Mikó Árpád - Verő Mária - Jávor Anna szerk.: Mátyás király öröksége, Késő reneszánsz művészet Magyarországon (16–17. század) (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2008/3)

Katalógus - XI. ÖTVÖSMŰVÉSZET MAGYARORSZÁGON

a Királyság nyugatabbi régióiból pedig nem is ismert emléke e típusnak. A mai erdélyi magyar szaknyelv udvari pohárnak nevezi a talpas poharakat.

2 A kérdést több szempontból is érdemes megvizsgálni, a kifejezés ugyanis ismert a 16—17. századi forrásokban is. A 17. század első negyedéig a felvidéki és erdélyi városi ajándékok között gyakran fordul elő „udvari poharak" említése. A 17. század első harmada után elsősorban kisebb birtokosok tulajdonában, illetve a városi mecenatúrában találkozunk ilyen poharakkal. A török által megszállt területek mezővárosi ötvösségét vizsgálva Bobrovszky Ida meggyőzően azonosította a ma talpas pohárnak nevezett formát a 17. századi forrásokban szereplő udvari pohár kifejezést. A típust erdélyi eredetűnek tartja, mely a 17. század első évtizedeiben került át az Alföldre.

3 A középkori ötvösségben az udvari pohár (Hofbecher) a középkori burgundi ötvösségből ismert típus, mely ajándékként is gyakori volt. Étkezéskor az előkelő vendégek elé helyezték az udvari poharat. Formájuk magas, keskeny arányú, hengeres, a szájperemnél erősebben kiszélesedik, általában öntött lábakon vagy tagolt lábazaton állt.

4 A forma a 17. század első felében is előfordult még a magyarországi ötvösségben. Az udvari pohár kifejezéssel körülbelül attól az időszaktól kezdve találkozni ritkábban, amikor ez a forma is kikopik a használatból. A 17. század után elsősorban a Hódoltság területéről, mezővárosi forrásokban fordul elő e kifejezés. A Magyar Nemzeti Múzeum két kvalitásos pohara valószínűleg ennek az udvari pohártípusnak az emléke. Az úgynevezett Radvánszky-nászpohár és egy vésett figurális jelenetekkel (állatalakok, marha- és disznóhajtás) gazdagon díszített pohár egyaránt az 1570-es években készült. Közülük csak az előbbin található besztercebányai hitelesítő- és mesterjegy.

3 Valószínűleg ebbe a típusba tartoztak azok az udvari poharak, melyek gyakori városi ajándékok voltak a 16. század végétől.

6 A talpas poharak egyik előzménye minden bizonynyal ez a pohártípus volt. A talpas poharak megjelenése után a tölcséres poharak nem tűntek el, a 17. század első harmadában még készültek késői példái. Néhány 16. századi pohár

7 alapján megkockáztathatjuk, hogy a 16. század utolsó évtizedeiben megjelenő talpas poharak másik formai előzménye a tölcséres poharak lábas, talapzaton álló változata. Az ismert talpas poharak díszítésük, feliratuk alapján általában céhpoharak vagy református használatban lévő urasztali edények voltak. Érdemes megjegyezni, hogy a döntően evangélikus szász egyházak nem használtak talpas poharakat liturgikus edényként. Bár nagyobb számban ismertek brassói, nagyszebeni eredetű ilyen művek, ezek mindegyike világi rendeletetésű tárgy volt: céhes és „Nachbarschaftsbecher"ek, azaz úgynevezett szomszédsági poharak voltak a felirattal is ellátottak alapján.

8 Bár döntően polgári körben használt tárgynak számítottak a talpaspoharak, olyan emlékek is ismertek, melyek erdélyi főurak, birtokosok tulajdonában voltak. Ezek között találunk olyat is, mely az alaptípusnak „felnagyított" változata.

