Veszprémi Nóra - Szücs György szerk.: Belső utak képei – Art Brut Ausztriában és Magyarországon, Válogatás osztrák műhelyekből, valamint a budapesti Pszichiátriai Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2008/5)

Claudia Dichter: Az art brut tegnap és ma - áttekintés

a déltengerek felé, és iránymutató művekkel tért vissza az egzotikus távolból, a századforduló művészeti avantgárdjára inspirálóan hatottak az óceániai és afrikai plasztikák. Semmilyen más korszak nem hozott olyan alapvető változásokat a művészet lényegét és a művészek önértelmezését illetően, mint a modern. Az a hatás, amit a természeti népek művészete és kultúrája a 19. század végének, mindenekelőtt azonban a 20. század elejének művészgenerációjára gyakorolt, a művészettörténet egyik központi kérdése lett. Az avantgárd művészei azonban nem csak az egzotikus idegenségből merítettek. Az eredetit, a tudattalant és a romlatlant keresve eljutottak saját kultúrájuk rezervátumaiba is: a bolondokházába, az„elmebetegek" műveihez és a gyermekek művészetéhez.„Úgy hitték, hogy azzal párhuzamosan, ahogy Sigmund Freud felfedezte a tudatalattit, ők rábukkantak az európai művészet »belso Afrikájára«, amelyet az őrület tárt fel. Úgy vélték, hogy mindhárom csoport műveinek közös vonása az őseredeti művészeti alkotás."

2 A kreativitáskutatás antropológiai megközelítése már Marcel Réja figyelmét is a gyermekek rajzai és a„vadak" művészete felé fordította, azon két terület felé, melyre egyaránt jellemző a leegyszerűsítés, a deformáció vagy a geometrikus absztrakció.„A szellemi feldolgozás és szintézis tehát különböző a vadak és a gyermekek alkotómunkája esetében. Közös vonásuk azonban a valóság iránti érdeklődés hiánya. Számukra nem az a fontos, hogy figurákat ábrázoljanak, hanem az, hogy megidézzék saját eszméiket."

3 így tehát megfogalmazódott az a gondolat, hogy összevessék a gyermekek, az „elmebetegek" és a „vadak" művészetét, és analógiákat állítsanak fel, ami a későbbiekben a művészkörökben is elterjedt. A francia fauve-okkal párhuzamosan a német expresszionisták is felfedezték az Európán kívüli művészetet. Az 1905-ben Drezdában alakult Die Brücke művészcsoport a „primitív" művészet formavilágában új stílusra lelt. Münchenben pedig megalakult a Der blaue Reiter. 1911 -ben egy almanach és egy azonos nevű kiállítás révén Kandinszkij, Franz Marc, Gabriele Münter, Javlenszkij, Marianne Werefkin - egy évvel később pedig Paul Klee -,,a gondolkodás újjászületését" szerette volna elérni. Az almanachban saját munkáik mellett középkori fafaragások, üvegképek, európai népművészet, Európán kívüli művészet, gyermekek és elmebetegek, valamint a Vámos Rousseau alkotásai is szerepelnek. A müncheni Thannhauser galériában megrendezett kiállítás alkalmából Paul Klee cikket írt a svájci Die Alpen folyóirat számára: „Léteznek ugyanis még a művészetnek olyan ősi kezdetei, amelyek inkább etnográfiai gyűjteményekben vagy odahaza, a gyermekszobában lelhetők fel. Ne nevess, kedves olvasó! A gyermekek is képesek rá, és bölcsesség rejlik abban, hogy erre képesek! [...] Az elmebetegek munkái hasonló jelenségek. [...] Mindezt nagyon is komolyan kell venni, az összes képtárnál komolyabban, ha reformokról van szó."

4 A fiatal Max Ernst 1910-ben Bonnban, művészettörténeti, filozófiai, pszichológiai és pszichiátriai stúdiumai alatt ismerkedett meg a betegek munkáival:„Ebben az »elmegyógyintézetben« a hallgatók kurzusokon és gyakorlati foglalkozásokon vehetnek részt. Az épületek egyikében olyan képek és szobrok döbbenetes gyűjteménye található, melyeket e borzalmas hely nem önkéntes lakói készítettek, mindenekelőtt kenyérbélből. Mindez mélységesen megérinti a fiatalembert, aki a zsenialitás felszikrázását véli felfedezni bennük, és úgy határoz, hogy kutatni kezdi az őrület határán elhelyezkedő, nehezen meghatározható és veszélyes területeket."

5 Ugyanez a Max Ernst 1919ben a kölni Kunstverein kiállításán saját művei mellé gyermekek, naiv és elmebeteg művészek által létrehozott alkotásokat, valamint afrikai fafaragásokat akasztott. A következő években ismét két forradalmi jelentőségű pszichiátriai könyvet adtak ki. 1921-ben Walter Morgenthaler svájci pszichiáter monográfiát jelentett meg a Bern melletti Waldau klinikán ápolt egyik betegéről Ein Geisteskranker als Künstler (Egy elmebeteg mint művész) címmel. Morgenthaler nyíltan művészetként határozta meg Adolf Wölflinek, az art brut egyik legfontosabb képviselőjének munkásságát. Kollégái körében nem sok megértésre lelt az az értékelése, miszerint Wölfli betegsége révén egy nagyszerű struktúra lepleződött le: egy része annak a struktúrának, melyben Raffaello legtörékenyebb Madonnáit, Hodler pedig legerőteljesebb harcosait komponálta. Adolf Wölfli életműve nem más, mint a 20. század egyik legkomplexebb Gesamtkunstwerkje. 1895-ben utalták elmegyógyintézetbe, négy év múlva jöttek létre magánzárkájában az első rajzai. 1908-ban kezdett elbeszélő alkotásaiba, melyeket 1930-ban bekövetkező haláláig készített. Több mint 25.000 oldalon alkotta meg prózából, versekből, illusztrációkból és zenei kompozíciókból álló, imaginárius élettörténetét A bölcsőtől a sírig címmel. Az illusztrációk éppen olyan összetettek, mint maga a történet. Díszsorok, díszbetűk, önmagukba zárt kicsiny képek éppúgy megtalálhatók benne, mint egész oldalas tájképek, térképek, labirintusszerű építmények, mandalák és alakok. Adolf Wölflit Hans Prinzhorn is megemlíti 1922-ben megjelent, Die Bildnerei der Geisteskranken (Az elmebetegek képalkotása) című könyvében. Hans Prinzhorn orvos és művészettörténész, aki a heidelbergi egyetem pszichiátriai klinikáján 450 német anyanyelvű beteg több mint 5000 munkáját gyűjtötte össze, könyvében a művek művészi értékét helyezte előtérbe a pszichopatológiai kontextus helyett. Számos ábra és tudományos vizsgálat mellett tíz monográfiában elemzi művészettörténeti szempontok szerint az addig ismeretlen betegek életét és munkásságát. Pszichiáter kollégái fel voltak háborodva: „Egy beteg elme értelmetlen mázolmányait a világ elrendezésére irányuló kísérleteknek tekinti. Szépséget és fantáziát, alkotóerőt, gazdag színeket és formákat lát bennük."

6 Prinzhorn azonban a kor hangján szólt. Könyve függelékében gyermekrajzok, népművészeti motívu-