Mikó Árpád – Verő Mária - Jávor Anna szerk.: Mátyás király öröksége, Késő reneszánsz művészet Magyarországon (16–17. század) 2. kötet (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2008/4)

Tanulmányok - MIKÓ ÁRPÁD: Reneszánsz, magyar reneszánsz, magyarországi reneszánsz. Részletek egy stíluskorszak kutatásának történetéből

tekintve), és pontosan tudom: nem vagyok abban a helyzetben, hogy nyugodt lelkiismerettel lajstromozhatnám ennek a másfél századnak ilyen-olyan tudományos teljesítményeit. Mégis, úgy gondolom, e négy, elég szorosan összetartozó — a magyarországi reneszánsz történetét különböző aspektusokból bemutató és vizsgáló — kiállítás záró elemeként nem illik megkerülni a problémát.

11 Különböző részletek, töredékek következnek most, olykor elfogultan válogatva, vázlatosan — sőt, felületesen — kidolgozva; a történetnek talán a tizede, célzatosabban fogalmazva decasa. Bízom abban, hogy nyílik még alkalom részletesebben is visszatérni ezekre a problémákra. Felsorakoztatásuk talán addig sem lesz haszontalan. A kezdetek egyike: a Bibliotheca Corvina I. Lipót udvari könyvtárosa, Peter Lambeck — 1665-től kezdve - sokkötetes munkában tette közzé a bécsi Hofbibliothek gyűjteményeinek leírását. Ebben szerepeltek először a bécsi corvinák is; a Philostratus-kódexet bemutató második kötet 1669-ben jelent meg. A szerző e gazdagon illuminait díszkódexet igen fontosnak tartotta. Felismerte, hogy a kettős címlap bal oldalán a dedikációs feliratban ott rejtőzik — ha rövidített formában is — a Bibliotheca Cor[vina] neve. Hogy a Philostratus-corvina fontosságát, Mátyás könyvtárában betöltött szerepét kiemelje, Lambeck nemcsak a szöveget idézte, hanem a lap képét is közölte, nagyméretű rézmetszetben.

12 Ez az első reprodukció, amely Mátyás könyvtárának egyik darabjáról, sőt a király által megrendelt műtárgyak egyikéről tudományos műben megjelent. Lambeck nem véletlenül választotta épp ezt a lapot a közlésre. Tisztában volt a jelentőségével. Természetesen nemcsak a díszkézirat tartalmát mutató tábla szövege volt számára lényeges, hanem ugyanilyen fontos volt a nagy miniatúra is, amely ennek a táblának keretet ad. így kerülhetett a budai királyi könyvtár, a Bibliotheca Corvina névhordozójának képe Lambeck művében a többi császári kincs képe közé: egy sorba a Gemma AugusteávaX, Merész Károly burgundi kincseivel és a Dioskuridés-kódex vagy a Wiener Genesis lapjaival. E corvin-kódex intellektuális súlyát - amivel Lambeck tökéletesen tisztában volt - a magyar kutatás sokáig nem érzékelte.

13 Amikor Lambeck munkája megjelent, a törökök még Budán voltak, Mátyás király egykori palotájában; sőt, mintegy másfél évtizeddel később (1684-ben) még a császárváros, Bécs elfoglalásával is újra megpróbálkoztak. A középkori magyar királyok tényleges utódai, a Habsburg-uralkodók és a magukat szintén a magyar hagyomány folytatójának tekintő erdélyi fejedelmek még mindig érdeklődtek a Corvina budai maradékai iránt. 1663-ban az Érsekújvár alól Budán át hazafelé tartó Apafi Mihályt eresztették be „Mátyás király fegyveres és könyvtartó házaiba" (Erdélyben talán ez után mondtak le végleg a könyvtár megszerezéséről),

14 1665-ben pedig I. Lipót küldte Budára magát Peter Lambecket, hogy próbálja felderíteni, megszerezni a Corvina maradékát.