9 A 17. századi európai ötvösség egyik legelterjedtebb formája a fölfelé enyhébben vagy erősebben bővülő, hengeres, sima oldalú pohár. A 17. századra a vezető szerepet Nürnbergtől átvevő Augsburg ötvösei igen nagy számban készítették ezt az egyszerű formát. Nagy sorozatok is készülhettek ilyen poharakból. Ezek egyik formája volt, amikor a legnagyobb, fedéllel is ellátott pohárba rakták bele a sorozat többi, egyre kisebbedő elemeit. Fényképekről ismert emlék a Kornis család címerállatával díszített készlet, melynek csak négy tagja sorsáról tudunk. A hét, különböző méretű pohár és a fedél utoljára a Herzog-gyűjteményben volt a második világháborúig.

10 E készletek darabjait nevezték egykor egybejáró poharaknak. De ugyanevvel e névvel illették az egyforma méretű poharak sorozatát is. Ez utóbbira bizonyíték a Batthyány-család egyik számadáskönyvi bejegyzése 1652-ből. Ezen Batthyány Ádám látta el utasításokkal az augsburgi ötvöst, akinél „egjben jaro ezost aranjas poharok"-at készíttetett.

11 A poharak formáját, magasságát és súlyát is megadja. Azonos méretű darabokból álló sorozat készítésére szólt tehát az utasítás. A sima, fölfelé enyhén szélesedő testű poharak fő díszítménye a díszponcolás különböző változatai, vésés és domborítás volt. A díszponcolásnak két fő típusát különböztethetjük meg a forrásokban és az emlékeken egyaránt. Az egyik — poharak és kannák esetében is gyakori - a „czápás", „czápázott" díszítés.

12 Ezt gömbölyű, apró végű poncolótűk sűrű egymás mellé ütögetésével készítették. A ma általánosan elfogadott magyarázattal szemben a „czapás, czapa" kifejezés nem a tengeri ragadozó bőrének érdességére emlékeztető volta miatt kapta elnevezését. Sokkal inkább a „czap, czapa", azaz a kecskebőrt utánzó jellege miatt.

13 A szúró- és vágófegyverek hüvelyének borításaként igen kedvelt „czapas, czapás" borítás kecskebőr borítást fed, ez egyértelmű abból a számtalan említésből, ahol színes felületként és nem fémműves munkaként említik. A másik gyakori felületdíszítő motívum a ma gyapjasnak nevezett díszponcolás. Sűrű, hullámos vonalak borítják a felületet, mely a birka gyapjára emlékeztet. A koraújkorban ezt a típust „szőr pohárnak" vagy „habos pohárnak" nevezték. Utóbbi a textíliák közül a moiré taft neveként is ismert volt: mindkét esetben a hullámos, a víz felületére emlékeztető mintáról kapta a nevét.

14 Az emlékeken gyakran szerepelő címerek, tulajdonosi jelzések alapján azt állapíthatjuk meg, hogy ez a pohárforma a legelterjedtebb ezüstművek közé tartozott. Főúr, középnemes, módosabb gazda, városi polgár egyaránt gyakran birtokolt ilyen műveket. Az egyes tulajdonosok poharai között a tárgyak súlya, nagysága és példányszáma alapján voltak jelentős különbségek. Az összeírások alapján elmondható, hogy a gazdagabb tulajdonosok birtokában gyakran volt sorozat ebből a tárgyból. 12 esetleg 5—6 darab pohár gyakran szerepel a kisebb nemesek inventáriumaiban. KE 1 Vö. GRUBER Í977, 45—51. sz. Zürichi, luzerni jegyes művek. 2 így szerepel például BUNTA 2001. 3 BOBROVSZKY 1980,95. 4 HERNMARCK 1978,76. 5 MNM ltsz.: 1933.14. XI-91; Hans Khuen jegye. KŐSZEGHY 1936, 91. sz.; MNM ltsz.: 1949.324. XI-92. 6 Például Kolozsvár városa diplomáciai ajándékai között a szőnyegek és kanalak mellett az egyik legfontosabb tétel az udvari pohár volt a 17. század első harmadában. 1603-ban a fejedelemnek újévi ajándékként és Radecius Bálint unitárius püspök leánya menyegzőjére egyaránt udvari pohárt ajándékoznak. Kolozsvári Számadáskönyvek, 14/a XVIII. 143.