Mikó Árpád - Verő Mária - Jávor Anna szerk.: Mátyás király öröksége, Késő reneszánsz művészet Magyarországon (16–17. század) (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2008/3)
Katalógus - IX. SÍREMLÉKMŰVÉSZET - Ravatalképek
in refrigerio erit. Senectus emm | venerabilis est non diuturna neque annorum numero computata: cani | utem(!) sunt sensus hominis et aetas Senecturis uita Immaculata. Ecclesiastici | Cap. 4.V: 7. 8. 9. | R(everendissimus). D(ominus). G(eorgius). Z(ichy). de eadem P(arochus). | & B(eneficiatus). A(bbatiae). S(ancti). S(ancti) G(eorgi). de I(ák). | obiit 25. Decemb. 1674. I /Etatis suae 45." Sopron, Szent Mihály-plébánia Míg a felső-magyarországi régióban a 17. század folyamán jellemzően a főrangú családok készíttettek ravatalképet elhunyt rokonaikról, addig Nyugat-Magyarországon ezzel a szokással városi környezetben is találkozunk. Az evangélikus vallású soproni polgármester, Lackner Kristóf halotti portréja eddigi ismereteink szerint erre az első példa (ld. IX-18),míg Zichy plébánosé már az ilymódon való megemlékezés igényének továbbélését, mi több, a gyakorlat egyfajta „intézményesült" formáját példázza. Emellett, különösen Zichynek az ellenreformáció szolgálatában végzett működését tudva, feltehetően nem véletlen „felekezeti ellenpárja" az evangélikus polgármester halotti ábrázolásának. Es a sor folytatódik, a helyi példák a 18. század első évtizedétől egészen a század végéig tartanak (CSATKAI 1967, 356), s valamenynyi az elhunyt iránti tiszteletadás polgári körben készült emléke. Zichy Györgyöt (1629—1674) protestáns szülei, Zichy Benedek és Czobor Erzsébet gyermekkorától fogva katolikusként nevelték. Az egyházi pályára 1648-tól Rómában, a Collegium Germanicum-Hungaricumban készült fel, ahonnan 1653-ban felszentelt papként jött vissza. Az év őszén a győri káptalanban kapott stallumot, egy évig mesterkanonok, majd 1654-1656-ig komáromi főesperes volt. Ekkor az esztergomi káptalanba távozott, ahol honti, majd zólyomi főesperes lett (BEDY 1938, 429). Ják apátja is volt. Sopronba 1666-ban került, de plébános csak 1674-ben lett, amikor Kolonics érsek a város templomait az evangélikusoktól viszszavette. Ebben harcos ellenreformátorként Zichynek is komoly szerepe volt. Kortársai a hivatalába tartozó egyházak bőkezű mecénásaként emlékeznek meg róla, aki megkezdte a visszaszerzett templomok rendbehozatalát, felszerelésükről, harangokról, oltárképekről gondoskodott (soproni Szentlélek-templom, Szent Jakab-kápolna, Ják). A Szent Mihály-templom plébánosát hivatásának gyakorlásával összefüggésben érte a halál 1674. december 25-én; testét mintegy két héttel később, január 6-án helyezték el a templom kriptájában. Temetésének költségeiről a hivatalos hagyatéki összeírás keretében maradtak fenn adatok. Ezek közt egy helybeli festő neve is felbukkan 52 forint összeggel, ami több, mint amit a szokott funerális kellékek, díszítmények elkészítése akkor kitett. Az adatot Csatkai Endre közölte, s a Wolfgang keresztnevű festőben, akinek — mint írja — vezetékneve a forrásban Poppnak vagy Poggnak egyaránt olvasható, a helyi Paggen festőcsalád egyik tagját feltételezte, akivel kapcsolatban díszítőfeladatokról szólnak adatok (GARAS 1953,104,139).A Csatkai által helyesen olvasott név azonban nem őt fedi, hanem Wolfgang Poppe „képfestőt", egy „jennemarkti" posztó készítő fiát, aki 1662 júniusában szerzett polgárjogot a városban (HÁZI 1982, 147). Ekkor már nős, felesége 1657-től Stocker Tamás soproni festő özvegye. Tanulólevele dán nyelvű, festőművészetét tanúsító bizonyítványa pedig németül lett kiállítva, tehát valószínűleg nyugateurópai tanultsággal, képzett festőként került Sopronba. Festői műfajáról is szól adat: 1663—1664-ben lakbér fejében megfesti háziura feleségének, Artner Margit gyermekének a portréját. Mivel 1673-ban 48 évesnek vallotta magát, 1625-ben születhetett, s feltehetően az 1679. évi pestis áldozata lett, felesége (akkor már a második) ugyanis 1680-ban újból férjhez ment. Amennyire Zichy plébános ravatalképéből meg tudjuk ítélni, arcképfestőként korrekt, de nem túl ügyes mester lehetett, akinek képességét a felülnézet bonyolult feladata némiképp meghaladta. Ebben láthatóan Lackner Kristóf mintegy negyven évvel korábbi portréja adott némi fogódzót. Ezzel együtt feltehetően a jobb, festői tanultságát tanúsító diplomájával mindenképp a képzettebb szakemberek közé tartozhatott. Nyilván ezért tanult nála öt évig (feltehetően segédként) Seifrid Zakariás, akinek felszabadulását a városi tanács 1664-ben oklevéllel igazolta (HÁZI 1982, 147). BE ZICHY 1886, 370; GURECZK 1906,746; CSATKAI 1928, 553-554; GARAS 1953, 76,127; CSATKAI 1953 310; GEXTHON 1959, 1.318; PIGLER 1956, 69; CSATKAI 1967; BUZÁSI 1975, 104,117-118.
