Mikó Árpád - Verő Mária - Jávor Anna szerk.: Mátyás király öröksége, Késő reneszánsz művészet Magyarországon (16–17. század) (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2008/3)

Tanulmányok - Ács PÁL: A késő reneszánsz meglazult pillérei: sztoicizmus és manierizmus az irodalomban

Rimay János imádságos könyve, 1631 előtt (Budapest, Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára) amelyek a realitást merészen túlszárnyaló fikciót, az irodalmi műben megmutatkozó „csodálatost" és az ezt létrehozó alkotóerőt, a ,,

furor poeticust" dicsőítették. Ez a művészetfilozófiai koncepció koherens, és számos jellegzetes késő reneszánsz művet képes hitelesen értelmezni/

6 mégsem mondható, hogy a kor esztétikája egyértelműen platonikus gyökerű lenne, illetve azt sem jelenthetjük ki, hogy Aristoteles bírálói egytől egyig manieristák voltak. Petrus Ramus (Pierre de la Ramée, 1515-1572), a kor egyik legjelentősebb retorikaszerzője élesen szemben állt az aristotelési hagyománnyal, egyszersmind mereven elutasította a manierizmusként számon tartott esztétizmust.

77 Még a legelszántabb manierizmus-kutatók is elismerték, hogy valójában nem létezett a reneszánsz és a barokk közt időben és térben elkülönülő kultúrtörténeti korszak. Heinrich Wölfflin „a cinquecento keskeny párkányának" nevezte azt az igen rövid periódust aló. század közepe előtt, amikor az itáliai „nagyreneszánsz" barokkra változik. Az is világos volt, hogy az irodalmi manierizmus nem történeti kategória, hanem merőben spekulatív fogalom, mégis általános szokás volt a manierizmus koráról, manierista stílusról és manieristákról beszélni, nagyjából úgy, ahogyan a 20. századi modernizmus különböző irányzatainak képviselőit emlegetjük. Mindenki „átmeneti" stílusra gondolt, amelynek nincs igazi önállósága, ezért ki-ki a saját kortörténeti látomása szerint vagy a reneszánsz, vagy a barokk részének tekintette a manierizmust.

78 Fokozta az általános zavart az is, hogy a manierizmus lelkes kutatói szüntelenül követelték a nemzeti irodalmakban kialakult hagyományos fogalmak (különösen a barokk) átértékelését, de ennek módozatait maguk sem voltak képesek következetesen végiggondolni. Ezért sokan továbbra is különféle manierizmusokról értekeztek a bizonyos fokig egységesnek elgondolt európai manierizmus ízlésirányzatán belül. A már említett olasz marinizmus, az ennek megfelelő spanyol góngorizmus, a francia préciosité, az angol metafizikus költészet, ill. a szintén angol euphuizmus prózája egyaránt manieristának minősült.

79 A dezintegráló bizonytalankodás mellett megjelent ennek ellentéte, a különbségek vakmerő összemosása is. Az utóbbi szemlélet szerint a kor öntörvényű és nyelvben, kultúrában, kifejezésmódban erősen különböző írói — Tasso, Montaigne, Cervantes, Shakespeare, John Donne — egyaránt a manierizmus „képviselői" voltak. Végképp megnehezítette a történeti tájékozódást a „parttalan" manierizmus gondolatának megjelenése, mely egészen a modern korig, pl. Marcel Proustig és Franz Kafkáig kiterjesztette ezt az amúgy sem egyértelmű kategóriát.

80 Sőt létezett olyan koncepció is, amely ,,manierizmusok"-at látott a művészet történetében, s ezt a virágzó korszakokra következő hanyatlás művészetével, mintegy a virágzással való szembefordulással azonosította, a manierizmust örök, mindig ismétlődő jelenségnek tartva.

81 A magyarországi manierizmus irodalmának fogalma az európai stílusirányzat honi alkalmazása.

82 Irodalomtörténeti szövegekben a II. világháború előtt csak elvétve fordul elő, akkor is mint a magyar barokk költészet egyik változata. Mindazokat a szerzőket, akiket ma manieristáknak tartanak, korábban a barokk korszakba sorolták. Hasonló terminológiai ingadozás mutatkozik más kelet-európai irodalmakban is, pl. a lengyel Mikolaj Sçp Szarzyríski (1550 körül — 1581) költészetének megítélésében, akit hol reneszánsz, hol manierista, hol barokk lírikusnak tartanak.

83 Magyar manierista irodalomról — a jogos fenntartások ellenére — azért indokolt beszélni, mert az 1580-as és az 1630-as évek között kétségtelenül létezett a hazai irodalomban egy olyan kifinomult elitirányzat, amely mind a korábbi reneszánsz konvencióktól, mind a későbbi, barokk kori kifejezésmódoktól jól elkülöníthető. Ez a stíluskorszak csakis egyetlen író, Rimay János életművének és irodalmi kapcsolatainak kontextusában értelmezhető.

84 Ha nem használnánk a manierizmus kifejezést, akkor a magyar irodalom „Rimay-típusú" szakaszát emlegetnénk, a következőkben is így értendő a manierizmus terminus. Balassi Bálint és Rimay János — mester és tanítvány — verskompozícióinak különbségével szokás szemléltetni a reneszánsz és a manierizmus költészetének eltéréseit.

85 Az immár klasszikussá vált példa a Vitézek, mi lehet... kezdetű Balassivers

86 és az „ennek motívumait szinte a plágiumig átmentő", Ez világ, mint egy kert... kezdetű Rimay-költemény

87 összehasonlítása. Balassi szimmetrikus, harmonikus elrendezésű Katonaéneke általában a rend, a „tiszta reneszánsz kompozíció" mintapéldája. Ezzel szemben Rimay manierista verse a világban uralkodó káoszt tárgyazza, ez abból is kitűnik, hogy fellazítja, lebontja, átszerkeszti a Balassi által felépített költeménystruktúrát. Az első három, az ezt követő öt, majd a befejező három versszak jól elkülöníthető egységekre bomlik. Egy jégeső