15 Az ő beszámolójából tudjuk, hogy milyen könyvek és milyen állapotok voltak ekkor a budai palotában.

16 Persze Lambecket nem csupán a történészi érdeklődés motiválta a corvinák kutatásakor: könyve első kötetében ő közölte annak a feliratos táblának a képét is, amely a Hofbibliothek gyarapodásának forrásai között Mátyás budai bibliotékáját is felsorolta.

17 A budai kísérlet - ha sikerül - a Habsburg-uralkodó legitimációs céljait szolgálta volna. A 18. század sem a hallgatás kora: 1737-ben Bél Mátyás kiadta Naldo Naldi panegyricusáff* 1756-ban jelent meg Lipcsében a besztercebányai származású Paulus Fabri,

19 1766-ban Bécsben a Mosón megyei születésű Paul Xystus Schier könyve a Bibliotheca Corvináról.

20 1769-ben pedig Franz Adam Kollár újra kiadta Lambeck monumentális munkáját, benne a Philostratus-címlap rézmetszetű képének újabb levonatával.

21 A magyar történelmet több kötetben feldolgozó Fessier Ignác Aurél (1756—1839) Wolfenbüttelben járva, 1799-ben mélyen megilletődve lapozgatta át Mátyás király odaszármazott kódexeit.

22 E felsorolás nem teljes: az érdeklődés a Corvina iránt folyamatos volt.

23 Mátyás király könyvtára kétségkívül a legismertebb, legfontosabb kulturális produkciója volt a régi, a Mohács előtti Magyarországnak.

24 Az induló művészettörténeti kutatás is mindjárt felfedezte magának. Amikor a göttingeni egyetem tanára, az európai művészet történetében rendkívüli mód jártas Johann Dominicus Fiorillo (1748—1821) a bécsi Képzőművészeti Akadémia tagja lett, székfoglalója témájául 1812-ben Mátyás király olasz művészeit és tudósait választotta. Előadásában legbővebben a Corvina kódexeiről és miniátorairól értekezett.

25 Fiorillo munkájával jutott el Mátyás király és műve, műpártolása a művészettörténet területére. A dolgozat mindazt tartalmazta, amit az európai kutatás e tárgyban a 19. század elejéig létrehozott. Nem lett közvetlen folytatása sem külföldön, sem Magyarországon. Ezt a szálat nálunk csak Pulszky Ferenc vette fel újra, jóval később.

26 A Corvina-kutatás történetének korai szakasza jól demonstrálja, miért kell a különálló művek és együttesük problémáját egymástól elválasztani. A reneszánsz tanulmányozásának története is akkor kezdődik, amikor kimondják, hogy ez most a reneszánszról szól - gondolhatnánk. Ez túl egyszerű, ráadásul félrevezető megoldás volna. A Bibliotheca Corvina állománya és története is apránként állt össze: először voltak a szétszórt adatok, a humanista források, a Corvina híre, majd a hosszú ideje alakuló Könyvtárat készen kapta a művészettörténet-írás. Az a gyanúm, hogy amikor elkezdtünk a magyar reneszánszról egyáltalán beszélni, rögtön kánonokat, megírt forgatókönyveket örököltünk történész elődeinktől. Mindez persze Mátyás királyra vonatkozott. Mikor lépett azonban be a késő reneszánsz? Itt is kétféle a történet: azoknak a dolgoknak a recepciója, amelyeket ma a késő reneszánsz tartozékának tartunk; és maga a késő reneszánsz, amióta van. Henszlmann, Ipolyi és a többiek — megjelenik a „renaissance" Az itáliai reneszánsz történetét bemutató, összefoglaló nagyhatású művek közül az Akadémia kettőt is megjelentetett magyarul a 19. század vége előtt. A korábbit, az alapvetőt, Jacob Burckhardt (1818-1897) egyik főművét, a Die Cultur der Renaissance in Italient (1860), viszonylag későn, 1895— 1896-ban adták ki (Bánóczi József fordításában).

27 A ma már kevéssé ismert másik, Burckhardttal némiképp versengő, nagyszabású összefoglalás, John Addington Symonds (1840— 1893) munkája, a Renaissance in Italy (1875—1881 ) jóval előbb