Mikó Árpád – Verő Mária - Jávor Anna szerk.: Mátyás király öröksége, Késő reneszánsz művészet Magyarországon (16–17. század) 2. kötet (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2008/4)

Tanulmányok - MIKÓ ÁRPÁD: Reneszánsz, magyar reneszánsz, magyarországi reneszánsz. Részletek egy stíluskorszak kutatásának történetéből

Freudi félrehallás volt; a villa településformát is jelent, és — ez grammatikailag is korrektebb - Gondi csupán a király Visegrádnak nevezett villájában halhatott meg.

176 Ettől még Bonfini Plinius-idézetei interpretálhatók egy villaépület leírásaként, de Bandini levele, mint érv, kiesik.

177 Nagy hatású volt akkoriban Feuerné ornamentum-elmélete is; annak az albertiánus elvnek a magyar emlékanyagra való alkalmazása, amely minden, a falszövetbe illeszkedő faragványt - a szigorú értelemben vett struktív darabokat is díszítőelemként interpretál.

178 Szellemes válasz volt ez arra a kérdésre, miként importálhatta maroknyi itáliai és dalmát scalpelhno a reneszánsz stílust Budára: a faragványokat készítették a külföldről jött mesterek, a hazai kőművesek pedig felhúzták a falakat. Mindez ellentétes a gótikus építőgyakorlattal, amelynek során a falszövetbe folyamatosan építették bele a struktív darabok rétegköveit. Az elmélet párhuzamba volt állítható a francia gyakorlattal, az olasz talán ennél sokszínűbb volt; mindenesetre a magyarországi kora reneszánsz építészeti sajátosságokra (technika, munkaszervezet) általában jellemző volt. Látható, hogy Feuerné Tóth Rózsa a Balogh Jolán-féle nagystruktúrát feszegette több ponton is, nem kis sikerrel. Ez már 1977-ben mérlegre került: ekkor jelent meg ugyanis a Helikon Kiadó nagylélegzetű építészettörténeti összefoglalásai között a magyarországi reneszánszot ismertető album, Feuerné tanulmányával, képválogatásában.

179 A sorozat köteteit általában az előző nemzedék nagy kutatói írták; Dercsényi Dezső a román kort, Entz Géza a gótikát, Zádor Anna a klasszicizmust és romantikát (összesen négy jelent meg).

180 Feuerné kísérlete izgalmas vállalkozás volt. A Balogh Jolán-i mozaiktechnika, a szigorú részletkezelés (a kimondatlan mélystruktúrák felett) és a Feuerné-féle nagyvonalú detaille-írozás a deklarált nagyszerkezeten kétségkívül ellentmondtak egymásnak. Ez a kutatói szemléletkülönbség - a leírtakon kívül - jól látható kettejük kőkiállítási technikáján is. Ne feledjük, mindketten muzeológusok is voltak. Balogh Jolán — és lehetne sorolni társait máig — a töredékek puritán kezeléséhez ragaszkodott: a kőfaragvány önmagában, esetleg összefüggéseit más darabokkal érzékeltetve állítható csak ki, a rekonstrukciós kísérleteknek legfeljebb papíron, dokumentációként van létjogosultságuk: az ilyesmi a tudományos publikációkra tartozik. A Budapesti Történeti Múzeum reneszánsz kőtárában viszont a kövek többnyire kiegészítve, összeépítve jelentek meg — tiszteletre méltóan didaktikus céllal. Legtöbbször csak arányok, méretek alapján hoztak össze egy-egy rekonstrukciót. A proveniencia ugyanis nem segíthette ezt a munkát, hiszen szinte minden darab másodlagosan került elő.

181 A kiállítás bejáratától balra eső márgaajtókeret például sok kisebb fragmentum mozaikját rejti: a szárkövek darabjait, a — talán csak színe alapján beválasztott — fríz morzsáit, az ide túl finom párkány fragmentumát, a keskeny lunettakeret-darabot, valamint a filigrán koronázó akrotériont. A frízben látható holló felső fele 1897-es darab, hozzá pontosan nem illeszkedő alsó része 1950-es lelet, a vágásos címerpajzs-darabok szintúgy. A már a Vármúzeum előző — a régi Városházán rendezett — kiállításán

182 is rekonstruált együttes határozott, éles kritikáját Balogh Jolán nem hallgatta el.

