Róka Enikő szerk.: Zichy Mihály, a „rajzoló fejedelem” (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2007/4)

„Un monstre de génie" • Zichy Mihály és Théophile Gautier FÖLDI ESZTER

„Un monstre de génie" • Zichy Mihály és Théophile Gautier FÖLDI ESZTER „Egy jeles írónak irodalmi úton lerótt hálája fölér egy királyi adománylevéllel" - jegyezte meg Keleti Gusztáv némi gonoszsággal 1871-ben a Zichy művei után készült fényképek budapesti kiállításának kapcsán.

2 Úgy tűnik, Gautier 1858-1859 fordulóján papírra vetett híres félmondata - „un monstre de génie" - valóban megváltoztatta Zichy művészi karrierjét, bár talán nem a Keleti által sugallt módon. Gautier lelkes kritikája útlevélként szolgálhatott volna Zichy számára a nemzetközi hírnévhez, hiszen megcsillantotta előtte egy esetleges franciaországi karrier lehetőségét. Bár ezzel végül nem tudott élni, de oroszországi érvényesülését és magyarországi elismerését is segítette a francia író megbecsülése. Gautier-nak nemcsak dicsérő szavai jelentettek sokat Zichynek, hanem barátsága is: fontos, ösztönző emberi kapcsolat volt számára, amely művészetében is változásokat hozott. Ezeknek a változásoknak és a kettejük közötti „lelki testvériségnek" az elemzésére vállalkozik ez a tanulmány; emellett megkísérli, hogy Gautier oly sokat idézett, ám kontextusából kiragadott szövegét immár saját esztétikai elveinek és írói tevékenységének tükrében értelmezze. Théophile Gautier (1811-1872)eredetileg festőnek készült, Louis Edouard Rioult műtermében tanult 1829 ben. Itt került kezébe Victor Hugo verseskötete, a Les Orientales. Visszaemlékezései szerint ez a kis kötet - és főleg annak előszava, amelyben Hugo a költészet önmagáért való szépségét és cél nélküliségét hirdette - térítette el a festői pályától, és vezette az irodalom felé. Gautier-t gyerekkori barátja, Gérard de Nerval még az évben összeismertette Hugóval. Gautier visszaemlékezéseiben megjegyezte, hogy mivel Hugo „megtűrte" őt maga mellett, ő ezt a kegyet versek írásával akarta kiérdemelni.

4 Noha kezdetben Hugo a művészet öncélúságát hirdette, később politikai színezetet adott a romantikának, egyenesen a liberalizmussal azonosítva azt. Gautier élete végéig mesterének vallotta Hugót, akit a száműzetése idején is nyíltan védelmezett, ám soha nem osztotta annak politikai elkötelezettségét, s kritikusként és a művészeti közélet fontos szereplőjeként is apolitikus maradt. Hugo drámájának, az Hernaninak a bemutatója fordulópont volt a francia romantika történetében, s a romantika győzelmét jelentette a klasszicizmus felett. Hugo már 1827-ben, Cromwell című drámájának előszavában a klaszszikus francia drámaírás ellen lépett fel, hadat üzenve a hármas egység és a szigorú drámaszerkezet szabályainak, a művész alkotói szabadságát hirdetve. Az Hernanit, amelyben Hugo modern drámaírási elveit valósította meg, 1830-ban mutatták be a Comédie Francaíse-ben, ahol a klasszikus és modern (értsd romantikus) drámaírás hívei tettlegesen is összecsaptak. Ez volt a híres La bataille d'Hernani {Hernani-csata), amelyben a fiatal festők és költők Hugót támogató csapata színes mellényekben és fantasztikus öltözetekben védte a művet és a benne megfogalmazódó új eszményt, a művészi kifejezés formai és eszmei kötöttségektől mentes szabadságát. „A makulátlan költő, a francia írás tökéletes mágusa"

3 68. Zichy Mihály: Politikai karikatúra, 1857 Kat. 79. „Senki nem szereti nálunk jobban a festészetet..."

1