Mikó Árpád – Verő Mária - Jávor Anna szerk.: Mátyás király öröksége, Késő reneszánsz művészet Magyarországon (16–17. század) 2. kötet (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2008/4)

Tanulmányok - MIKÓ ÁRPÁD: Reneszánsz, magyar reneszánsz, magyarországi reneszánsz. Részletek egy stíluskorszak kutatásának történetéből

17. Losonczy Antal kancsója, 1548 (Pulszky 1897) század végéig.

6

'

1 Meglehetősen egyenetlen tárgyalásban: esetlegesen válogatva az egészből, egyes darabokról viszont hoszszú, kanyargós excursusokat közbeiktatva. A reneszánsz külön fejezetet kapott (ez az utolsó), terjedelmesen — közel negyven lapot — írt róla, és a szöveg nem is nélkülözte a szisztematikusságot.

67 Tárgyát mindig az európai művészet felől szemlélte, így azután a hazai produkció rendre a rövidebbet húzta. A reneszánszot Itáliából eredeztette, Dante és Giotto korából; a 14. században „új élet pezseg a nemzeteknél az olasz géniusz ihlete alatt". Ez nálunk Károly Róbert kora, de hiába volt az olasz befolyás, az nem vert gyökeret, a városok művészete német maradt. Zsigmond király uralkodása idején sem volt ez másként. Fellépnek az ismert szereplők: Pipo Spano, Masolino, Andrea Scolari váradi püspök. Pulszky számára a reneszánsz gyökere, lényege a szép dicsőítése Itáliában - és szerinte Mátyás király is fogékony volt a szép iránt. Ez a gondolat kap majd más fényt Balogh Jolánnál, harminc évvel később: Mátyás személyes ízlésében keresendő az egész magyar reneszánsz oka. A budai udvar reneszánsz kultúrájáról néhány humanistától, de legfőképp Vasaritól származtak értesülései; Vasari is az egyetemes kultúra része. Jellemző, amit a budai udvar pompájáról mondott. Elővette az egyik híres lakoma leírását, és mivel abban a pohárszékek tartalmát írták le, képekről és szobrokról viszont nem esett szó, az ötvösművek nagy számából ezt a következtetést vonta le: ,,[k]eletén vagyunk, hol az ezüst és arany tömör gazdagsága inkább veszti az olasz kultúrához nem szokott udvaroncok szemefényét, mint a művészet, melynek él16. Báthory András Madonnája, 1526 (Pulszky 1897) vezése magasabb kultúrát igényelt".

68 Maradt a Corvina, amelynek Pulszky számára egyértelműen a Bibliotheca Vaticana, a Marciana és a Laurenziana a párhuzama. Megpróbálta feloldani az emblémák jelentését is — alig kevesebb sikerrel, mint azóta is. A Corvina dicsősége nem is tartott sokáig, mert már Ulászló alatt romlásnak indult. Mátyás és Beatrix márványportréin felismerte az éremelőképek használatát, és az uralkodóról készültet eszményített képmásnak tartotta. „Úgy szeretjük Mátyás királyunkat mind a mellett, hogy bajuszt soha nem viselt, sem úgynevezett magyar ruhát, hanem a renaissance divata szerint, mint abban az időben minden civilizált tejedelem, borotválkozott és olasz köntöst viselt."

69 Többször is megállapította, hogy „az olasz renaissance művészete üvegházi növény maradt Magyarországon", az is csak addig, amíg Beatrix itt volt. Pulszky számára még Bakócz volt jelentős személyiség a reneszánsz szempontjából, aki — a pápai trónra áhítozván — szintén felismerte, hogy „az olasz kultúra felsőbbsége volt az az eszköz, mellyel a pápa az egész európai társadalom felett uralkodott". Ismerteti a főműveket: a zágrábi [Erdődy—Bakócz]-Missalét, a Ransanus-corvinát (mintha azt Bakócz rendelte volna meg...) és persze az érsek esztergomi halotti kápolnáját. És főképp a Mátyás-kálváriát, amelyet Bakócz és érsekutódai mentettek meg a biztos pusztulástól. A Kálvária hosszú elemzést kapott, s itt olvasható az egyik legtanulságosabb balfogása Pulszkynak. Nemcsak azt tartotta, hogy a felső rész és az alsó egyetlen mester alkotása, hanem meg is indokolta, miért. „Aki nem ismeri el... a pogány szépségnek és