Mikó Árpád - Verő Mária - Jávor Anna szerk.: Mátyás király öröksége, Késő reneszánsz művészet Magyarországon (16–17. század) (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2008/3)

Katalógus - I. A JAGELLÓ-KOR: VÁLTOZATOK NÉHÁNY TÉMÁRA - Táblaképek és faszobrok

céinek építésekor elhordták, ezért csak fájdalmasan kevés töredék maradt ránk ebből az igen kvalitásos, késő középkori alkotásból. Anyaga finoman iszapolt, közepesen kiégetett, halvány barnásvöröses kerámia. A plasztikusan megformált szobrok felületeit finomra simították. Égetés után előbb fehér alapozó, majd színes (vörös, sárga, bézs, kék és arany) festékkel színezték ki. Az alakok megformálása nem egyforma, a jelenet „főszereplőinek" arca és keze finom kiképzésű, az arcvonások, a kezek, a kezeken az erek élethűen formáltak. A jelenet(ek) résztvevői három különböző méretre különíthetőek el. A legnagyobbak életnagyságúak, ők lehettek a kompozíció főszereplői. Ruházatuk archaikusabb, antikizáló jellegű. Agyagtömbjeiket hátul üregesre vájták, hogy a kiégetés közben ne robbanjanak szét. A mellékalakok világias öltözete a vért, a nadrág, így valószínűleg katonákat ábrázolnak. A kiegészítő alakokat egészen kicsi kezek és angyalszárny-töredékek alapján lehet azonosítani. Az ikonográfia egyelőre nem állapítható meg egyértelműen: lehetséges, hogy a Krisztus az Olajfák hegyén jelenetét ábrázolja, de más megoldás, például egy Pietá is elképzelhető. Az ábrázolás a délnémet gótika 15—16. század fordulóján divatos stiláris jellegzetességeit viseli magán: mozgalmasság, felfokozott érzelmek ábrázolása. A kezek élethű megformálása, a merész hullámú, súlyos ruharedők Veit Stoss munkáit idézik, akinek fia, Andreas Stoss 1513-1519 között ebben a budai kolostorban volt perjel. Bár egyelőre nem bizonyítható, de felmerül a lehetősége annak is, hogy esetleg Veit Stossnak, pontosabban műhelye valamely tehetséges tagjának köze lehet a Budán felállított szoborcsoporthoz. B.I BENDA 2003, 137-151; BENDA 2005, 186-187. TÁBLAKÉPEK ES FASZOBROK I-7a Szárnyasoltár töredéke Csíksomlyóról 1480 körül Fenyőfa, tempera; középkép: 165 x 118,5 cm, szárny táblák: 80 x 52,5 cm Az oltár megmaradt szárnyát 1888-ban az Országos Képtár, középképét pedig 1891-ben a Magyar Nemzeti Múzeum vásárolta meg. 1936-tól mind a szárnytáblák, mind a középkép a Szépművészeti Múzeum tulajdonát képezte, 1973-ban mindkettő a Nemzeti Galériába került. Restaurálták 1953-ban, 1960-ban és 1981-ben; a két oldalán festett szárnyat 1962-ben fűrészelték ketté. Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, Régi Magyar Gyűjtemény, ltsz.: 181. Huszka József 1886-os tudósítása szerint a csíksomlyói (csobotfalvi) Szent Péter és Pál-plébániatemplom oltárának megmaradt középképe és egyik szárnya már csupán „hányódott" a szóban forgó templomban (HUSZKA 1886, 131). Andrási István csíki főesperes 173l-es részleges vizitációja még három álló oltárt említ (Egyházlátogatási jegyzőkönyvek 2002), ezek szétbontására leginkább a középkori templom 18. század végi átépítésekor kerülhetett sor. I-7a Az oltár középképe az ölében gyermekét tartó, trónon ülő Máriát mutatja, aranybrokát ruhában, kék köpenyben, trónja két oldalán egy-egy angyallal, akik a koronát helyezik fejére. Mária jobbján Szent Péter, balján Szent Pál áll, a Szűzanya lábainál pedig Szent Ferenc és Szent Domokos térdel. A fennmaradt szárny külső oldalán Szent Imre és Szent Dorottya látható, belső oldala a középképhez és a templom titulusához igazodva Szent Péter életének két momentumát, a Quo VadisP-jelenetét, valamint Szent Péter pünkösdi beszédétjeleníti meg. Az oltár másik szárnya elveszett, ábrázolásairól biztos információval nem rendelkezünk. (Dorottya azonosításával kapcsolatban ld. VÉGH 1959, a táblák elrendezésével és a hiányzó szárny ábrázolásaival kapcsolatban pedig POSZLER 2003). Az Erdélyi Múzeum, a leltárkönyvében rögzített adatok szerint, 1910-ben vásárolta a csobotfalvi plébániától azt a nagyméretű, Jagelló-címerrel és a székely nemzet címerével díszített reneszánsz predellát, amely két angyal, valamint Mária és János alakja között Vir Dolorumot ábrázol, és amelyet a szakirodalom egyöntetűen a szóban forgó „nagyobbik" csíksomlyói oltár egykori részeként említ. Ugyanennek a vásárlásnak a részét képezte egy pár nagyobb és egy pár kisebb reneszánsz pillér, egy szintén reneszánsz ornamentikával ellátott architráv, valamint a Budapestre került táblák másolatai. (A töredékek egy része ma a Kolozsvári Történeti Múzeum, másik része a Művészeti Múzeum raktárában található.) A középkép gazdag drapériáinak kemény, töredezett redőkezelése, Szent Imre öltözékének jellegzetességei (a csípőt díszítő széles aranyöv, a szűk harisnya és a hegyes orrú cipő) a 15. század második felének ábrázolásairól ismertek. Erre az