Mikó Árpád - Verő Mária - Jávor Anna szerk.: Mátyás király öröksége, Késő reneszánsz művészet Magyarországon (16–17. század) (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2008/3)
Katalógus - X. PORTRÉK
Nyugat-magyarországi festő, 17. század vége: Gróf Esterházy Ferencné Thököly Kata, 1691 (Burg Forchtenstein, Esterházy Privatstiftung) nevűt. Fraknón őrzött munkái közül azonban elsősorban Thököly Éva nővérének, Esterházy Ferencné Thököly Katának 1691-ben festett képmását kell kiemelnünk, úgy is, mint az itt kiállított, 1690-re datált Thököly Éva-portré azonos minőségű párdarabját (Burg Forchtenstein, Esterházy Privatstiftung; olaj, vászon 221,6 x 129,5 cm). E két képet, csakúgy, mint az említett gyermekportrékat erőteljes színvilág és a képalkotó kellékekben való tobzódás jellemzi. Az enteriőrt gazdagon mustrázott súlyos drapériák uralják, valamint olyan kiegészítők, amelyek e darabokat a családi gyűjtemény portréinak túlnyomó részéhez képest határozottan igényesebbé teszik: ékszeres ládika, ízesen megmunkált virágok, fonott kosárba púpozott gyümölcsök, ezüst vázákba helyezett csokrok. Mindezekből némileg kevesebbet látunk Thököly Éva képmásán, minthogy a későbbiekben egy másik sorozatba illesztve s annak méreteihez igazodva ezt a festményt minden oldalán (kiváltképp azonban felül) megcsonkították. Nem tudjuk pontosan, mikor került a kép az ifjabb grófi ág pápai kastélyába, de az archív felvételek 1900-ban már az „ősök csarnokaként" kialakított, falba épített családi portrésorban mutatják, fraknói párdarabjának,Thököly Kata ábrázolásának egykorú másolatával együtt (Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, Történelmi Képcsarnok, ltsz. 53.59). Átalakítását és mai méretét ez az elhelyezés magyarázza. A két Thököly-lányt nemcsak az Esterházy rokoni szál kötötte Pápához: apjuk, Thököly István 1670-ben történt halálát követően ugyanis Esterházy Ferenc pápai kapitány gyámsága alá, illetve udvarába kerültek, Kata még abban az évben Ferenc felesége lett, Éva pedig később a fraknói udvarban nevelkedve, 1682-ben Pál nádorhoz ment nőül. BE Ósgalériák Í988, 92, C. 36. kat. sz.ám (CENNERNÉ WILHELMB GIZELLA); Esterházy-kincsek 2006, 116, 50/b. kat. szám (BUZÁSI ENIKŐ); MNG kalauz 2007, 40 (BUZÁSI ENIKŐ) X-18 Naláczi Lajosné Toldalagi Mária arcképe Erdélyi festő, 1705 Vászon, olaj; 188,5 x 124 cm Felirat jobbra az asztal fölött: „N. Nalaczi Lajjos Úr: m Kedves házastársa | nak Toldalagi Mariának igaz Képe mi- | Kor volt 30 Esztendős. a(nn)o. 1705." Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, Régi Magyar Gyűjtemény, ltsz.: 65.6 M. Az erdélyi „grand art" kivételes, egyedülálló példája Naláczi Lajosné Toldalagi Mária képmása. Nem kevesebbről van szó, mint a reprezentatív státuszportré népiessé válásáról. Az ilyenkor használatos „kedvesen naiv"jelző bizonyára sértőn hangzana e kép festőjére nézve, hisz a szándék nagyon is komoly: egy ősgaléria típusú, reprezentatív igényű portré megfestése a nemesasszony méltó megörökítéséhez szükséges, megszokott képi kellékekkel. Nehéz lenne megmondani, hogy a késő renenszánsz jellegű ornamentika eluralkodása, a plasztikus formák síkban tartása és erős stilizálása adja-e ennek a portrénak a famenynyezet-festést idéző összképet, avagy a helyi mester dekorációfestésen iskolázott és azt meg nem haladó tudása. Mindenesetre, ha a magas művészet késő reneszánsz képi hagyományainak és formanyelvének kifutását, alászállásának mértékét akarjuk felmérni, akkor ebben a folyamatban Toldalagi Mária portréja a végső állomás. X-18
