, a Másik megértésének szükségességéről. Részt vettem a kilencvenes évek elején Ludvik Vaculík irodalmi estjén a budapesti Cseh Kulturális Intézetben. A mindenben könyörtelenül őszinte és konok igazságkereső Vaculík azzal sokkolta a magyar közönséget, hogy a 19. század közepén keletkezett. Kossuth Lajost gyalázó cseh dalokat osztott szét közöttünk, azzal a magyarázattal, hogy amíg ezen a magvarok megsértődnek, nem lehet szó megértésről. Meg kell vallanom, engem is kellemetlenül érintett az eset, hiszen Kossuth számomra az egyik legtiszteletreméltóbb alakja a magyar történelemnek. Ráadásul a forradalom bukása után, megértve a térség súlyos nemzetiségi problémáit, szinte egyedül harcolt korában azért, hogy a Duna menti népek egymás között keressék a szövetségeseket. Most már sajnálom, hogy sértődés helyett nem gondolkodtam el a dolgon, s nem próbáltam meg megérteni, miről is szólnak azok a dalok, miért látta egy másik nép negatívan a mi „hősünket". Mi úgy határoztunk, hogy kiállításunkat előkészítésekor nagyon figyelünk egymásra. Mindketten csak ajánlunk valamit a saját gyűjteményünkből, amit művészileg kiemelkedőnek tartunk, de a választás jogát átengedjük a Másiknak. AM: De végül is a mi kölcsönös tapasztalataink különösen kedvezőek. A társadalmi köztudatba mélyen berögzült a lengyel-magyar barátság tudata. A „reális szocializmus" időszakában gyakran utaztunk Budapestre és a Balatonhoz (pedig nekünk van saját tengerünk, csak sajnos egy kicsit hűvös). Jerzy Tchorzewski

10 írja visszaemlékezéseiben, hogy egyszer egy kiránduló művészcsoporttal Bulgáriából hazatérőben megálltak Budapesten: ..A Gellértben szálltunk meg és egész nap loholtunk a városban, abban a szép és szimpatikus városban, melyben mindenekelőtt a múzeumok csábítottak bennünket. Először láttam Goya, Velazquez, Raffaello és mások híres festményeit. Nem volt ez a Louvre vagy a Prado, de mégis olyan múzeum volt. amelynek gyűjteményében szép számmal voltak gyönyörű festmények."

11 Erted? Budapest mindig valamilyen más,jobb világot jelentett számunkra - számunkra, akik viszont a keleti blokk legemancipáltabb társadalmának számítottunk... BK: A magyar művészeknek, főleg a plakáttervezőknek és az egyetemistáknak viszont Lengyelország volt zarándokhely! A lengyelországi stoppolós országjárás természetes nyári programnak számított a magyar fiatalság számára. A ..lengyel plakát" fogalom volt. Budapesten a Lengyel Kulturális Intézetben is ez volt a legnépszerűbb árucikk - a borostyán mellett. Mindenki áradozott a lengyel művészeti élet szabadságáról, merészségéről, világra nyitottságáról, a dzsesszklubokról, a kis galériákról. AM: Emlékszem, az emberek különféle dolgokkal üzleteltek, kristálytárgyakat hurcoltak, de nem nagyon emlékszem arra. mit is hoztak onnan. Talán irhabundát? Végül is még mindig jobb kereskedni, mint háborúskodni - amint azt Kapuscinski írja -. még mindig jobb üzlettársnak lenni, mint ellenségnek, habár az, hogy az adott pillanatban ki is a számunkra az a Másik, és hogy mi kik vagyunk az ő számára, az valójában sosem biztos. BK: Hát bizony, édesanyám is utazó, botcsinálta lengyel kereskedők révén jutott szép és olcsó nutria-bundához. Ha jól emlékszem, a rendszerváltozások táján vált Európa-szerte ismert