183 A nagyméretű, vörösmárvány ajtókeretrekonstrukcióval is baj van: a három rész: fríz, a párkány és a szárkövek összetartozását semmi sem bizonyítja.

184 A sor folytatható volna még, hadd utaljak csupán Végh András előadására, amelyben a hármas osztású ablak légből kapott voltát igazolta.

18:1 Ugy tetszik, a corvinák miniatúrái is megmozgatták a rendezők fantáziáját: talán azért kerülhetett a delfines pilaszterfő a hollós pilaszter tetejére, mert a Didymuscorvina cíndap-miniatúráján van hasonló együttes, és az sem volt akadály, hogy a pilaszterfő szélesebb;

186 a Királypincében felállított hatalmas oszlopot (ez ma már nincs meg) az Averulinus-corvina egyik képecskéje ihlette.

187 A puritán kiállítási installációknak azóta is van gyakorlata, szerencsére. Ilyen például a Magyar Nemzeti Múzeum

188 vagy a Magyar Nemzeti Galéria lapidáriuma,

189 és a Budapesti Történeti Múzeum munkatársai is lebontották már a szocreál rekonstrukciók egyik felét. Ma már látni: súlyos tévedés volt harminc—negyven évvel ezelőtt abban hinni, hogy a műemléki rekonstrukció a tudományos kutatás eszköze lehet. Legfeljebb - gyakorta kérdéses - eredménye. A rekonstrukció mint módszer a múzeumból és a műemlékvédelmi rezervátumból azóta az életbe költözött. A 2006-ban Budapesten — a Central European University Open Society Archiv szervezésében - nyílt, Ragályos középkor a rendszerváltás utáni Kelet-Közép-Európában című kiállítás panorámája nem sok jóval biztatott;

190 az újjáépített-újraálmodott horvát, lengyel, litván stb. épületek között előkelő helyen szerepelhettünk mi is, elsősorban a visegrádi — frissen fölhúzott, vadonatúj — királyi palotával.

191 A nyolcvanas évektől napjainkig A nyolcvanas évek — legalábbis ma így látom — fordulópontot jelentettek a hazai reneszánszkutatás történetében.

192 1983-ban a schallaburgi, parádés Mátyás-kiállítást bemutatták Budapesten is, a Magyar Nemzeti Galériában.

193 Ez volt a húszas-harmincas években megszületett magyar reneszánsz apoteózisa. 1988-ban meghalt Balogh Jolán; három évvel korábban pedig váratlanul elhunyt Feuerné Tóth Rózsa, aki 1983-ban tette közzé összefoglalását. 1982/83-ban némult el B. Nagy Margit, és a szempontunkból oly fontos magyar nyelvű erdélyi tudományosságra 1989-ig egyébként is publikációs tilalom nehezedett. Az utóbbi húsz-huszonöt esztendőnek már csaknem mindannyian tevékeny részesei vagyunk. Erről az időszakról csak vázlatosan beszélek,

194 nem tendenciák szerint (azok kevésbé látszanak még), hanem néhány témát kiragadva, kicsit annotált bibliográfiaszerűen. Annyi általánosságban elmondható, hogy a Mátyás-korra - Marosi Ernő átfogó tanulmányai

195 mellett - az újításra sarkalló impulzusok sokszor céhen kívülről érkeztek. A schallaburgi kiállítás művészettörténeti részét Balogh Jolán ideáinak apoteózisaként interpretálni aligha túlzás. Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy Balogh Jolán mellett ott állt Klaniczay Tibor (1923—1992), a régi magyar - s azon belül különösen a reneszánsz és barokk — irodalomtörténet-írás meghatározó alakja, és máig legnagyobb hatású tudományszervezője. Az általa összeállított fejezetek a legkorszerűbb elveket tükrözték, és a legfrissebb eredményeket hozták. A művészettörténészek akkortájt csak némi irigységgel tudtak a Klaniczay-vezette legendás REBAKUCS-ra tekinteni,

196 ahol persze mindig szívesen látott vendégek voltak. Ennek a kutatói műhelynek tudományos eredményei hatot-