Mikó Árpád - Verő Mária - Jávor Anna szerk.: Mátyás király öröksége, Késő reneszánsz művészet Magyarországon (16–17. század) (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2008/3)

Katalógus - XI. ÖTVÖSMŰVÉSZET MAGYARORSZÁGON

TALPAS POHARAK XI-46 XI-45 Fedeles kanna Paulus Kramer nobilis, Lőcse, 1640 körül (KŐSZEGHY Í936,1177/a sz.; 1140.SZ.) Részben aranyozott ezüst, vert, öntött, vésett, cizellált, poncolt; m.: 27,3 cm; talp átm.: 13,3 cm A fedél belsejében vésett koszorúban Szontagh-címer és L.S. monogram. Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, Otvösgyűjtemény, ltsz.: 1955.416.C. Az eredeti tulajdonos valószínűleg Szontagh I. Lajos, aki 1661-ben hunyt el. KE XI-46 Fedeles kancsó Magyar (?), mesterjegy nélkül, 17. század Ezüst, aranyozott, vert, poncolt; m.: 21,7 cm, talpátm.: 11 cm Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, Otvösgyűjtemény, ltsz.: 59.172.C. Ez a gerezdes edényforma a 16. század második felében a Németalföldön alakul ki. Az edény oldalán ábrázolt alakok fogyatékos anatómiai megoldása szerényebb képességű ötvösre utal. TNA Baroque Splendor 1994, 40. kat. sz. A magyarországi ötvösség emlékeinek számban legnépesebb csoportja a poharaké. Már az 1884-es ötvösműkiállításon is feltűnően nagy számban szerepeltek különböző változatai. A szakirodalom és a kora újkori források is megkülönböztetik a különféle típusokat. A besorolás egyik szempontja a forma, egy másik rendszer viszont a poharak díszítése alapján alkalmaz különféle megnevezéseket. Az előbbi rendszer szerint ismerünk „tölcséres", „udvari", „talpas" poharakat, az utóbbi szerint pedig „gyapjas", „cápás", „verejtékes" poharakat. Az „egymásba járó" kifejezés a kora újkor óta alkalmazott szakszó, mely állhat „készlet", tehát több egyforma tárgy csoportját jelölő értelemben, illetve „egymásba illeszkedő", tehát hasonló formájú, de méretükben különböző tárgyakat megjelölve is. A különböző típusok közül a legkorábbiak az úgynevezett tölcséres poharak. A 16. század eleje és a 17. század első harmada között készült tölcséres poharak korai példái sokszor nagyon szűk derékrésszel, erősen kihajló peremmel készültek. Csak a szájperemen, esetleg a sima talprészen aranyozták. Később kissé zömökebbé vált a forma, gyakran díszítették a derékrészen csavart, zsinórra emlékeztető, esetleg profilait övtaggal. Nagyobb számban ismertek ilyen edények a 16. század folyamán elrejtett kincsleletekben. Valószínűleg egykori polgárok, de akár módosabb gazdák birtokában számolhatunk velük, mint elsőrendű tezauráló tárgyakkal .Valószínűleg nem elsősorban használati ezüstök voltak, hanem tulajdonosuk reprezentatív vagyontárgyai. A 16-17. századi magyarországi ötvösség talán legismertebb tárgytípusa a ma talpas pohárnak nevezett pohárforma. Hengeres, magas forma, melynek a teljes magasságnak körülbelül egynegyedét alkotó talprészét és a tulajdonképpeni poharat határozott profilait vagy hullámos gyűrű kapcsolja össze. A talprész szintén hengeres kialakítású, öblös, mintha maga is egy kisebb pohárka lenne. Ebből származnak azok a téves elképzelések, melyek szerint ez a típus egyfajta kettős edény, a németül „Sturzbecher"-ek körébe sorolható pohár. Ezzel szemben a poharak talprészének kiképzése alapján bizonyos, hogy nem kettős poharakról van szó. A talpas poharak rokonai a német nyelvterület délnyugati részéről ismertek. Több hasonló mű strassburgi, illetve különböző svájci városok hitelesítő jegyét viseli.

1 A nyugat-európai változatok arányrendszere azonban némileg eltér a budapesti, magyar darabokétól. A hazai emlékek legtöbbször igen karcsú, csak a szájperemnél kiszélesedő testtel készültek, szemben a nyugati, kissé tölcséres kiképzésű művekkel, melyeknek általában talprésze is alacsonyabb. A skandináv, illetve lengyel, sziléziai emlékektől is jól megkülönböztethető a magyarországi poharak csoportja. Előbbiek a nyugat-európai típushoz hasonlóak, de erőteljesen szélesedő, kúpszerű cuppával és általában rövid talprésszel készültek. A fennmaradt emlékek provenienciája, a rajtuk szereplő felirat vagy címerek, családjegyek alapján valószínű, hogy a típus elsősorban polgárok és protestáns gyülekezetek tulajdonában fordult elő nagy számban. Az ismert művek között túlnyomó többségben vannak azok a talpas poharak, melyek Erdély és a hódoltsági mezővárosok ötvöseinek művei. Ritkák a felső-magyarországi készítésű tárgyak,