Mikó Árpád - Verő Mária - Jávor Anna szerk.: Mátyás király öröksége, Késő reneszánsz művészet Magyarországon (16–17. század) (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2008/3)

Katalógus - VII. AZ ÉPÍTÉSZET EMLÉKEI - HAVASI KRISZTINA: Fragmentumok a késő középkori egri székesegyházból és kutatásának történetéből

VIL AZ ÉPÍTÉSZET EMLÉKEI HAVASI KRISZTINA Fragmentumok a késő középkori egri székesegyházból és kutatásának történetéből A vár északkeleti részén emelkedő székesegyház maradványait 1862-ben Ipolyi Arnold, majd 1927-1938. között a Műemlékek Országos Bizottsága közreműködésével, illetve az 1960-as évek második felétől a Kozák Károly vezetésével folyt régészeti kutatások hozták felszínre. A napjainkig a székesegyház építészet- és művészettörténeti értékelésének alapjául szolgáló, részben rekonstruktiv, periodizált alaprajzi felvételt az 1930-as években a feltárásokban is részt vevő Csemegi József készítette (VII-2a). A három pár pillérrel három hajóra osztott s megfelelő számú támpillérrel erősített, 12. századi alaprajzi elrendezést őrző, a 13—14. században többször átépített hosszház keleti részén közös alapvonalról indított félköríves apszisokkal zárt románkori szentély tűnik fel. A hosszház déli oldalán a támpüléreknek megfelelő kiosztással - láthatóan románkori előzményekkel — kápolnák áUtak, közülük a nyugatról elsőt Szent Mihálynak szentelték, a harmadik pedig a Rozgonyi Péter (1425—1438) püspök által 1430-ban újraalapított Szűz Mária prépostságé lehetett. A nyugati részen masszív toronypár emelkedett, a tornyok boltozott előcsarnokot fogtak közre, amely a főhajó felé árkáddal, nyugat felé Pietro Ferrabosco felmérése szerint portállal nyílt meg (1. kép). A nyugati rész e formájában az építéstörténetnek kétségkívül az egyik, talán legszerencsésebben datálható fejezete: az előcsarnok közepén — „in transitu in medio"— Dörögdi Miklós (1330—1361) püspök mellékletekkel ellátott sírja került elő. Az átépítések során valamiképp mindig megőrzött, befoglalt 12. századi szentélyfejtől keletre a korábbi templométól kissé eltérő tengellyel kitűzött, az addigiaknál monumentálisabb, háromhajós, poligonális lezárású kápolnákkal kísért szentély maradványai rajzolódnak ki (VII-2a,b). Nem minden előzmény nélkül: Kozák Károly ásatásai szerint hasonló léptékű bővítésre már a 14. században - vélhetően Telegdi Csanád (1323—1330) egri püspöksége alatt megkezdett, körüljárás sugárkápolna-koszorús szentéllyel — sor került. A késő gótikus szentélynek a románkori szentélyfej és a 16. század végi keleti várfal közötti területen fennmaradt, a 12. századihoz képest bő két méterrel magasabb járószinttel megépült (30 méter széles) részét három pár pillér osztja három hajóra. A pillérek (mintegy 2,5 X 2,5 méter nagyságú) négyzetes bázisokon ülnek, láÎ. kép Pietro Ferrabosco felmérése az egri várról, 1568-ból (Wien, Kriegsarchiv. Heves Megye Műemlékei II, 17. kép nyomán) bazatuk erre írt nyolcszög, pálcatagos, áthatásos profillal (3. kép). A tengelyeikben vaskos - kétfelől hengertagokkal kísért, homorlatokkal egybefűzött — körtetagokkal tagolt pillértörzseknek az északi hosszházfalon a hármas körtetagokból álló poligonális lábazatokról indított falpillérek felelnek meg (4. kép). A szentélyt — a (tám)pillérkiosztásnak megfelelően - téglány alaprajzú kápolnák kísérik, közülük az északi oldalon lévők épebben kerültek elő (6. kép). A kápolnák északi falának belső oldalát (szegmens-, illetve szamárhátíves lezárású) falfülkék tagolták, a két nyugatibb kápolna keskenyebb nyugati fülkéjében lavabók kifolyó nyílásai voltak láthatók (VII-2b), az egykor sekrestyeként funkcionáló terek a hosszház felé azonos keretezésű portállal nyíltak meg. Az északnyugati kápolna nyugati végén (és egykor a szentély szemközti déli oldalán is) poligonális alaprajzú lépcsőház maradványai kerültek elő kétkarú csigalépcsővel. A lépcsőház külső sarkainak faltagolói, a sekrestyeportálok s a falpillérek tagozatai spirálisan kannelúrázott hengeres lábazati bázisokról indulnak (VII-2c).A szentélyépítkezésnek az 1490-es évek előtt meginduló kezdeteire utalhat az Aragóniai-címer töredéke (VII-3a); a szentélyből fennmaradt kitűnő kvalitású, késő gótikus fragmentumokon szamárhátak áthatásaival képzett ívek, kifinomult tagozatok tűnnek fel, melyeket gazdag, áttört faragású, néhol retkekkel kombinált „Laubwerk" kísér (7—8. kép). E rendkívül artisztikus megoldások, motívumok — a Csemegi József által szentségházként meghatározott — kisarchitektúra töredékeiben is visszaköszönnek (10. kép, to-