Veszprémi Nóra - Szücs György szerk.: Belső utak képei – Art Brut Ausztriában és Magyarországon, Válogatás osztrák műhelyekből, valamint a budapesti Pszichiátriai Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2008/5)

Angelica Bäumer: Művészet belülről. A tudatalatti erejéről

galériákban és múzeumokban, magángyűjteményekben és a műtárgypiacon. Immár régóta ismert Waldau, ahol Wölfli egykor több mint 25 000 oldalon megteremtette világát; művészetéből időközben Bernben múzeumot rendeztek be. Ismert Heidelberg, ahol gondosan kezelik a sok ezer műből álló Prinzhorn-gyűjteményt, amelyet maga Harald Szeemann mutatott be Zürichben már az 1960-as években, később pedig a kasseli Documenta keretében. Világhírű a több mint 30000 művet tartalmazó lausanne-i art brut múzeum, Németországban vannak olyan műtermek és társaságok, amelyek zseniális kitaszítottak és kórházi betegek művészetével foglalkoznak, az ausztriai Guggingban található múzeum és Művészek Háza pedig az elmebetegek művészetéről tájékozódni kívánó művészvilág találkozóhelye. Jean Dubuffet már az 1930-as években felfedezte Wölfli és a Prinzhorn-gyűjtemény művészetét, és a lenyűgöző élmény nemcsak megérintette, hanem egybe is csengett művészi intencióival és szándékaival.,^ civilizációba belefáradt Európa a maga tökéletes eredetiségében akarta megélni a művészetet" - írta Peter Baum a modern művészet eredetéről, és noha ő inkább az ún. primitív művészetre gondolt, ez a megközelítésmód érvényes a pszichiátriai betegek művészetére is. Claude Lévi-Strauss még tovább ment:„Az ún. professzionális művészet csődje láttán egyedül az ő erőfeszítéseiket tartom képviselhetőnek." Max Ernst az elmebetegek, a gyermekek és a primitívek művészetét vizsgálva még egyfajta irigységet is érzett:„Nézzék ezeket a vallásos témákat - ezt a mélységet és kifejezőerőt én sosem fogom elérni. Igazán nagyszerű művészet ez. Tisztán spirituális vízió." Paul Klee jogosnak tartotta ezt a lelkesedést; rá is nagy benyomást tett mindez:„Olyan művészi intenzitás és szabadság van itt, amely összecseng saját kutatásaimmal." Bauhaus-beli oktatási tevékenységében a spontaneitás és az eredendő kreativitás gondolata döntő szerepet játszott.

2 Jean Dubuffet fáradhatatlanul reklámozta az általa feltalált artbrutöt, amelynek ő adta ezt az azóta általánosan elterjedt nevet. Közben Dubuffet szenvedélyesen kiállt amellett, hogy ezeket az alkotásokat művészetnek kell tekinteni. Meg volt győződve arról, hogy a mentálisan beteg emberek művészete nem függ össze betegségükkel vagy lelkiállapotukkal; hogy művészekről van szó, akiknek a tehetsége utat tört magának. A művészet világában heves vitákat váltott ki híres mondata, miszerint: „Az elmebetegek művészete éppoly kevéssé létezik, mint a gyomorbajos vagy térdsérült betegeké." Dubuffet ignorálta az őrületet mint betegséget, miközben harcostársa, André Breton nagy hangsúlyt fektetett rá, és Leo Navratil is úgy vélte Dubuffet-vel vitázva, hogy nagy művészet csak pszichózisban keletkezik. Ezt viszont Johann Feilacher cáfolta, hiszen régen bizonyítást nyert, hogy a kliensek pszichózison kívül is képesek változatlan minőségben megalkotni műveiket. Az art brut művészeinek státusza így tehát máig sem igazán tisztázott, változatlanul folyik a vita e művéErich Prager: Négyen egy lovon / Four on a Horse, 2005 (Kat. 120) szet autenticitásáról és eredetiségéről, nyerseségéről és hamisítatlanságáról, vagy épp ellenkezőleg: a napi műtermi munkában kialakult rutinjáról. Ez azt is bizonyítja, hogy milyen fontos ez a téma a mai művészeti életben, és hogy mennyire komolyan veszik az art brut-öt mint művészeti irányzatot. Ahogyan maga a fogalom sem határozható meg egyértelműen, ugyanúgy nem nevezhetők meg egyértelműen a művészek sem. Míg egyesek a hagyományok, Prinzhorn és Morgenthaler szellemében az„elmebetegek művészetéről"beszélnek, addig mások politikailag korrekt módon„különleges szükségletű emberekefemlítenek. Míg egyesek szerint„pszichikailag terhelt emberek" művészetéről van szó, mások„szellemi fogyatékos emberekként"utalnak rájuk. Klienseknek nevezik őket, vagy akár ápoltaknak is. A legfontosabb azonban az, hogy mindenkori szellemi vagy pszichés fogyatékosságuk ellenére művészekként komolyan veszik és tisztelik őket. Bárhogy nevezzük is e művészeket, képeik bemutatójával arra szeretnénk felhívni a figyelmet, az osztrák art brut világát választva példaként, hogy milyen sikerek érhetők el, ha orvosi és művészeti szaktudással motiválunk és támogatunk tehetséges, bár fogyatékos személyeket, méghozzá úgy, hogy a lényeg nem valamifajta művészetterápia, hanem a létrehozott művek minősége. Ez a kiállítás olyan emberek műveit mutatja be, akik különböző mértékű fogyatékkal, és így a társadalomból kirekesztve élnek. Olyan, szellemileg vagy lelkileg terhelt férfiak és nők munkáit, akiknek művészi adottságait ennek ellenére felfedezték, és most elkötelezett ápolók segítik őket a kibontakozásban különböző intézmények (Cari-