Mikó Árpád - Verő Mária - Jávor Anna szerk.: Mátyás király öröksége, Késő reneszánsz művészet Magyarországon (16–17. század) (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2008/3)
Katalógus - IX. SÍREMLÉKMŰVÉSZET - Síremlékek, epitáfiumok
Thurzó Elek 1543. január 25-én halt meg; a síremléket özvegye, ormosdi Székely Magdolna rendelte meg Loy Hering eichstätti műhelyében. Jó párhuzama Brandenburgi György epitáfiuma Heilsbronnban, Ansbach mellett (LUDIKOVÁ 2006). A több kelet-európai országban honos Thurzó család tagja — a család mindenütt az elithez tartozott — magától értetődő módon fordult a korszak német szobrászatának egyik vezető mesteréhez. Maga az elhunyt még II. Lajos udvarában kezdte politikai pályafutását; körmöci kamaragróf, királyi kamarás, kincstartó, tárnokmester volt. Mohács után Mária királyné, illetve I. Ferdinánd pártjára állt, és a Habsburg udvarban tovább ívelt felfelé karrierje: tárnokmester, országbíró, végül (1532—1542 között) királyi helytartó volt. A családnak ez az ága a lőcsei Szent Jakab-templomot tekintette temetkező helyének; mint örökös szepesi ispánok (később főispánok) tartottak erre igényt. MÁ LUDIKOVÁ - MIKO - PÁLFFY 2006, 331, 333, 342-347. IX-2 Izabella királyné (-j-1559) tumbája a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyházban (1571 után) (Gipszmásolat, 1900 körül; restaurálta Nagy Miklós 2007-2008-ban.) Gipsz; 120 x 230 x 105 cm Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, Régi Magyar Gyűjtemény, ltsz.: 0.131.111/1985. A gyulafehérvári székesegyház fejedelmi síremlékei közül csupán kettő maradt viszonylag épségben máig: Szapolyai (I.) János király özvegyéé, Izabella királynéé (fi 559) és fiuké, János Zsigmondé (JT571). Ezek is megsérültek, többször is; Izabella királyné tumbájának hiányzik a bal sarka;János Zsigmondénak szintén elveszett az egyik sarokeleme, valamint az egyik rövidebb oldala is. A székesegyház 17. századi feldúlatásai után ez a két síremlék volt viszonylag könnyen - és hiánytalanul — összeállítható. Izabella királyné tumbája fal mellett álló, falhoz épített síremlék. Két rövidebb és egyetlen hosszú oldala van; rövidebb oldallapjain látszik, hogy teteje eredetileg is ferdén állt. Ezen fekszik az elhunyt fejedelemasszony alakja. Hosszú, gazdagon hímzett ruházata rendkívül részletező módon formált; kezébenjogar, fején korona. Családi címerét angyal tartja. A hoszszú oldal domborműve az irgalmas szamaritánus történetét ábrázolja, több jelenetre bontva, egyetlen térben. A rövid oldalakon üres fülestáblák vannak, amelyeket egy-egy angyal támaszt. A lábtól elhelyezett lap keretező dekorációja átfordul, és folytatódik a hosszabbik oldalon; a fejtől elhelyezett lap külső sarka viszont letörött. Ezen a helyen pótlás van ma is; a régi — vakolatból alakított —, amorf részt a másolat őrizte meg. A domborműveket súlyos párkányzatok keretezik. A síremléken semmiféle felirat nincs, címer is csak az elhunyté. Csupán stíluskritikai érvekkel és írásos forrásokkal tudjuk megközelíteni, és datálni. Egy műhelyben készült János Zsigmond szarkofágjával, amely 1571-ben, a fejedelem halálakor, illetve temetése idején még nem volt készen. Mindkettő IX-2 szürkésfehér márványból van, és ugyanaz a Rollwerk-dekoráció alkotja a keretdíszt: szamárhátívekkel, félkörökkel bővített, átlyuggatott, felpöndörödő szélű lapok, amelyeket hegyes leveles, bogyós ágak kísérnek. A figurák megformálása is azonos: az angyalok durva szálú haja, lapos járomcsontja, kikerekedett szeme ugyanannak a mesternek a műhelyében kellett készüljön. Nem valószínű, hogy ez a szobrász Gyulafehérvárt működött volna; a két fejedelmi tumbát — és még egy-két síremléket — készen kifaragva szállíthatták a székváros főtemplomába. MÁ E.vrz 1958,168; BALOCH 1985,220,299-300,271, kép; MIKÓ 1988, 124-125. IX-3 János Zsigmond választott magyar király (f 1571) gyulafehérvári síremlékének egyik oldallapja (Gipszmásolat, 1900 körül; restaurálta Nagy Miklós 1999-ben.) Gipsz; 60 x 185 x 10 cm Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, Régi Magyar Gyűjtemény, ltsz.: C.128.111/1985. A domborműves lap mozgalmas csatajelenetet ábrázol, amelyen nem lehet kivenni, hogy pontosan ki harcol ki ellen. Hátul ágyúk, lovasok és gyalogosok küzdelme; az előtérben halottak és levágott végtagok hevernek. A csatajelenet, mint a vitézi síremlék tartozéka, képi toposz. A kompozíció és a részletek egyaránt arra utalnak, hogy fametszet után készült
