Mikó Árpád – Verő Mária - Jávor Anna szerk.: Mátyás király öröksége, Késő reneszánsz művészet Magyarországon (16–17. század) 2. kötet (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2008/4)

Tanulmányok - BUZÁSI ENIKŐ: Portrék, festők, mecénások. A portré történetéhez a 16—17. századi Magyar Királyságban

tius szerepe ebben a konkrét esetben nem tisztázott, viszont tény, hogy a pozsonyi székhelyű tudós humanista kör több tagjának portréja neki köszönhette létrejöttét, ahogy a vele való levelezésnek köszönhető az is, hogy ma e portrékról tudunk. Az említett levélben Liszthy részletesen beszámol neki Prágában kevéssel előbb készült portréjáról, egy flamand festő munkájáról,

39 amely a bécsi humanista magyar kapcsolatait feldolgozó Ernuszt Johanna szerint Blotius akkor alakuló portrégalériájának,

60 a Giovio-féle comói portrégyűjtemény mintáját követő Musceum Blotianumnak első darabja lehetett.

61 De Liszthy adott tanácsot Blotiusnak a képeket kísérő életrajzi feliratok mikéntjére is,

62 ahogy talán másképp is befolyással volt a magyar humanistákat is bemutató arcképsor tervére. Mindenesetre ő közvetítette Fejérkövy (akkor még veszprémi) püspökhöz Blotius kérését, hogy készíttesse el képmását Musœuma számára,

63 ahová az eddig tudottak alapján kettejük portréja mellett Forgách Imre

64 és feltehetően Radéczy István

63 ábrázolása is bekerült. A bécsi arcképgaléria színvonalát jelzi, hogy amint Liszthy 1575-ben, úgy Forgách Imre is 1586-ban egy flamand — azaz udvari — festőnél rendelte meg arcképét, amelyet Blotius kívánságának megfelelően készíttetett el,

66 mint ahogy bécsi festő alkotásaként szintén igényesebb munka lehetett a Blotius-galéria számára 1600-ban festett portré Georg Purchkircher orvosról, a pozsonyi humanista kör másik tagjáról, amely évtizedekkel annak halála után készült, s amelyről ugyancsak a bécsi humanista levelezéséből tudunk.

67 Forgách Imre Trencsénből küldte meg saját portréját Blotiusnak, aki 1586 novemberében kelt levele szerint a képet a magyarok arcképsorában egy elogium kíséretében függesztette ki. Ennek szövegét nem ismerjük, de a hivatkozott kapcsolódó forrás alapján tartalma esetleg körvonalazható.

68 Mindenestre a Blotius-hagyaték alaposabb ismeretében tán eldönthető lenne, hogy az a vers, amelyik Forgách egy másik ábrázolásán, a 18. században még a lendvai várban őrzött egyik arcképén volt olvasható,

69 öszszefüggésben lehet-e a Blotius-gyűjteménybeli képet kísérő elogiummal, vagy nem. Mert az is lehet, hogy a csak felirata alapján ismert lendvai arckép személyes hangú, lelkesült költői utalásokkal teli szövegének eredete inkább a magyarországi humanista értelmiségiek egy másik körébe, Justus Lipsius magyarországi rajongóinak táborába vezet. A németalföldi filozófus lelkes olvasójaként ismert Forgách Imre Lipsiusszal „levelező" unokaöccse, Forgách Mihály révén került közel a magukat Lipsius „szellemi családjába" soroló és Rimay János köré szerveződő fiatal magyar nemesek csoportjához,

70 akik 1592-ben Forgách trencséni várában tartották összejöveteleiket.

71 Eddig elsősorban a humanista műveltségű főpapok udvarának szellemi légkörével összefüggésben, a köröttük kialakult műértő, tudós humanista kör baráti—értelmiségi kezdeményezéseként született arcképekben és arcképmetszetekben véltük megvalósulni azokat a kezdeteket, amelyek a kora 17. század portréfestészetének is kiindulópontját jelentik. Pedig ezek a kezdetek korábbra nyúlnak vissza, és egy másik, igaz, az előbbivel közéleti téren több ponton is érintkező körbe vezetnek, a családi kapcsolatokkal, illetve katonai, hivatali karrierrel a bécsi udvarba integrálódott hazai arisztokraták környezetébe. A festmény, amelyet véleményem szerint a legkorábbi ismert hazai portrénak tarthatunk, ide kötődik, és a későbbi 7.

Jakob Seisenegger:Thurzó Erzsébet,

Jaroslav z Pernsteina felesége, 1555 körül (?) (Prága, Lobkowicz-gyűjtemény) szigetvári hőst, Zrínyi Miklóst ábrázolja, igen fiatalon.

72 Úgy gondolom, saját megrendelésére készült, legalábbis ezt valószínűsíti a puritán festményt uraló hatalmas családi címer, alatta a kép datálását lehetővé tévő név- és cím rövidítéssel, amely az ábrázoltat csupán Zrínyivár örökös grófjának titulálja. Vagyis a kép korábbi (valószínűleg nem sokkal), mint 1542 végi horvát-szlavón báni kinevezése, mivel a céltudatos vagyonszerző és karrierépítő Zrínyi ezen a státuszportrén a harmadik legmagasabb országos méltóság jelölését nem hagyta volna el. A korai datálás mellett szól, hogy az előtérbe fektetett kardon kívül semmi nem utal katonai vezető szerepére, márpedig 1542 decemberétől horvát-szlavón bánként a Délvidéken a kerületi főkapitányi posztot is betöltötte.

73 Több ok miatt is azt feltételezhetjük, hogy az 1541/42 táján készült portré venetói (veronai) tanultságú festő alkotása lehet, akit esetleg csak a képzése kötött ehhez a területhez. Párhuzam a képkarakterben, a visszafogott festői megoldásban legalábbis ebből a körből állítható.

74 Továbbmenve a festői lokalizálás kérdésében: a Zrínyi-kép vászonra készült, ezzel a technikával az északi festészet (Bécs ilyen értelemben ide sorolható) ekkor még nem dolgozott, és az itáliai portréknak volt jellegzetes térképző eleme a képen látható mellvéd is, amellyel továbbélő megoldásként a Velencében tanult Martino Rota munkáin még évtizedekkel később is találkozunk. Hogy a portré nem posztumusz készült másolat, azt abban látom bizonyítottnak, hogy Zrínyi ismert ábrázolásai között ez az egyetlen, amelyik nem emlékezik meg hősi haláláról, amit pedig a 16. század második felében róla készültek mindegyike belefoglal feliratába. A tiroli Ferdinánd egykori gyűjteményébe tartozó festmény eredetileg Zrínyi családjának