Mikó Árpád szerk.: Reneszánsz év 2008, Vezető a Mátyás király trónra lépésének 550. évfordulója alkalmából rendezett kiállításokhoz (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2008/2)

MIKÓ ÁRPÁD: Mátyás király öröksége. Késő reneszánsz művészet Magyarországon (16—17. század)

Mikó Árpád Mátyás király öröksége Késő reneszánsz művészet Magyarországon (16-17. század) A sorozat negyedik, kronológiai rendben utolsó kiállítását a Magyar Nemzeti Galériában rendeztük meg. Ez nagyjából ott veszi fel a fonalat, ahol a Budapesti Történeti Múzeum kiállítása elejti, vagyis Mátyás halála évében, és a reneszánsznak, annak a művészeti stílusnak ered a nyomába, amely mára Magyarországon összeforrt a nagy király nevével. A kiállítás alsó időhatárát tehát a Jagelló-kor (1490-1526) adja, fölső határát pedig a 17. század utolsó harmada, illetve vége, aszerint, hogy a Magyar Királyság nyugati feléből vagy Erdélyből szemléljük a korszak művészetét. Azt tűztük ki célul, hogy egyfelől bemutassuk — legalább szemelvényekben — a késő reneszánsz művészet hazai történetét, másfelől értelmezzük a korszakot a kora újkor kultúrájának egészében. Komoly adósságot próbálunk törleszteni, mert a hazai művészettörténet-írásból — és következésképp a köztudatból is — ennek a korszaknak a képe hiányzik a leginkább. Az utóbbi évtizedek megélénkült (és nagyon eredményes) történeti, irodalomtörténeti kutatásai mellett egyre erősebben ütközik ki ez a hiány. A Jagelló-kor: variációk különböző témákra A kiállítás a Jagelló-korral indul: e néhány évtizedben többféle művészeti stílusirány él egymás mellett: a közvetlenül Itáliából eredő reneszánsz, a késő gótika középeurópai változatai, illetve vele párhuzamosan, tőle elválaszthatatlanul az északi reneszánsz elemei. A Mohács előtti időszak magyarországi művészete jól dokumentált, mégis olyan művek láthatók (a közismertek, mint például a Báthory-Madonna mellett), amelyek az utóbbi időben bukkantak fel, vagy eddig ilyen összefüggésben nem mutatták be őket. Két budai régészeti leletegyüttes kívánkozott legelőire: terrakotta építészeti és szobrászati töredékek. Az egyik csoport a budai várban került elő, egyetlen polgárház romjai alatt, szép all'antica (antik módra készült) kőfaragványok, bronz- és majolikatöredékek, freskómaradványok társaságában. Kevés komplett leletanyaggal volna jobban jellemezhető egy Jagelló-kori budai palota. A másik — sajnos igencsak morzsalékos — töredékcsoport a Vízivárosból, a karmeliták hajdani templomának feltárásából származik, és egy kvalitásos késő gótikus szoborcsoportból maradt meg hírmondónak. A két stílus, pontosabban a két művészeti orientáció párhuzamosan voltjelen a Jagelló-kori Budán. Az egész országot tekintve a késő középkor legfontosabb, leglátványosabb egyházi művészeti műfaja az Alpoktól északra a táblaképekkel, szobrokkal díszített szárnyasoltár volt. A középkori Magyar Királyság területén sok maradt fenn ezekből máig, elsősorban a török háborúktól megkímélt északi részeken és Erdélyben (a mai Szlovákiában és Romániában), de elvétve a nyugati határhoz közel is. Többségük ma is templomban áll, de sok Báthory András Madonnája, 1526 Budapest, Magyar Nemzeti Galéria