Bakos Katalin - Manicka Anna szerk.: Párbeszéd fekete-fehérben, Lengyel és magyar grafika 1918–1939 (MNG, Warszawa–Budapest, 2009)

I. PÁRBESZÉD FEKETE-FEHÉRBEN - Bakos Katalin, Anna Manicka: Valami történik közöttünk. Szubjektív előszó a Párbeszéd fekete-fehérben. Lengyel és magyar grafika

AM: Ebben az egész történetben az a legkellemetlenebb, hogy Zukrowski 1981-ben nyilvánosan Jaruzelski tábornok oldalára állt, aki, jóllehel, nem követte el azt, amit Kádár - vagyis nem hívta segítségül a baráti hadsereget -, de azért hadiállapottal ajándékozott meg bennünket. A sors iróniája, hogy két évvel később megfilmesítették a Kőtáblákat (módosított változatban: magyarok helyett lengyel főhősöket szerepeltetve, és az egész film a poznani 56-os eseményeket dolgozta fel). BK: Az 1956-os év eseményei is részei a közös lengyel-magyar hagyománynak. A szovjet megszállás, a diktatúra, a személyi kultusz és az elviselhetetlen életkörülmények ellen tüntető magyar forradalmárok ismerték a poznani felkelés eseményeit, és a felvonulásokon ezt skandálták: Lengyelország példát mutat, kövessük a magyar utat. Bem apó és Kossuth népe Menjünk együtt kéz a kézbe! A lengyelek pénzadományokat gyűjtöttek, vért és gyógyszert adtak a forradalmárok megsegítésére, amit október 25. és november 3. között 16 alkalommal vöröskeresztes repülőgépek szállítottak Budapestre. A szimpátia megnyilvánulásai és a segítségnyújtás széleskörű népi kezdeményezése elé a lengyel állami szervek nem gördítettek akadályt. 2007-ben számomra az 50. évforduló legszebb megemlékezése a budapesti Lengyel Intézetben volt. amely lengyel és magyar művészeknek a forradalom emlékére készített plakátjait mutatta be. Központi darabja Franciszek Starowiejski 1956-ban készült plakátja volt a síró galambbal, ami a forradalom leverése utáni gyász szimbóluma lett. 20. századi közös történelmünk ehhez hasonló eseménye a lengyel menekültek befogadása 1939-ben. Ez is része az elején említett mozaiknak. AM: Elég vicces ez a mi dialógusunk. Repülőgéppel a Varsó és Budapest közötti út alig több mint egy óra. miközben mi édeskeveset tudunk egymásról. Miért van ez így? Mi lehet a másik előli elzárkózás oka? Miért hagyjuk figyelmen kívül, hogy másoknak is van saját történetük, saját történelmük, amely befolyásolja az adott kultúrát és művészetet? Ilyenkor jut eszembe Emmanuel Levinas A másik című műve és korunk egész párbeszéd-filozófiája. Ryszard Kapuściński

7 írta egyszer, hogy a mai világ egyre inkább egy ..olyan folytonosan változó és dinamikus hálószerkezetre emlékeztet, amely híján van mindennemű állandó vonatkozási pontoknak. Olyan emberek léteznek benne, akiknek gondot jelent saját önazonosságuknak a megfogalmazása, társadalmi vagy kulturális kötődésüknek a meghatározása. Elveszettnek érzik magukat, növekszik hajlandóságuk az ártalmas nacionalista suttogó pusmogás befogadására, amely a Másikban veszélyforrást, ellenséget kíván láttatni, saját kínzó elidegenedésük és félelmeik forrását".

8 Ebből is látszik, milyen fontos saját önazonosságunk és hovatartozásunk meghatározása. BK: Mindig volt a közép- és kelet-európai országokban egy szűk értelmiségi csoport, amely érdeklődött egymás történelme és kultúrája iránt. Ha jobban megnézzük, sok lényeges irodalmi mű elérhető fordításban, és sok kiállítást rendeztünk, kölcsönösen bemutatva egymásnak saját művészetünket. De ez a széles közvéleményben háttérbe szorul amiatt, hogy a kis népek a referenciapontokat mindig a „nagykultúrákban", a francia, a német, az angol történelemben, politikában, művészetben keresik, s ezeknek az országoknak a figyelmét, támogatását próbálják elnyerni. Sok trauma érte az egész közép-európai régiót, s kölcsönösen sérelmek halmozódtak fel. Komoly önvizsgálatra lenne szükség ahhoz, hogy ki-ki ne csak a maga igazát lássa, hanem a maga hibáit is. Talán ezért fordulunk kívülállókhoz, nehogy olyan tükörbe pillantsunk, ahol esetleg magunkra ismerhetünk, félünk, hogy esetleg saját gyengeségeinket is megláthatjuk, nem csak valami vágyott ideált. 1945 után a szocialista politika a proletár internacionalizmus nevében fontos célnak nevezte a kapcsolatok ápolását a „baráti országokkal", de valójában gátolta egymás mélyebb megismerését. Ugyanúgy, ahogy az egyes országok saját helyzetének, történelmének, kultúrájának kritikus megismerését is akadályozta. Akiknek célja a valódi önismeret volt - a kritikus értelmiség -, azok az ország-