Mikó Árpád - Verő Mária - Jávor Anna szerk.: Mátyás király öröksége, Késő reneszánsz művészet Magyarországon (16–17. század) (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2008/3)
Tanulmányok - PÁLFFY GÉZA: Szétdarabolódva a közép-európai kultúrkörben
dául az 1570-es évek közepétől már az idegen országok határain szokásos harmincadvámok (Nagykároly, Kalló, illetve Székelyhíd, Margittá, Hídvég, Zilah, Zsibó) sorakoztak. A megmaradó igen szoros kapcsolatok és Hungarus összetartozás-tudat dacára pedig már a korabeli emberek is többnyire külön államnak tekintették a Magyar Királyságot és az Erdélyi Fejedelemséget. 1590 nyarán a felső-magyarországi generalátus központjáról, Kassáról például azt írták Gyulafehérváron, hogy „Kassa más birodalomban van". Ám ugyanitt járva egy francia utazó 1574-ben szintén Erdély különválásáról nyilatkozott: „Mindenki az ország eredeti nyelvén, magyarul beszél - ugyanis Erdély korábban Magyarország tartománya volt."Végül a század második felétől készült, új, nyomtatott térképeken a fejedelemséget általában már mindig más színnel ábrázolták, mint a Magyar Királyságot. A mohácsi csata azonban nem csupán a Kárpát-medencebeli oszmán hódítás és a magyar állam megkezdődő területi szétdarabolódása miatt tartható Közép-Európa története egyik fordulópontjának. II. Lajos magyar és cseh király (1516—1526) halálával ugyanis — Lengyelországot leszámítva — Közép-Európában a Jagelló-dinasztia korszaka is véget ért. A fiatal magyar—cseh uralkodó mindkét trónját hamarosan Habsburg Ferdinánd osztrák főherceg foglalta el. Öt előbb a cseh (1526. okt. 23., Prága), majd a magyar (1526. dec. 16., Pozsony) és a horvát rendek (1527. jan. 1., Cetin) választották királyukká, sőt 1527-ben Prágában (febr. 24.), majd Székesfehérvárott (nov. 3.) meg is koronázták. Ezzel Habsburg II. Albert magyar-cseh (1437-1439) és német király (14381439) egykori igen rövid életű, gyakran elfeledett monarchiája I. Ferdinánd vezetésével ismét életre kelt. így 1526 joggal tartható történelmi határnak: a Habsburgok Osztrák Háza (Casa de Austria) irányította Habsburg Monarchia, a későbbi Duna-menti nagyhatalom születési esztendeje, és egyúttal Közép-Európa kora újkori históriájának a kezdőpontja is. A mohácsi csata után önmagában mégsem az jelentette az igazi fordulópontot, hogy a Magyar Királyság újra egy dinasztikus összetett állam, a Habsburg Monarchia része lett, hanem hogy ezzel egyidejűleg az oszmánok magyarországi hódításával területének körülbelül 40, a vazallus Erdélyi Fejedelemség kialakulásával pedig újabb mintegy 20 százalékát veszítette el közel másfél évszázadra. Ehhez hasonló területveszteség a magyar államot története folyamán csupán a trianoni békeszerződés (1920) után érte. A helyzetet tovább súlyosbította, hogy 1541-ben a magyar állam fővárosa, Buda is hosszú időre oszmán kézbe került. Szerepét viszont nem egy új magyar királyi főváros, hanem részben a Habsburg Monarchia Magyarország határán kívül fekvő rezidenciavárosa: Bécs, illetve részben az országgyűlések és a magyar királykoronázások új helyszíne: Pozsony együtt vették át. A megmaradó Magyar Királyságnak ezután hosszú időre két fővárosa lett: a „belpolitikai fővárosnak" tekinthető Pozsony, illetve az uralkodói rezidencia és a központi igazgatás székhelye, úgymond a „második főváros", Bécs (sőt II. Rudolf uralkodása alatt 1583-tól 1608-ig átmenetileg még Prága is). A Magyar Királyság önálló középhatalmi szerepe így hoszszú időre véget ért, és a régió új nagyhatalma, az 1556-tól a Német-római Császárságból, a Magyar és a Cseh Korona országaiból, valamint az osztrák örökös tartományokból „öszszeálló" Habsburg Monarchia részévé vált. Isaac Maior: Győr visszafoglalása 1598-ban, 1620-as évek (Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum) A hatalmas területi veszteség, valamint a merőben új politikai és igazgatási helyzet dacára a Magyar Királyság mind a közép-európai régióban, mind a Habsburg Monarchián belül továbbra is kiemelkedő jelentőséggel bírt, sőt, paradox módon, az oszmán hódítás kifejezetten növelte szerepét. Bár gyakori az olyan vélemény, hogy a Habsburgok számára a maradék magyar királysági területek csak ütközőállamnak és gyarmatnak kellettek — ez nem felel meg a valóságnak. Egyrészt: a Magyar Királyság még a 16. század második felében — azaz egykori területei 60 százalékának oszmán befolyás alá kerülését követően is — nagyobb (kb. 120 000 km 2 ) volt, mint az osztrák örökös tartományok, illetve közel akkora, mint a SzentVencel Korona országai. Másrészt: a bécsi hadvezetés és a magyar rendek együttműködése révén kiépült új törökellenes határvédelmi rendszernek köszönhetően a Habsburg Monarchia meghatározó védőbástyája (azaz nem előretolt ütközőállama) és egyúttal Európa egyik legerősebb katonai szövetségének része lett. Harmadrészt: nyugatra irányuló élőállat-kereskedelmének, rézbányászatának és pénzverésének köszönhetően — az állandó háborúk dacára — továbbra is tekintélyes éves jövedelmei (az 1570— 1580-as években 750-850 000 rajnai forint) miatt a Habsburg államkonglomerátum egyik legfontosabb jövedelemforrásává is vált. Negyedrészt: a virágzó marhakereskedelem Magyarországot a közép-európai osztrák-német területek éléskamrájává is tette, miközben a magyar hadszíntér a német és osztrák fegyvergyártó műhelyek (Nürnberg, Augsburg, Ulm, Innsbruck, Salzburg stb.) új, meghatározó hadiipari piaca is lett.
