Mikó Árpád - Verő Mária - Jávor Anna szerk.: Mátyás király öröksége, Késő reneszánsz művészet Magyarországon (16–17. század) (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2008/3)

Katalógus - I. A JAGELLÓ-KOR: VÁLTOZATOK NÉHÁNY TÉMÁRA - Táblaképek és faszobrok

időszakra utalnak a fennmaradt oltárszárny belső oldalának jelenetei is: különösen Szent Péter pünkösdi beszédének ábrázolásán, a hallgatóság előterében megjelenő elegáns alak brokátöltözéke és turbánja, valamint a háttérben látható nőalak fehér főkötős fejtípusa idézik a 15. század második felének nürnbergi, bambergi hatás alatt álló bécsi festészetét. A fennmaradt, és az oltárral összetartozónak vélt, Kolozsvárott őrzött, reneszánsz ornamentikája, a táblaképektől teljesen eltérő stílusú szerkezeti elemek tehát legfeljebb utólagos összeállításban képezhették ugyanennek az oltárnak a részét. (A magyar kutatók, nyilván az oltárral egyidősnek és összetartozónak vélt predella kétségtelenül aló. századra utaló jellegzetességei, valamint Jagelló-címere alapján gondolták eddig a táblaképeket is a csíki művészet konzervatizmusával magyarázható, 16. századi alkotásoknak.) Huszka József 1883-ban készült pauszmásolatai, ceruzarajzai és akvarelljei kétségkívül rögzítik a fennmaradt töredékek részleteit, pontos méretadatait, a teljes oltárt mutató ábrázolásai azonban csak rekonstrukciós kísérletként értelmezhetők. (A rajzokat közölte: Huszka 2006, 62—65). Mint maga is mondja, az oltár töredékei látogatásakor már csak hányódtak a templomban. Ezen kívül az oltár képbeosztását mutató rajza a szárnyak belső oldalán ábrázolja a magyar szenteket, ami önmagában is meglehetősen valószínűtlen, hiszen mind az oltár (illetve a templom) titulusa, mind a Szent Péter életéhez fűződő jelenetek kialakítása, arany háttere egyértelműen mutatja, hogy ez utóbbiak díszíthették az ünnepi oldalt. (További ellentmondás, hogy bár jelentésében csak a fennmaradt középképről és szárnyról beszél, rajzain a két ma is ismert szárnytábla mellett egy Szent Lászlót és egy Szent Istvánt ábrázoló képet is jelöl.) A rajz és a hozzátartozó vázlatok tehát az oltárszerkezet lehetséges rekonstrukcióját mutatják, amely nyilvánvalóan a fennmaradt 16. századi predella és két pillér alapján készült. A retábulumot lezáró, feljegyzése szerint a „Máriát tanító Szent Annát" ábrázoló lunettát (amelynek létéről egyébként sehol nem tesz említést), illetve a hozzátartozó indadíszt pedig talán a csíkmenasági oltár felépítéséből kiindulva képzelte el. Mindenképpen különös a lunetta témájának és indadíszének azonossága a menasági oltáréval. A Huszka általjavasolt rekonstrukció mindazonáltal nem elképzelhetetlen. Előfordulhat, hogy a 15. századi retábulumhoz néhány évtizeddel később, talán a lényegesen egységesebb, kisebbik csíksomlyói oltár készültével egy időben rendelhették meg a teljes oltárszerkezetet. Ilyen módon, a korábbi táblák felhasználásával aló. század húszas éveire jellemző erdélyi oltártípus készült, amelynek a Kolozsváron őrzött darabok közül nyilván részét képezte a fennmaradt, Vir Dolorumot ábrázoló reneszánsz predella és a két nagyobbik pillér. (Bár a predella méretei zavaróan különböznek a 15. századi retábulumétól, a maitól eltérő méretű, eredeti keretlécekkel, egyéb szerkezeti és díszítőelemekkel együtt elképzelhető, hogy utólagos összeállításban összetartoztak. A többi Kolozsváron őrzött darab, köztük az architráv, méreteiből ítélve a kisebbik somlyói oltárhoz tartozhatott). Az így rekonstruálható oltárszerkezet azt sugallja, hogy a retábulum merevszárnyakkal is rendelkezett, könnyen elképzelhető tehát, hogy csukott állapotában már a 15. századi oltár sem csak az eddig feltételezett négy szent ábrázolását mutatta, hanem további négyet a merevszárnyakon. Mindent összevetve úgy tűnik, hogy a csíksomlyói plébániatemplom egykori oltárának táblái a 15. század utolsó évtizedeiben, a ferencesek somlyói megtelepedése után készülhettek, olyan mester alkotásaként, aki számára az egykorú bécsi festészet nem volt idegen. A retábulumot azután, Erdélyben nem egyedülálló módon (a ma is álló berethalmi oltár esetében hasonló jelenséggel találkozunk), a 16. század második-harmadik évtizedében reneszánsz oltárszerkezetbe foglalták, amely jól illeszkedett a környéken az adott időszakban elterjedt oltártípusokhoz. SNE HUSZKA 1886, 131-133; BALOGH 1943,126, 304-305; RADOCSAY 1955, 137, 188-189; VÉGH 1959, 145-148; STANCE XI, 156; MN G régi gyűjt. 1984, 107; Egyházlátogatási jegyzcíkönyvek 2002, 142; Történelem — kép 2000, 150-151 (POSZLER GYÖRGYI); Huszka 2006, 62-65; Szent Imre 2001, 40. kat. sz. (SARKAOI NAGY EMESE) I-7b, c, d A csíksomlyói római katolikus plébániatemplom egykori főoltáráról készült rajzok b. Az egykori főoltár ideális rekonstrukciójának vázlata c. Az egykori főoltár predellája d. Az egykori főoltár szekrényének részletei Huszka József (1854-1934), 1882-1883 Papír, ceruza, akvarell; b. 270 x 180 mm, c. 200 x 280 mm, d. 205 x 280 mm Budapest, Néprajzi Múzeum, Adattár, ltsz.: b. R 10284, c. R 10286, d. R 10288. A rajzok értelmezését ld. I-7a. Huszka 2006, 62,76. sz., 65, 82. sz., 64, 81. sz. (TASNÁDI ZSUZSANNA) I-7b