Veszprémi Nóra - Szücs György szerk.: Vajda Lajos (1908–1941) kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2008/6)

Pataki Gábor: Párduc és liliom. Vajda Lajos kiállítása

Pataki Gábor Párduc és liliom Vajda Lajos kiállítása A magyar művészettörténészek, kritikusok, gyűjtők, értelmiségiek többsége egyetért abban, hogy Vajda Lajos művészete egyetemes jelentőségű, s honi viszonylatban is csak a legnagyobbak, Csontváry, Ferenczy, Rippl-Rónai teljesítményével hasonlítható össze. A művész utóéletének két fontos mozzanata, hogy 1983-ban Mándy Stefánia tollából megszületett egy gyakorta bírált, mégis jól használható monográfia, pár év múlva pedig megnyílhatott emlékmúzeuma Szentendrén. Az idei Vajda Lajos-év kiállításai, a tervezett külföldi bemutatók remélhetőleg nemzetközi elismertetéséhez is hozzájárulnak majd. A művészetszerető nagyközönség körében azonban Vajda Lajos művészete továbbra sem különösebben közkedvelt. Az olcsó anyagok használata (csomagolópapír, tus, ceruza, szén) és a komor témák, valamint az érzéki szépséget nemegyszer szándékosan visszafogó előadásmód nem könnyítik meg a ráhangolódást és az életmű értő befogadását. Természetesen aligha gondolhatjuk, hogy finom ceruzarajzai vagy tragikus hangütésű szénkompozíciói valaha is a népszerűségi lista csúcsait ostromolnák, de reményeink szerint e kiállítással lehetőség teremthető arra, hogy művei feltárják titkaikat. Egymás mellé sorolva közvetíteni tudják alkotójuk szemléletének komplexitását: egy kisváros építészeti részleteiből, hétköznapi és szakrális tárgyakból montírozott álomszerkezetét, majd ennek összetörésével a motívumroncsokból, formaromokból sarjadzó kvázi-világot, végül az utolsó idők rostos kötegekből szerveződő rettenetét. Látni s láttatni lehet, hogy Vajda sohasem hazudott, nem beszélt mellé; ha tudta s hitte, felcsillantotta a teljességet, és ha már nem, akkor valódi nótát fújt a pokol dudáján. s