Bakos Katalin - Manicka Anna szerk.: Párbeszéd fekete-fehérben, Lengyel és magyar grafika 1918–1939 (MNG, Warszawa–Budapest, 2009)

III. KATALÓGUS - 2. HAGYOMÁNYKERESÉS - - Folklór - - Hétköznapi falusi élet

Nagy Imre, Obiad żniwiarzy I Aratók ebédje I Harvesters' Lunch, 1929, 11/66 Zakopane mindig kiemelkedően fontos helyet foglalt el a lengyel kultúrában és művészetben. „A mítoszok képesek erősebben alakítani a kultúrát, mint a valóság. Ez a jelenség bizonyosan érinti Zakopanét is. különösen az I. és a IE világháború időszakában. Nemritkán a hely mítosza és a Visszatérés mítosza

1 volt az egyetlen csomag, amit az emigrációba kényszerült művészek. írók, értelmi ségiek magukkal vihettek. Zakopane és a Tátra mítosza, amelyet a hegyek iránt vágyakozó idevándorlók néhány nemzedék alatt építettek, vészidőkben mindig segített nekik túlélni/'

19 Zakopanéban olyan írók, művészek, drámaírók és filozófusok laktak állandóan vagy ideiglenesen, mint Stanislaw Ignacy Witkiewicz, Zofia Stryjeńska és Karol Stryjeiíski színészek, Rafał Malczewski festő, Karol Szymanowski zeneszerző, és még sokan mások. A góral motívumok nagyban inspirálták a lengyel művészeket, mindenekelőtt a Ryt csoport tagjait, például Władysław Skoczylast vagy Edmund Bartlomiejczyket. A modern lengyel fametszetes atyja. Skoczylas fiatal korában kötődött Zakopanéhoz, innen származik e régió művészete iránti vonzalma. Mélyen meg volt győződve arról, hogy a góral művészet, annak ellené-re, hogy gyakorlatilag kész mintákból dolgozik, jellegzetes eredetisé-get és belső erőt hordoz magában. Kijelentette, hogy a Podhale vidéki népművészek tökéletesen ráéreznek az anyagra és az eszközre. Mi több, Skoczylas - a népművészet szenvedélyes pártfogója - megfelelő stíluselemzések levezetése után, különbséget tett azon népművészeti alkotások között, amelyeket külső művészeti hatások ihlettek illetve amelyeket eredeti művészi alkotóerő teremtett. Ez utóbbiakra a virágos ornamentika és a különböző kifejező eszközök használata jellemző. Skoczylas két mappát is készített góral témában, a Zbójnicki (Betyárok) 1920-ban, a Podhale 1921-ben látott napvilágot. Edmund Bartlomiejczyket, aki a Ryt csoport egyik alapítója és Skoczylas kortársa volt, a Hucul vidék vonzotta erősen. Ez a táj nyújtotta inspirációjának alapvető forrását. Szerzője volt néhány, a Podhaléhoz köthető fametszetnek (például: a Janosik i jego Frairka; Janosik és a babája) is. Ezeket a munkákat talán szintetikus megformálásuk tette annak idején olyan népszerűvé: a széles, fekete keretben két színnel nyomott mellkép pár látható, melynek dekorativitásához, harmonikus összhatásához hozzájárul a képpel együtt nyomtatott, ugyanabba a dúcba metszett felirat. A népművészeti ihlet forrásául szolgáltak az ország különböző régióiból - leggyakrabban mégis Krakkó és Varsó környékéről - származó népszokások is. Közülük sok nem állta ki az idő próbáját, vagy csak az eltűnő hagyományok megmentése érdekében, bemutatóként művelik manapság, leginkább a régió, időnként a nemzet identitásának megőrzéséért. A szokások Bartłomiejczyk által fába metszett egész ciklusából jobbára csak a krakkói betlehemes jászolkészítés hagyománya maradt fenn - ámbár ebből ma már versenyt is rendeznek, és később mindet kiállítják Krakkó főterén. Lassan eltűnőben van a májusfa körüli tánc szokása, sőt még a valamikor nagyon népszerű téltemetés: a szalmabábú körbehordozása, majd vízbe fojtása is. Igen különös, hogy a húsvéti locsolkodást tipikusan lengyel hagyománynak tartják a világban, de magában Európában is - pedig Magyarországon is elterjedt népszokás. Szintén a néphagyomány részei voltak még a szólások és közmondások. Valójában azonban Lengyelországban - ahogy azt már elmondtuk - az elmúlt rendszerben gyakran és szívesen idézgetett népi bölcsességek olyan csömört okoztak, hogy manapság nem szívesen tér vissza senki erre a témára. Ám mindez nem változtat azon a tényen, miszerint ezek a közmondások a hiteles bölcsesség forrásai, a józan ész bizonyítékai, vagy épp - a lengyel nép valóságos fóbiáinak és előítéleteinek a lenyomatai. Például ilyen mondásokat adott művei címének Maria Dunin-Piotrowicz, hogy Hova