Róka Enikő szerk.: Zichy Mihály, a „rajzoló fejedelem” (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2007/4)
„Un monstre de génie" • Zichy Mihály és Théophile Gautier FÖLDI ESZTER
77. Wilhelm von Kaulbach: 78. Paul Delaroche: Guise herceg halála, 1834 Hunok csatája, 1834-1837 Metszet Zichy Mihály hagyatékából. Magántulajdon látni az általa keresett szépséget egészen különböző művekben, mivel szerinte nem valamely száraz, elvont doktrína alapján kell a művészeti alkotásokat megítélni, hanem saját értékeik szerint, mi több, „bele kell bújni az emberek bőrébe, hogy véleményt alkothassunk róluk". 2 ' Gautier maga így fogalmazott: „Mindenkit saját külön ideáljának szempontjából fogadunk el, koloristák vagyunk Delacroix-val, rajzolók Ingres-rel, nem kívánunk mást tőlük, mint amivel szolgálnak. [...] Nyilvánvalóan vannak titkos kedvenceink, de miért fosztanánk meg magunkat attól a pompás élvezettől, hogy egy időre valaki mások legyünk, beférkőzzünk az agyvelejébe, hogy a természetet az ő szemével, mint egy új prizmán át lássuk?" 22 Ennek a felfogásnak köszönhető, hogy egyaránt csodálta és a legnagyobbak között emlegette lngres-t és Delacroix-t, tudomást sem véve a két festő megítélése körül kibontakozott éles, politikai felhangoktól sem mentes vitákról. Mellettük nagyra becsülte Jean-Léon Gérôme, Louis Boulanger, James Pradier, Alexandre-Gabriel Décamps, Paul Baudry, de a fiatal Puvis de Chavannes és Gustave Moreau munkásságát is, az illusztrátorokat, Honoré de Daumier-t, Paul Gavarnit, és mindenekelőtt Gustave Dórét. Határozottan fellépett viszont a juste milieu festészete, a nagypolgárság igényeit kiszolgáló „briliáns középszerűség" 23 ellen, amelynek megtestesítője számára Paul Delaroche volt. Gautier esetében nagy jelentősége van a romantika e korszakában formálódó tömegkultúrának, hiszen ő maga is az egyik nagy példányszámú napilapban, a La Presse-ben írt, és egyaránt értékelte a magas művészetet és a kevésbé rangos grafikát, karikatúrát, illusztrációt is. Gautier a szépség kifejeződését kereste a művészetben, ám nem utasította el a rút, az alantas ábrázolását sem, amennyiben a művész - mint Baudelaire fogalmazott -, élve a művészet rendkívüli privilégiumával, a borzasztót olyan művészien tudja ábrázolni, hogy az szépséggé válik, és „a ritmikus és összehangzó fájdalom nyugodt örömmel tölti el a szellemet". 24 A csúnyaság önmagában, a narratív elem kiiktatásával való ábrázolása azonban nem volt számára elfogadható. De csalhatatlan minőségérzéke nem engedte, hogy szótlanul menjen el e tendencia mellett, ami magyarázza a realizmushoz való ambivalens viszonyát is, amelyet kortársai és az utókor is legnagyobb hibájául róttak fel. 25 Gautier a L'Artiste-ban így foglalta össze művészetről vallott felfogását: „Hiszünk a Művészet autonómiájában. A Művészet számunkra nem az eszköz, hanem a cél; bármely művész, aki más célt tűz ki maga elé, mint a szépség, nem művész a szemünkben." 2 ' 79. Zichy Mihály: Werther, 1858 Album des Peintres Russes. Publié par Beggrow. é.n. Fotóműlap Zichy Mihály hagyatékából. Magántulajdon
